Ijesztő jövőt sugall a közmunka-program

Nehéz értelmezni, mit is jelent a kormányfő állandó hivatkozása arra, hogy "munka alapú társadalomra" van szükség: legutóbb a kínai miniszterelnök látogatásán hangzott el ez az ominózus kifejezés, mondván, hogy az erre való törekvés közös bennünk. Nehéz lenne ezt vitatni, mivel a történelem kezdete óta minden társadalom a munkára épül, a kérdés inkább az, milyen társadalom és milyen munkára. Orbán kijelentése éppúgy igaz az ősközösségi, rabszolgatartó, feudális, kapitalista és szocialista társadalmi rendekre, hogy a történelemkönyvekből ismert példákat soroljuk, jó lenne tudni, ezek valamelyikére gondolt-e a kormányfő, vagy valami teljesen újra, a kínai párhuzam mindenesetre elgondolkodtató. A világ legnépesebb országának szédületes fejlődése ugyanis egészen sajátos, finoman szólva nem egészen európai típusú, még kevésbé demokratikus modellen nyugszik: szigorúan centralizált, egypárti hatalmi rendszeren és mindenre kiterjedő központi kontrollon, valamint a lakosság mintegy négyötödének rendkívül olcsó munkaerején és alacsonyan tartott életszínvonalán.

A dolog ott működik, köszönhetően a több ezer éves hagyományoknak és az ország saját fejlődési pályájának, társadalmi struktúrájának és hatalmas potenciáljának. Vélhetően Orbán Viktor sem arra gondolt az azonosságra hivatkozó szavainál, hogy számunkra az ottani példa követendő, bár a célzás aligha lehetett véletlen. A Fidesz-kormány kezdettől fogva a "keleti szélről" beszél, és eddigi lépései pontosan egyfajta mindenre rátelepedő pártállam vízióját vetítik elénk. A Fidesz társadalomképét tükrözik az új adózási szabályokról, a szociális ellátásról szóló, továbbá a munka világát érintő törvények és tervezett intézkedések: a lakosság felső negyede jól jár, a többség viszont nehezebb helyzetbe kerül és jóval kiszolgáltatottabb lesz, nem beszélve a teljesen lecsúszott és magukra hagyott rétegekről.

Hogy ez az irány tudatos, jól mutatják a munkaerőpiacot és a foglalkoztatást érintő legújabb tervezetek. Az elbocsátások könnyítése, az érdekképviseletek gyengítése, a munkaidő és próbaidő növelése, a bérmentes túlmunka lehetőségének biztosítása, a táppénzek lefaragása, a munkanélküli ellátás drasztikus csökkentése, hogy csak a legfontosabb változásokat említsük, mind-mind a munkavállalók kiszolgáltatottságát erősítik és gyengítik azokat a garanciákat, amelyek a munkáltatókkal szemben némi védelmet nyújthatnak, és amelyek ezzel a társadalmi konfliktusokat is fékezik a demokratikus társadalmakban. Ha a kormány ezektől a lépésektől azt várja, hogy a gazdasági fellendülést segítik, rossz nyomon jár: a cégeknek ez csekély ajándék, cserében viszont a munkabéke kerül veszélybe.

Furcsa szemüvegen keresztül látja a Fidesz a foglalkoztatás növelésének lehetőségeit is. A 80 oldalasra sikeredett, igen kreatív című Magyar Munka Terv a hangzatos szólamok és ambiciózus célok mellett olyan konkrétumokat tartalmaz, amelyek nem csupán megvalósíthatatlannak tűnnek, de a jövőnk szempontjából több mint aggasztó szemléletet tükröznek. A dokumentum készítői nyilvánvalóan arra törekedtek, hogy alá tudják támasztani a kormány tíz év alatt egymillió új munkahely létrehozásáról szóló ígéretét. Ebből 2015-ig csaknem 400 ezret ígérnek, aminek a gazdaságban egyszerűen nincs realitása: ehhez még a korábban hangoztatott 6-7 százalékos éves növekedés sem lenne elég, hát még az időközben 3-3,5 százalékosra csökkentett tempó.

Ezt a feloldhatatlannak tűnő ellentmondást úgy kerülik meg, hogy az állam mesterséges eszközökkel beavatkozik és a közmunkára építve szépíti meg a számokat. A terv szerint jövőre az új munkahelyek négyötödét, azt követően a ciklus végéig a kétharmadát, de még 2015-ben is a felét a közmunkások adják, azaz összességében az öt év alatti 380 ezres növekedés kétharmada nem igazi új állás, hanem államilag finanszírozott, statisztikát javító közmunka. Ha azt vesszük figyelembe, hogy a tavaly tavaszi csúcsidőszakban is csupán 100-120 ezer közmunkás volt, ez év elején pedig ennek csak negyede, a tervezett plusz negyedmilliós szám igen bátornak tűnik.

Itt nyernek értelmet azok a lépések, amelyet a Fidesz-kormány a rokkant és korkedvezményes nyugdíjasok egy részének munkába állítására, valamint a szociális ellátások lefaragására tesz. A lényeg az, hogy költségnövekedés nélkül lehessen közmunkahelyeket teremteni, ami csak úgy kivihető, ha azt más ellátások terhére tesszük, azaz az állam az egyik zsebéből kivesz, hogy a másikba tegye: a nyugdíj és egyéb ellátásokból megtakarított pénz nagy része a megugró közmunkára megy el. Negyedmilliós növekedésre azonban még ez sem lenne elég, ezért változtatnak a közmunka szabályain is: csak napi négy órát fizetnek, az összeg pedig a szociális segély és a minimálbér között kb. félúton lesz. Így a közmunkások száma egyből a duplájára növelhető, miközben az átlagos havi jövedelmük legfeljebb 30 ezer forint körül mozoghat.

Képtelenség azt hinni, hogy ennyiért, amiből egy család megélni nem tud, megéri majd elmenni dolgozni. Erre a kormány is gondolt, ezért kényszerítő szabályokat vezetnek be, aki például ezt nem vállalja, a segélyét is elveszti. Az már több mint orwelli, inkább a sztálini munkatáborokra emlékeztető elképzelés, hogy a nagy állami beruházásokon majd kubikosként dolgozó közmunkásokat a nyugdíjból visszarendelt rendőrök ezrei fogják vigyázni: elképesztő és dermesztő, hogy ilyesmi a XXI. századi Európában valakinek egyáltalán az eszébe jut...

Az ijesztő közmunka növelési koncepció mellett teljesen eltörpül a reálgazdaságban tervezett új munkahelyek száma: öt év alatt a kormány mindössze 130 ezres emelkedéssel számol, ami a jelenlegi 3,75 millió foglalkoztatotthoz képest elenyésző szám, 3 százalékos változás. Nyilvánvalóan látszik, hogy a nagyhangú szólamok ellenére a Fidesz nem bízik a versenyszférában, annak jelentős bővülésében, pedig a gazdasági fejlődés alapja csak az lehet. A foglalkoztatottsági ráta tartós emelkedése a reálgazdaságra alapozható, a közmunka legfeljebb kisegítő és átmeneti eszközként szolgálhat, a Munka Terv számaiból azonban sajnos nem ez derül ki. Meghatározóan az állam által finanszírozott, nem valós munkahelyekre építeni a foglalkoztatás-bővítést egyszerűen zsákutca és olyan mókuskerék, amelyből nehéz lesz kiszállni.