2011. június 28., 13:16

A hazai görögdinnye szezonjának beköszöntével a Tesco kizárólag Magyarországon termett dinnyét kínál üzleteiben. Zöldségekből szinte csak magyar áruk találhatók az áruházlánc polcain, és a szezonális gyümölcsök esetében is hazai termésből válogathatunk.

2011. június 28., 12:15

Kikezdheti a minimálbér intézményét a kormány terveiből kirajzolódó közfoglalkoztatás. A magánvállalkozások a kötelező legkisebb bérnél kevesebbért is foglalkoztathatnának közmunkásokat. A vállalkozások egy része nyerhet az ügyön, az viszont, hogy hol és mennyit nyer az állam, egyelőre nem világos.

2011. június 28., 08:44

A közmunkaprogramban a korábbi helyzethez képest kevesebb, mint feleannyi lehetőség lesz dolgozni. Ha lesz állami program, mert még egyelőre csak szöveg van róla – fejtette ki a GKI vezérigazgatója a Klubrádióban.

2011. június 28., 08:40

A közgazdászprofesszor – aki rendszeresen tanít az Oxfordi Egyetemen – úgy véli: az Orbán-kormány gazdasági és szociális intézkedéseivel Európa egyik legigazságtalanabb társadalma születhet meg Magyarországon. Szerinte az új alkotmány is a méltánytalanság alaptörvénye. SÁNDOR ZSUZSANNA interjúja.

2011. június 28., 07:45

Zuhan a benzin és a gázolaj ára - Hat forinttal csökken a benzin, és 9 forinttal a gázolaj ára a hazai töltőállomásokon szerdától. A benzin átlagára 370 forintra esik, míg a gázolajé 360 forintra csökken.

2011. június 28., 06:46

Míg a cukor só és koffeintartalmú termékeket súlyos adóteherrel sújtó jogszabály a parlamenti vitára vár, a Vidékfejlesztési tárca viszont az édesítőszeres termékeket is megadóztatná, míg másokat kitiltana a piacról.

2011. június 28., 05:29

Hétfőn reggel történelmi mélyponton, 228 körül is járt a forint a svájci frankkal szemben, majd fél 10-re 226,70-re erősödött vissza a magyar fizetőeszköz.

2011. június 27., 20:15

Lehetséges, hogy egyes görög kormánypárti képviselők megakadályozzák a nemzetközi pénzügyi intézmények által megkövetelt bizonyos reformintézkedések végigvitelét - mondta az El Mundo spanyol napilapnak Teodorosz Pangalosz, Görögország miniszterelnök-helyettese.

2011. június 27., 19:20

Újabb értékes állami megbízást nyert el két másik céggel együttműködve az a biztonsági cég, amely korábban Pintér Sándor belügyminiszter tulajdonában állt. A cégek a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. által meghirdetett, feltehetően évekre szóló munkát kapták meg annak ellenére, hogy a közbeszerzési dokumentum szerint ők adták be a legdrágább ajánlatot.

2011. június 27., 17:43

Hat forinttal csökken a benzin, és kilenc forinttal a gázolaj ára a hazai töltőállomásokon szerdától - erősítették meg piaci forrásokból a holtankoljak.hu értesülését. Így a benzin átlagára 370 forintra esik, míg a gázolajé 360 forintra csökken - értesült a holtankoljak.hu

2011. június 27., 15:08

Rossz nyomon jár az, aki szigorúan közgazdasági szempontok és törvényszerűségek alapján igyekszik megérteni a kormány foglalkoztatás-növelő programját. Az ugyanis sokkal inkább a Fidesz-vezetés sajátos vízióira, semmint a gazdaságpolitikai realitásokra épül, világossá téve: Orbánék a piacgazdaság helyett a mindenható államban hisznek.

2011. június 27., 12:32

A kémikusprofesszornak ítélték oda idén a magyar tudomány legnagyobb értékű, százezer eurós Bolyai-díját, amelynek ebben az évben az Erste Bank volt a főtámogatója. Az MTA levelező tagja, az ELTE TTK szerves kémiai tanszékének vezetője a fehérjék és építőköveik szerkezetét, mozgékonyságát és kölcsönhatásait kutatja. Vegyész- és biológushallgatókat oktat, miközben úgy látja: saját sejtjeinktől is van még mit tanulnunk. SZTANKAY ÁDÁM interjúja.

2011. június 27., 10:12

A budapesti MTK egy osztállyal lejjebb került. A budapesti parlamentben ezt megünnepelték a szélsőjobboldali Jobbik képviselői. Ezzel nemcsak önmagukat sértették meg, hanem az osztrák futballtörténelmet is- írja Wolfgang Weisgram a Der Standard hasábjain.

2011. június 27., 08:27

Az Európai Unió a „gazdasági összeomlás” szélén van - mondta Soros György, a róla elnevezett alapítvány elnöke a bécsi Humán Tudományok Intézete (IWM) és a Der Standard című liberális osztrák napilap közös rendezvényén, amelynek a liberális demokrácia jövője volt a témája. Az uniós vezetők eddig csak időt nyertek, de az idő ellenük dolgozik - mondta Soros, és B-tervet sürgetett, amely elmozdulást jelentene „a status quótól”.