VG: plusz százezret kaphatnak a minimálbéresek
A jövő évben akár 10 százalékkal is emelkedhet a minimálbér. Ráadásul amennyiben a kormány zöld utat ad, a vállalkozók még idén százezer forintot adnának a minimálbéreseknek év végi kompenzációként.
Bár még csak most kezdődtek a jövő évi minimálbérről szóló tárgyalások, ám a vállalkozói oldal nem zárkózik el a szakszervezetek követeléseitől a minimálbér mértékét illetően – értesült a Világgazdaság.
A portál értesülése szerint szeptember végén a munkaadók és a munkavállalói oldal között egy kifejezetten konstruktív egyeztetés zajlott. Ennek része az idei évközi kompenzáció mellett a jövő évi minimálbér és garantált bérminimum emelése, valamint egy 2027-ig szóló bérfelzárkózási program koncepciója.
A portál úgy tudja, hogy a szakszervezetek és a munkavállalók között formálódó megállapodás értelmében a vártnál magasabb infláció miatt év végéig egyszeri 100 ezer forintot kapának a minimálbéresek. Ehhez még szükséges a kormány hozzájárulása is.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a VG konferenciáján úgy fogalmazott a munkavállalók követeléseivel kapcsolatban, hogy „személyesen üdvözlöm, jó az irány”.
A vállalkozók egyelőre nem tiltakoznak a jövő évi 15 százalékos minimálbéremelés ellen, a garantált bérminimum is elérheti a 10 százalékot. A megállapodás részeként tervezik, hogy német és osztrák mintára a jövőben ágazati paritásos bizottságok jöhetnének létre és ők állapodnak meg a tarifákról. Ezzel ráadásul az az uniós cél is teljesülhetne, hogy Magyarországon növelni kell a kollektív megállapodások számát.
A vg.hu emlékeztet, hogy idén a minimálbér január elsejétől 232 ezer forintra, a garantált bérminimum pedig 296 ezer 400 forint emelkedett, így egy 15 és 10 százalékos emeléssel a kötelező legkisebb munkabér 266 ezerre, míg a szakmunkás minimálbér 326 ezerre emelkedne. Előbbi nettója 176 ezerre, utóbbié 217 ezer ugorhatna 2024. január elsejével.
(Kiemelt kép: illusztráció. Forrás: Hamed Taha/Unsplash)