Fürdenek a pénzben Mészáros Lőrinc csemetéi, 1,72 milliárdért újítják fel a zsámbéki Zichy-kastélyt

2017. december 19., 14:26

Szerző:

A becsült árnál majdnem 800 millióval többért, 1,72 milliárd forintért újítja fel Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége, a Fejér-B.Á.L. Zrt. és a Magyar Építő Zrt. a műemléki védelem alatt álló zsámbéki Zichy-kastélyt – derült ki az európai uniós közbeszerzési értesítő keddi számából.

Mint a Magyar Nemzet írja, az eredeti közbeszerzést még májusban írták ki, közben kétszer módosították az ajánlattételi határidőt. A tenderre a felcsúti polgármesteren kívül még három cég jelentkezett, de mindegyik ajánlatát érvénytelennek nyilvánította a döntőbizottság.

Ágnes, a csodatrojka Á betűje
Fotó: vivienviz.hu

Méghozzá a laikus számára is röhejes kifogásokkal: az egyik cég pályázatát azért zárták ki, mert a gazdasági szereplő képviselőire vonatkozó részben nem töltötte ki a születési helyet. A másik szereplő ajánlatát egyebek mellett azért érvénytelenítették, mert az ajánlattevő nem töltötte ki a Hirdetmény száma a Hivatalos Lap S sorozatában című pontot, a harmadikét pedig azért, mert „ajánlatában a vállalást két tizedesjegyre adta meg”.

Mivel Mészáros Lőrinc cégén kívül a többi ajánlatot érvénytelenítették, a tájékoztatóból nem derül ki, hogy mennyiért vállalták volna a munkát. 

A kastély a katolikus egyház tulajdonában van, azon belül is a gödöllői premontrei perjelségé. A helyen most a Keresztelő Szent János Iskolaközpont működik.

Az édesapjukét közelítő üzleti tehetséget mutató Beatrix-szal, Ágnessel és (ifj.) Lőrinccel nem először szaladt el a paci. Szeptember végén például a Keleti melletti Nemzeti Lovarda felújítása drágult meg a kezük között ugyancsak elég súlyosan: a beavatkozás ott 300 millióval kerül majd többe a tervezettnél, azaz a jelen állás szerint 2,86 milliárd lesz a végösszeg. 

Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest: az euró és a dollár jegyzése enyhén emelkedett, a svájci frankkal szemben viszont a forint 0,1 százalékkal erősödött.