A nyugdíjasok jelentős összegeket takaríthatnak meg, ha figyelnek a banki költségekre.
Az átutalás pénzbe kerül, azonban ezzel a trükkel kikerülheti a tranzakciós illetéket.
Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak. A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.
Egyre több magyar dönt az euróalapú megtakarítás mellett, de nem minden devizaszámla olcsó, és nem mindegy, mikor váltunk pénzt.
A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint rövid időn belül akár 50 forinttal is emelkedhet az üzemanyagok ára Magyarországon.
2012. december 22., 12:51
Annak érdekében, hogy a korkedvezményes nyugdíjrendszer átalakításáról megalapozott, részletes vizsgálaton alapuló döntés szülessen, a kormány két évvel, 2014 végéig meghosszabbítja a jelenlegi korkedvezményes rendszert – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szombaton az MTI-vel.
2012. december 22., 10:51
Központi utasításra nem búcsúzhattak el a hallgatóktól azok a vidéki rádiósok, akiknek a munkahelye a mai napon megszűnik – mondja a Hvg.hu-nak az egyik elbocsátott rádiós. A közrádió regionális adásai helyett holnaptól a nótákat sugárzó Dankó Rádió műsorát lehet hallgatni. A rádiósokat hivatalosan nem értesítették az intézkedésről, először a Déli Krónikából értesültek a hírről. Felmondásukat néhány napja kézbesítették nekik.
2012. december 22., 06:58
Orbán újabb két gazdasági vegyes bizottság élére nevezte ki Szijjártót – Az államtitkár az újabbakkal együtt már tíz testület munkáját vezeti.
2012. december 21., 14:33
2013. január 1-jén életbe lép az unió 25 tagállama által márciusban aláírt fiskális paktum, miután az eurózóna 12 tagországa ratifikálta a dokumentumot – tudatta pénteken az Európai Unió Tanácsa.
2012. december 21., 13:57
Az Opel eladja hat üzemét anyavállalatának, a General Motorsnak annak érdekében, hogy biztosíthassa működésének finanszírozását 2016 végéig – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ).
2012. december 21., 10:10
Árfolyam-előrejelzés a Forex Szignáltól.
2012. december 21., 10:01
Pár héttel az állami kézbe adás előtt „háborús állapotok” alakultak ki a XVI. kerületi Centenáriumi Iskolában. A tanárok két táborra szakadtak a „pártoktól független” korábbi igazgató kirúgása miatt. Feljelentés, röplapok, tiltakozás, fáklyás tüntetés, egymás alázása: magyar abszurd, sok zöldséggel. LAMPÉ ÁGNES írása.
2012. december 21., 09:53
A fiatalokat nem hatotta meg a pálfordulás a felsőoktatás ügyében, ezt a harcot a kormány nem nyerheti meg úgy, mint az IMF-fel vívott küzdelmet – számol be a külföldi sajtó. A lapok szerint az, hogy Magyarország devizakötvénnyel akar kirukkolni, az arra utal, hogy egyhamar nem kíván megállapodást kötni az IMF-fel.
2012. december 20., 14:30
Már csak 14 olyan település maradt, ahol az adósságátvállalás még nem történt meg – mondta a sajtótájékoztatón a kormányfő, miután a város adósságrendezéséről tárgyalt Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármesterrel.
2012. december 20., 11:45
Közép- és Kelet-Európa bankrendszereinek kilátása jórészt stabil, bár ez alól kivétel Magyarország és Szlovénia, amelyek pénzügyi szektoraira továbbra is negatív kilátás érvényes – közölte csütörtökön a Londonban ismertetett átfogó helyzetértékelésében a Fitch Ratings.
2012. december 20., 11:43
Százmillió forint támogatást utalt át az állam Esztergom számlájára az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő (önhiki) önkormányzatok keretéből – tájékoztatta a város Fidesz-KDNP-frakciója csütörtökön az MTI-t.
2012. december 19., 14:16
Az elmúlt napokban ízelítőt kaptunk arról, mire gondolhatott a kormányfő akkor, amikor nemrégiben a forint jövőbeni gyengülésének veszélyére célzott. Elég volt egy fura nyilatkozat az MNB leendő, úgymond növekedést ösztönző lépéseiről, máris beszakadt nemzeti valutánk árfolyama. Ez nem ijesztette el a Monetáris Tanács külső tagjait az újabb alapkamat vágástól, pedig érdemes lenne figyelniük a piaci jelzésekre.
2012. december 19., 13:21
Az állam hirdetési pénzei idén is többnyire Simicska Lajos és Nyerges Zsolt érdekeltségeinél landoltak.
2012. december 19., 09:07
Árfolyam-előrejelzés a Forex Szignáltól.
2012. december 19., 06:40
A februárra tervezett olasz parlamenti választások elhalasztásáról beszélt Silvio Berlusconi egy keddi televíziós műsorban, és az általa vezetett Szabadság Népe (PdL) is a választások kéthetes elhalasztását kérte.