A versenyképesség csökkentése jobban teljesít

2013. szeptember 5., 18:21

Olvasom, hogy Magyarország a népmesébe illő, és az önmagán túlmutató jelentéssel bíró, mágikus 63. számú helyet foglalja el a Világgazdasági Fórum (WEF) évente közzétett globális versenyképességi rangsorában. Legalábbis ezt állítja a WEF magyarországi partnerintézete, a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet. Mivel ez 3 hellyel rosszabb, mint az ország múlt évi helyezése, és mivel ez eddig a legrosszabb helyezés 2005 óta – mióta kicsiny hazánkat beveszik a nemzetközi felmérésbe – csak arra tudok gondolni, hogy itt valami félreértésről, valami rosszindulatú ferdítésről van szó.


Hát ezért sok itt a kérdőjel, ezért gyanús ez a huszadrangú svájci intézmény és az annak partnerintézeteként futó Kopint-Tárki. Mert mi leszünk, mi vagyunk a leglegebbek. Úgyhogy ezt a 148-as, jelentéktelen nemzetközi listát tanulmányozva, érlelődik bennem a bizonyosság: erről a gyalázatról is a Gyurcsány, meg a Bajnai, meg az elmúlt nyolc év tehet. Mi az, hogy gondok vannak az innováció, és korrupció terén? Ehhez az Orbán kormánynak semmi köze. Egyszerűen csak arról van szó, hogy a világmindenség által oly nagyon irigyelt unortodox gazdaságpolitika gyümölcsei még pöttyet zöldek. Arról nem beszélve, hogy 2010 óta új időszámítás kezdődött Magyarországon: az első hamisítatlan nemzeti kormány beiktatása óta megszűnt a korrupció.

Úgyhogy hol van a Békemenet? Lóra, fiúk! Hoppál-Zsigó-Selmeczi-Kocsis, egyet előre lépj! Tűrhetetlen ez a hanyatló nyugatról jövő újabb összeesküvés. Ráadásul pont most, amikor

Visegrádon megfeszített erőkkel csökkentjük tovább a rezsit, amikor tovább dizájnoljuk a devizahitelesek mentőövét és hipp-hopp kiterjesztjük a családi adókedvezményt. Most, amikor béremelést is adtunk a tanároknak. Hogy az egészségügyi alkalmazottak orra előtt huzigált mézesmadzagról ne is beszéljünk.

Igen, egészen biztos. Újra megtámadtak minket, rárontottak a nemzetre, báncsák az országot. Aljas rágalom, hogy magas az adóelvonás és magasak a kamatok, hogy nem hatékony a kormányzati bürokrácia, és az intézkedések instabilitása megkérdőjelezhetetlen.

900 millióból teljesítünk jobban, hát ennek a gonosz, idegenszívű liberál-bolsevikok által pénzelt Világgazdasági Fórumnak semmi sem szent? Nem. Ők magasról tesznek utolérhetetlen sikereinkre, amelyeket a magyar emberekkel vállvetve értünk el. Nem értik, hogy ez a sok sok isten áldását dicsérő keresztény intézkedés nem azért van, mert jövőre választások lesznek.

Mutassanak nekünk még egy országot, ahol reálisan nézve egyébként visszafizethetetlen

államadósság melletttöbb számjegyű milliárdokat költenek stadionépítésre. Ezt csak gazdaságilag stabil, konszolidált országok engedhetik meg maguknak, nem ám akárki.

A végtelenségig lehetne cifrázni, kimagyarázni és propagandásítani ezt a történelmi mélypontot, de a helyzet egyáltalán nem szívderítő, úgyhogy semmi kedvem viccelődni. Mindazonáltal elismerem ha nem is erre a 63. helyre feljogosító, de legaláb hibátlan kormányzás érdemeit. Nem biztos, hogy szorosan kapcsolódik a kérdéshez, de elismerem, hogy sikerült kikúszni a túlzottdeficit-eljárás hatálya alól, sikerült megállítani a korábbi brutális államadósság növekedést, és a GDP 80%-a körüli szinten stabilizálni azt. Elismerem, hogy az IMF-nek idő előtt sikerült visszafizetni a szaros elmúlt nyolc év hitelét. Csakhogy. A nagyvonalú visszafizetés után, dacára annak, hogy immár tisztán állunk az Úr színe előtt, rejtélyes okokból valamiért a 80%-ról nem sikerült kimozdulni. Vajon miért? Mert az IMF hitelt csak újabb hitelfelvételekkel tudtuk kiváltani. Erről nem sűrűn szoktunk beszélni. Csak arról, hogy a magyarok által megtermelt pénzből történt a törlesztés. Hát k*rvára nem. Hitelből történt, újabb adósságvállalással. Ciinikus, hogy 3000 milliárdnyi magánnyugdíj vagyon lenyúlása mellett.

Szintén irreleváns, de amikor a rezsicsökkentést okként megjelölve valahogy sikerült

több évtizedes mélypontra lenyomni az inflációt, valami perverz egyensúly kedvéért párhuzamosan évtizedes mélypontra juttattuk a foglalkoztatottságot. Lesz*rtuk, hogy a szakképesítés hiánya, és a közmunkával mesterségesen elhomályosított magas munkanélküliség abba az irányba mutat, hogy az ország sokáig versenyképtelen marad. Nem érdekelt, hogy a munkáltatóra kirótt magas terheket a nyomorult csak a munkaerő árán képes kompenzálni. A munkahelyek hatékonyságát növelő korszerűsítések végrehajtását feláldoztuk a bizonytalan gazdasági környezet miatt szinte nullára csökkent hitelezések oltárán. És így tovább, és így tovább.

Márpedig azt Orbánék – alap közgazdaságtani ismereteik alapján – is pontosan tudják, hogy egy ország teljesítményét a cégek, vállalatok teljesítményén lehet lemérni. Banális evidencia, hogy egy ország versenyképessége az abban tevékenykedő vállalatok összességének versenyképessége. Hogy ezt a versenyképességet a vállalatok által elért anyagi jellegű eredményekben lehet nyomon követni. Más szavakkal: a vállalatok azért lehetnek versenyképesek, mert olyan körülmények között tevékenykednek, amelyek biztosítják számukra, hogy versenyben maradjanak. Egy stabil makrogazdasági környezetben sokkal kisebb a külkereskedő vállalat árfolyamkockázata, mint egy instabil esetében. A makrogazdasági környezet kialakítása pedig az államon múlik. Így a vállalatok versenyképessége jelentősen függ attól, hogy milyen országban tevékenykednek.

Egy ilyen országban: ahol a kormány folyamatos szabadságharcban áll a vállalatokkal, ahol adók és különadók kivetésével mindent megtesz a neki nem tetsző magánszféra ellehetetlenítéséért, és a magyar embereket kiszipolyozni kívánó multik megregulázásáért, ahol a bankok az állam ellenségei, akik ellen állandó jelleggel hergelni lehet a népet, ahol államosít takarékot, patikát, és mindent, ami az útjába kerül, ahol bedönt akár egész iparágakat, hogy aztán állami költségvetési pénzből megmenthesse őket, ahol egyebek mellett a rugalmatlan családpolitika eredményeként,

több mint 300 ezer magyar húzott el az országból.

És most akkor nyújtsa fel a kezét, aki a közmédia híradóiban ezt az elgondolkodtató tényt főműsoridőben, részletesen kifejtve viszontlátta-hallotta, vagy arról értesült, hogy a magyar kormány Orbán Viktorral az élen kiállt, és elmagyarázta a fantasztikus hőscselekedetek és a lesújtó statisztika között tátongó űr okát. Megértem: a dicsőséges rezsicsökkentés szájbarágása mellett Orbánéknak nem érdeke arról beszélni, hogy hátulról a negyedik helyen végeztünk egy amúgy egyáltalán nem fényesen teljesítő európai mezőnyben. Kit érdekel egy ilyen rosszindulatú, súlytalan, nemzetellenes rangsor, amely köszönőviszonyban nincs a narancsszínű ködbe burkolózott gazdasági helyzettel.

Ennek ellenére – és anélkül, hogy önmagán érdemtelenül túlmutató jelentőséggel ruháznám fel ezt az elemzést, de a régiós leszakadás tényét komolyan véve – mégiscsak így néz ki az Orbán-Fidesz-féle versenyképes magyar gazdaság,

Európa legversenyképesebbnek álmodott rendszere. Egy kitartóan kozmetikázott adatokra, elhallgatott igazságokra/frontális hazugságokra, és nagyszerű szólamokra épülő vízió. Ahol nincs visszaesés, csak negatív emelkedés, ahol nincs romlás csak negatív javulás, és ahol immár a versenyképesség csökkenése is egyre jobban teljesít. Úgy tűnik, Csányi tényleg nem beszélt hülyeségeket.

Hacsaknem:

A versenyképesség csökkentése jobban teljesít

Jelenleg is több mint 750 ezer külföldön dolgozó vagy külföldre ingázó magyar van, akiknek célszerű tisztában lenniük a nemzetközi nyugdíjmegállapítás uniós szabályaival, erre hívja fel a figyelmet Farkas András nyugdíjszakértő. De mi van akkor, ha az Európai Unió terültetén kívül eső országban szerzett valaki nyugdíjjogosultságot? Mutatjuk a részleteket!