Ennyivel rövidítenek meg minket a bankköltségek

A tranzakciós illeték, a bankköltség nem kevés pénztől szabadít meg bennünket.

2024. február 27., 21:29

Szerző:

Néhány éve a bankok kötelesek kimutatást készíteni az ügyfelek számára január végéig az előző évben felszámított banki költségekről. Becslések szerint tavaly átlagosan 42 ezer forint lehetett számlánként az éves bankköltség – írja a 24.hu. A lap felmérésében 11 bankszámlánál nézte meg, hogy tavaly mennyi volt a bankköltségük.

A legkevesebbet egy nyugdíjasnak számított fel a bankja, 16 ezer forintot, a legtöbbet pedig egy prémium számlánál, 94 ezer forintot, de ebből 66 ezret visszatérítettek.


Átlagban pedig 30–43 ezer forint jött ki attól függően, hogy két speciális számlánál figyelembe vették-e a kedvezményeket, vagy sem. A Bankmonitor számításai szerint

42 ezer forint lehetett az átlagos bankköltség tavaly.

Az átnézett banki kimutatások közül csak két K&H prémium számlánál tüntették fel, hogy mennyi volt a tranzakciós illeték (20,7 ezer, illetve 18,6 ezer forint/év), a többi költségkimutatáson ilyen sor nem szerepelt. Jobb híján a tranzakciós illetékről szóló törvény alapján minden olyan tételt tranzakciós illetéknek vett a lap, mely műveleteknél (átutalások, csoportos beszedés, készpénzfelvétel díja) felszámítható az illeték. Tették ezt azért is, mert ahol feltüntettek százalékos díjat, az a nem készpénzes tranzakcióknál erősen közelített a 0,3 százalékos tranzakciós illetékhez (maximum összeggel), illetve a 0,6 százalékos készpénzfelvételi illetékhez, szóval azzal, hogy minden pénzmozgáshoz köthető költséget összegeztünk, talán nem kerültünk messze a tényleges tranzakciós illetékektől. A bankkártyás vásárlásokra nincs tételes tranzakciós illeték, hanem évente 800 forintot kell felszámítani (érintőkártyáknál 500 forintot), amit jellemzően a kártyadíjba számítanak bele – ezzel külön nem számoltunk.

A lap felméréséből összességében az jött ki, hogy

a teljes banki költség 40–50 százaléka lehetett a tranzakciós illeték,

összegszerűen pedig 3400 és 49 600 forint között lehetett, átlagban pedig közelítette a 20 ezer forintot.

A bankok szerint üzleti titok, hogy mennyi az annyi

A 24.hu megkérdezte a bankokat is, hogy mennyi lehet a teljes bankköltségen belül a tranzakciós illeték részaránya. Ahonnan egyáltalán reagáltak, azok közül az UniCredit azt írta, nem tudnak segíteni, a CIB pedig azt, hogy a kért adatok nem kiadhatók.

Az MBH leírta, hogy a jelenleg értékesített lakossági bankszámlacsomagjaikra vonatkozó díjak a lakossági számlavezetési hirdetményben találhatók. Illetve a tranzakciós illetéket az ügyfelek tranzakciói után a bank vallja be és fizeti meg az állam felé. Ez mindenki másnál is így van. Kitértek még rá, hogy a nem készpénzes illeték felső értékhatárát megemelte a jogalkotó (2022 júliusától 6 ezer forintról 10 ezer forintra), ezt azonban ők nem érvényesítették lakossági számlacsomagjaikban. Írták továbbá, hogy (amint a jogszabály előírja) nem számolnak fel tranzakciós illetéket a 20 ezer forint alatti utalásoknál. Azonban az MBH Bank által megfizetett tranzakciós illeték mértékéről, a fogyasztók által fizetett illeték arányáról üzleti titokra hivatkozva nem adtak ki információt.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: VideoDocPres via Pixabay)