A Donald Trump amerikai elnök által bevezetett acélvámokat az Európai Unió sem hagyja szó nélkül, Ursula von der Leyen választ ígér.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tisztázta, mire vonatkozott Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hétfői nyilatkozata a Facebookon.
Friss inflációs adatokat közölt a KSH, melyekből kiderül, hogy miként drágult az élet Magyarországon az elmúlt hónapban.
Szerdán érkezik a 13. havi nyugdíj, ám a tavalyi törvénymódosítás miatt változott azok köre, akik igényt tarthatnak a 13. havi nyugdíjra, ami a kifizetések terén is változást hozott.
Keddtől csökken az üzemanyagár.
2022. szeptember 9., 18:59
A mezőgazdasági termelői árak 2022 első félévében 40 százalékkal nőttek, jelentősen emelkedett a növényi termékek és az állatok, állati termékek ára is, 44 százalékkal, illetve 31 százalékkal – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a honlapján. A ráfordítási árak a termelői áraknál is jobban, 41 százalékkal emelkedtek, így az agrárolló értéke 99,8 százalékos volt.
2022. szeptember 9., 09:42
Az Európába orosz földgázt szállító vezetékekből már csak az Ukrajnát keresztező Testvériség és a dél felől érkező Török Áramlat működik, ám Moszkva teljesen kiszámíthatatlanná vált viselkedése miatt kérdés, meddig marad ez így.
2022. szeptember 9., 07:17
Erősödött a forint a vezető devizákkal szemben péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve.
2022. szeptember 8., 19:11
Gyengült a forint csütörtökön kora estére a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
2022. szeptember 8., 11:31
Majdnem öt milliárd forint adó fog hiányozni az állami kasszából a kata-törvény miatt.
2022. szeptember 8., 09:51
Brutálisan kilőttek az élelmiszerárak. Egy év alatt több mint 30 százalékkal nőttek az árak.
2022. szeptember 8., 07:34
A szerda esti jegyzésekhez képest nem változott érdemben a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök kora reggel a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2022. szeptember 7., 19:56
A Bank of Englandnek nincs sok eszköze a brit gazdaság recessziójának elkerülésére, mivel a recessziót az ukrajnai háború okozza – mondta szerdán a brit jegybank kormányzója.
2022. szeptember 7., 19:02
A kora reggeli jegyzésekhez képest jelentősen erősödött a forint szerdán estére a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2022. szeptember 7., 10:45
A kamatemelések miatt akár csaknem 70 millió forintos büntetés is várható a csokosokra, ha nem születnek vállalt gyerekek.
2022. szeptember 7., 09:02
Megtört a használtautók értékesítésének évtizedes növekedési szériája.
2022. szeptember 7., 08:49
Jelentősen csökkennek az üzemanyagárak.
2022. szeptember 7., 06:37
A kedd esti jegyzésekhez képest gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora reggel a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2022. szeptember 6., 19:04
A reggeli jegyzésekhez képest kis mértékben, vegyes irányban mozdult el a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest kedd estére a bankközi devizapiacon.
2022. szeptember 6., 09:41
A júniusinál és a vártnál is nagyobb mértékben csökkentek a németországi ipari megrendelések júliusban.
2022. szeptember 6., 09:09
Oroszország hosszabb és mélyebb gazdasági recesszióval nézhet szembe az amerikai és európai szankciók miatt, és veszélybe kerülhetnek azok az iparágak, amelyekre az ország gazdasága évek óta támaszkodik – közölte a Bloomberg hírügynökség az orosz kormány belső jelentésére hivatkozva, amelyet a Kommerszant orosz gazdasági lap idézett.
2022. szeptember 6., 07:21
A forint kedd reggeli árfolyama a főbb devizákkal szemben.
2022. szeptember 5., 19:28
Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest hétfőn estére a bankközi devizapiacon a reggeli jegyzésekhez viszonyítva.