EU-csúcs: az a kérdés, mennyit bukunk

A pénzügyi válság kezelésével kapcsolatos ellentéteken túl a 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó uniós költségvetés kapcsán újabb törésvonalak alakultak ki a tagállamok között. A hazai megszorításokra, a bajba került országoknak szánt mentőcsomagokra és a kedvezőtlen gazdasági kilátásokra hivatkozva a nettó befizető országok a kiadások lefaragását követelik, ami viszont komoly csapást jelentene a haszonélvező többség számára. A büdzsé csökkentését szorgalmazók ráadásul – a válságkezelés kudarcait és a recessziós veszélyeket látva – egyre radikálisabb igényekkel állnak elő. Tavasszal még arról volt szó, hogy a jelenlegi, nagyjából 1000 milliárd eurós összeget befagyasztják, ami a következő hét éves periódusra mintegy 12 százalékos reálérték-csökkenést eredményezett volna.

Azóta különböző egyeztetések nyomán a lefaragási igények egyre nőttek: a legutolsó brüsszeli javaslat már 50-70 milliárd euróval kisebb összegről szól, de Németország 130 milliárdos, Nagy-Britannia pedig 200 milliárdos megtakarítást sürget. Ez utóbbi egyharmados reálérték-zuhanást eredményezne, ami mind a kohéziós alapok, mind pedig az agrártámogatás esetében alapvető változást hozna, ez a két tétel adja ugyanis a büdzsé négyötödét. Érthető, hogy a kedvezményezett országok vehemensen tiltakoznak és vétózással fenyegetnek. Ők kétszer annyian vannak, mint a másik oldal, érdekérvényesítő képességük azonban nem ezen múlik.

További pikantériája a küzdelemnek, hogy a támogatási keretek csökkenése nem egyformán érinti az egyes országokat. Ennek egyik fő oka, hogy nem csupán a keretösszegek csökkennének, hanem azok elosztásának a módja is több szempontból változna. Ezek a módosulások látszólag részletkérdések, valójában viszont hatásukban egyeseknek semlegesek, másoknak viszont súlyos veszteséget jelentenek. A lengyelek például még jól is járnának, mert az eddigi 68 milliárd euróhoz képest 73 milliárd állna a rendelkezésükre a kohéziós alapokból, mi viszont a legtöbbet buknánk, a mostani 28 milliárd a legdurvább lehetőség szerint akár 20 közelébe csökkenhet. A számokból látszik, hogy a lakosság számához viszonyítva eddig – a csehekkel együtt – a legjobb helyzetben voltunk, köszönhetően Gyurcsányék hét évvel ezelőtti rendkívül sikeres lobbizásának.

Erre most, sajnos, esélyünk sincs, tárgyalási pozícióinkat több tényező is nehezíti. Az egyik a nettó befizető országok elszántsága, ők csak lecsökkentett költségvetést fogadnak el. Az elosztás rendszerének átalakításán sem fognak jelentősen változtatni, a mi panaszainkra rendre az a válasz, hogy eddig mi jártunk a legjobban, ne sírjunk, ha most kevesebbre számíthatunk, főleg akkor nem, ha a mostani összegeket le sem tudjuk hívni. Brüsszeli szakértők szerint ugyanis most nagyjából annyi pénzünk ragadhat bent az alapokban, amennyivel kevesebbet kapnánk a következő hét évre. A magyar kormány ezt persze másképp látja, de sajnálatos módon a sok sallerezés és kokizás, a folyamatos konfrontálódás után nagyon rossz a megítélése, ami meghatározóan korlátozza a lobbizási mozgásterét.

Az eddigi fejlemények alapján biztos, hogy rosszul járunk, a kérdés az, mennyire. Abban bízhatunk, hogy valamilyen kompromisszumnak létre kell jönnie, ha nem is rögtön a mostani csúcson, de néhány héten belül mindenképpen. A legnagyobb esélye annak van, hogy a megegyezés valahol a német és a brüsszeli álláspont között alakul ki, azaz kb. tizedével csökkentik a kiadásokat, ha ennél kevesebbel, az a mi szempontunkból már sikernek látszik. Az már más kérdés, hogy azon belül a már említett okok, valamint a magyar gazdaság recessziója és gyenge kilátásai miatt várhatóan mi veszítjük a legtöbbet.

A veszteséget növelheti, hogy meg kívánják nyirbálni az agrártámogatásokat is: az előzetes javaslat szerint ez nekünk 600 millió euró kiesését jelentené. Összességében tehát a legrosszabb esetben a következő hét éves periódusban mintegy 2500 milliárd forintnyi támogatási kerettől esünk el, a legjobb esetben ennek kb. a felétől. Ez mindenképpen súlyos érvágás, különös tekintettel arra, hogy az Ecostat legfrissebb jelentése szerint az egész unióban nálunk a legnagyobb az uniós források aránya a beruházásoknál, beleértve a magánszférát is. Az állami projekteknél ez az arány 97 százalék.

A költségvetési vita menetét nagyban meghatározza a párhuzamosan zajló egyeztetés az unió reformjáról az együttműködés erősítéséről, a további válságkezelő lépésekről. A szoros kölcsönhatás miatt nehéz megjósolni, hogyan fog kinézni az új büdzsé, arról nem is beszélve, hogy most először az Európai Parlamentnek is vétójoga van, azaz könnyen előfordulhat, hogy egy nehezen létrehozott kompromisszumot az erejét demonstrálni akaró EP megtorpedóz. Az időhúzás azonban visszaüthet, mindenkinek az lenne a legjobb, ha a költségvetés mihamarabb megszületne, és az EU az elkerülhetetlen reform részleteire koncentrálna. Az érdekütközések és a rövidtávú politikai szempontok persze könnyen felülírhatják a tisztán racionális megközelítést.