Nem számított tiltakozásra a debreceni akkumulátorgyár vezetője

Jason Chen, a CATL európai operációért felelős vezetője nyilatkozott a Portfolio-nak a debreceni beruházás fogadtatásáról, a gyár szerepéről a vállalat európai terveiben, valamint a CATL és Debrecen kapcsolatáról.

2023. december 12., 16:37

Szerző:

Magyarország történetének legnagyobb magánberuházását hajtja végre a CATL Debrecenben, mintegy 3000 milliárd forint értékben, az épülő akkumulátorgyár a nagyvállalat és az ország gazdasága szempontjából is kiemelten fontos projekt. Jelentős visszhangja volt azonban a gyár elleni tiltakozásnak, míg a Magyarországra települő akkumulátorgyártó-kapacitások a mai napig megjelennek témaként a közéleti vitákban.

Jason Chen, a CATL európai operációért felelős vezetője nyilatkozott a Portfolio-nak a debreceni beruházás fogadtatásáról, a gyár szerepéről a vállalat európai terveiben, valamint a CATL és Debrecen kapcsolatáról. Hogy mennyire fontos az európai piac és miért éppen Debrecent szemelték ki az aurópai gyáruk színhelyéül, Chen elmondta, hogy mivel a legtöbb autógyártó már most is a CATL ügyfele, ezért kiemelten fontos a cég számára az európai piacon a saját gyártó kapacitás kiépítése. Így ugyanis közelebbről tudják kiszolgálni az ügyfeleiket.

Arra a kérdésre, hogy milyen okok álhatnak a debreceni beruházással kapcsolatos tiltakozások hátterében, Jason Chen azt felelte:

„Nem számítottunk tiltakozásokra, mivel németországi beruházásunk esetében nem tapasztaltunk a lakosok részéről ellenállást.

A közel egy évvel ezelőtt lezajlott, a médiában sokszor idézett debreceni közmeghallgatáson magam is részt vettem, így személyesen megtapasztaltam, hogy a megjelent közönség milyen ellenérzéseket táplál a beruházással szemben, pedig a meghallgatás egy jó lehetőség lett volna arra, hogy egy valódi párbeszéd induljon el a debreceni polgárok, az önkormányzat és a CATL között. Mi készen álltunk, hogy minden információt megosszunk a beruházásról egy konstruktív párbeszéd érdekében. Ehhez képest a fórumon történtek meglepetésként hatottak rám is, de tisztában vagyok vele, hogy egy ekkora fejlesztés nagyon sok kérdést vet fel, és nagyon különböző reakciókat tud kiváltani az emberekből. Ezzel együtt kétségünk sincs afelől, hogy Debrecenben szeretnénk megvalósítani beruházásunkat. A csapatommal a közmeghallgatást követően azonban új megközelítést kellett kidolgoznunk arra, hogyan kommunikáljunk a nyilvánosság felé.”

A teljes interjú ITT olvasható.

(Kiemelt képünk: Közmeghallgatás Debrecenben a kínai CATL tervezett akkumulátorgyáráról. Fotó: LMP Facebook)