2014. június 19., 20:40

Az Európai Unió átlagos árszínvonalához képest Bulgáriában a legalacsonyabbak az árak, és Dániában kell az embereknek a legmélyebben a zsebükbe nyúlniuk – derül ki az uniós statisztikai hivatal, a Eurostat által csütörtökön közzétett adatokból.

2014. június 19., 18:26

Pillanatnyilag nem jár az atomvonat, azaz nem érkeznek vasúti szállítmányok Oroszországból az atomerőműveket működtető üzemanyaggal – a Népszabadság értesülése szerint ezt az információt osztották meg a képviselőkkel a parlament nemzetbiztonsági bizottságának keddi zárt ülésén.

2014. június 19., 14:21

2,4 százalékkal nőttek a bruttó bérek az év első harmadában, így az átlagos magyar 232 ezer forintot keres – ebből 152 ezret vihet haza az átlagos nettóbér-adatok alapján. Még mindig pocsékul fizet az egészségügy, a legjobban a pénzügyesek keresnek.

2014. június 18., 13:32

A Debreceni Ítélőtábla Ficsór Gabriella vezette tanácsa hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette miatt egy év tíz hónap szabadságvesztésre ítélt egy volt pénzügyőrt, a vesztegetési ügy harmadrendű vádlottját, tíz hónappal súlyosítva a Nyíregyházi Törvényszék első fokú ítéletét – közölte a táblabíróság szóvivője kedden az MTI-vel.

2014. június 18., 12:56

Papírforma eredmény, totónyelven szólva 1, X és 2 a Kúria döntése a devizahiteleket érintő három fő témában, ami meglehetősen tág teret ad a kormánynak a probléma végleges megoldására. Éppen ebben van a legnagyobb bizonytalanság is: mennyire a pénzügyi racionalitás vagy a hatalmi érdekek határozzák meg Orbánék őszre várható csomagját?

2014. június 18., 11:55

Őszre elkészülhet Szerbiában egy nyilvántartás, amelyben azokat a vállalattulajdonosokat és -vezetőket írják össze, akik rosszul vezették cégüket, és emiatt megtiltják nekik, hogy újat alapítsanak.

2014. június 18., 10:55

Gyalogosan menekülő cigarettacsempészeket fogtak el Beregsuránynál, a pénzügyőrök 11 millió forint értékű dohányárut és egy terepjárót foglaltak le – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vám- és pénzügyőri igazgatósága szerdán az MTI-vel.

2014. június 18., 08:07

Minimálisan gyengült a forint a főbb nemzetközi devizák többségével szemben kedd estéről szerda reggelre a bankközi devizapiacon.

2014. június 18., 06:10

A rendszerváltás pillanatai. A 168 Óra stúdiójában Buják Attila, Jolsvai András, Krug Emília, Lampé Ágnes.

2014. június 17., 07:39

Soros György kész segíteni a válság sújtotta Ukrajnának – a magyar származású amerikai pénzügyi befektető Petro Porosenko államfővel hétfőn tartott kijevi megbeszélésen beszélt ezzel kapcsolatos terveiről.

2014. június 16., 19:08

Oroszország leállította a gázexportot Ukrajnának – jelentette be hétfőn az ukrán energiaügyi miniszter Kijevben. Jurij Prodan azt mondta, hogy Oroszország a nullára csökkentette a gázszállítást Ukrajnának, miközben az Európának szánt orosz tranzitgáz mennyiségében nincs változás, az napi 185 millió köbméter.

2014. június 16., 12:51

A fejlődő országokat tömörítő G77-csoport tagországainak vezetői felszólították vasárnap a Santa Cruz-i csúcstalálkozójukon a nemzetközi közösséget, hogy 2030-ig számolja fel a szegénységet szerte a világon.

2014. június 16., 09:00

Bár a havi statisztikák és a kormányzati nyilatkozatok is arról szólnak már jó ideje, hogy egyre többet keresnek az emberek, a legfrissebb adatok nem kis meglepetést okozhatnak első ránézésre.