2014. január 21., 20:34

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége hétfőn felmentette Nyilasi Tibor sportigazgatót, Róth Antal U21-es vezetőedzőt, továbbá kezdeményezte Both József szakmai-képzési igazgató, valamint a férfi utánpótlás szakág összes szövetségi edzőjének felmentését.

2014. január 21., 17:47

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a lassított ütemű kamatcsökkentés ellenére a piaci várakozásnál továbbra is valamivel agresszívabban enyhítésre hajló alapálláson maradt – vélekedtek londoni pénzügyi elemzők az MNB Monetáris Tanácsa által kedden bejelentett 0,15 százalékpontos kamatcsökkentés után.

2014. január 20., 13:45

Blöffök és hazugságok sorozatával igyekeznek Orbánék védeni a paksi bővítésről kötött megállapodást. A pénzügyi és szaKmai kérdőjeleken túl a legnagyobb veszély az, hogy a világ energiapiacának várható, jelentős átalakulását teljesen figyelmen kívül hagyják, aminek súlyos következményei lehetnek a következő nemzedékekre.

2014. január 20., 12:04

A kormány stratégiai partnernek tekinti a hazai kis- és közepes vállalkozásokat (kkv), és rájuk kívánja építeni a foglalkoztatás bővítését és a gazdaság felpörgetését – mondta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

2014. január 20., 11:27


 
A film és játékvilágban már régóta dívik a női mestergyilkosok főszerepeltetése, így amikor 2012 végén PS Vitára, a Sony kiskonzolján megjelent Assassin’s Creed: Liberationben először irányíthattunk hölgy karaktert, csak azon morfondírozhattunk, hogy erre miért kellett eddig várni az AC sorozatban? Másik kérdésünk az lehetett, hogy akiknek nem volt PS Vitájuk, azok miért maradtak ki a kalandból? A Ubisoft most végre a PC, PS3 és Xbox 360 tulajdonosokkal is megismerteti Aveline de Grandpré, a csinos mulatt kalandornő és asszaszin kalandjait.

2014. január 20., 11:11

Hányas csere?

Jó alku és komoly logisztika.

Jól jár-e ezzel minden színész?

Január 25-én A lovakat lelövik, ugye helyett műsoron a Popfesztivál 40.

Várnai Péter művészeti főtitkárt kérdezi Pásztor Magdolna.

2014. január 19., 15:12

Orbán Viktor külföldi befektetők, osztrák parasztok és az ördögi EU ellen folytatott hadjárata újabban egy nagyobb képbe illeszkedik – írja Michael Laczynski a Die Pressében megjelent kommentárjában.

2014. január 18., 11:51

A TV2 tegnap éjszaka – szokatlan időpontban – kiadott közleményében helyreigazításra szólította föl azokat a médiumokat, melyek pontosan tudósítottak a TV2 értékesítésével kapcsolatos sajtótájékoztatókról. Ez nem csupán gyáva és aljas próbálkozás a TV2 értékesítésével kapcsolatos esetleges törvénysértések leplezésére, de pontosan mutatja a TV2 és a mögötte állók nézeteit a médiumok feladatáról – áll az MSZP közleményében.

2014. január 18., 10:45

Nyílt levélben fordul a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) vezetéséhez és az egyetem polgáraihoz Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke azt kéri, hogy távolítsák el az intézmény aulájából Karl Marx szobrát.