A nyugdíjasok jelentős összegeket takaríthatnak meg, ha figyelnek a banki költségekre.
Az átutalás pénzbe kerül, azonban ezzel a trükkel kikerülheti a tranzakciós illetéket.
Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak. A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.
Egyre több magyar dönt az euróalapú megtakarítás mellett, de nem minden devizaszámla olcsó, és nem mindegy, mikor váltunk pénzt.
A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint rövid időn belül akár 50 forinttal is emelkedhet az üzemanyagok ára Magyarországon.
2012. december 18., 06:27
Az osztrák Kapsch cég lemondott arról, hogy közreműködjön a magyar elektronikus útdíjrendszer kiépítésében.
2012. december 17., 22:25
Többen kaptak olyan levelet a NAV-tól, amiben a hatóság közli, hogy adótartozás, vagy egyéb indokok miatt nem érkezett meg a felajánlott egy százalékuk a civil szervezetekhez. A probléma nem egyedülálló, tavaly százezernél többen is elvesztették a felajánlásukat. Vannak, akik politikai okokat és a civil szervezetek tudatos ellehetetlenítését látják az ügy mögött.
2012. december 17., 16:33
Rosszul kezdte a hetet a forint a devizapiacokon: az euróval és a svájci frankkal szemben is már a reggeli órákban gyengülni kezdett, de délben hirtelen megzuhant az árfolyama. Fél egykor az euró már több mint 287 forintba került, napi csúcsát 287,23 forinton érte el. Az uniós deviza árfolyama december elejéig hónapok óta stabilan a 278-282 forintos sávban volt, és az elmúlt napokban is csak 284 forintig emelkedett.
2012. december 17., 15:40
Egyre többen jelentkeznek be a munkaügyi központokba, így valószínűleg a KSH is romló adatokat közöl majd novemberről január 4-én. Novemberben nőtt a csoportos létszámleépítés keretében elküldeni szándékozottak száma is.
2012. december 17., 14:49
A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint könnyítenek az augusztus óta több banknál is elérhető, államilag támogatott lakáshitelek kamattámogatási feltételein. A lépés lökést adhat az eddig alacsony lángon égő támogatott hitelpiacnak. Az intézkedés az elmúlt hónapokban már kihelyezett támogatott hiteleket is érinti.
2012. december 17., 14:16
A GKI Gazdaságkutató Zrt. jövőre a szeptemberben várt 0,8 százalékos növekedés helyett stagnáló GDP-t prognosztizál az idei 1,5 százalékos gazdasági visszaesés után – mondta Vértes András elnök.
2012. december 17., 12:32
Bár az EU-vezetők harsány optimizmusa korántsem indokolt, a múlt hétvégi uniós csúcs végre konkrét lépést tett az integráció erősítése és a permanens pénzügyi válsághelyzet megoldása felé. A bankunió létrehozása az első lényegi intézkedés az elkerülhetetlen reformok felé, de szó nincs arról, hogy már látható lenne a cél, legfeljebb valamilyen fény kezd pislákolni az alagút végén. Nekünk létérdekünk a folyamat sikere.
2012. december 17., 12:16
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a magyar kormány és a Stadler Rail Csoport.
2012. december 17., 09:59
Árfolyam-előrejelzés a Forex Szignáltól.
2012. december 17., 05:39
A strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul 17 magyar mozgássérült, mert úgy gondolják, hibás az új rokkant ellátási rendszer. A jogorvoslatért küzdők közt van Vidó Lajos is.
2012. december 16., 05:30
A Fidesz-kormány által előszeretettel hangoztatott államadósság elleni harc mellett a hivatalos kommunikációban nem sok szó esik olyan fontos pénzügyi részletekről, mint például az államháztartás központi alrendszerének adóssága. Nincs is mivel dicsekedni.
2012. december 15., 09:35
Az oktatásban zajló események felrázzák a biztosítási piacot is: újabban feltűnően sokan tájékozódnak a társaságoknál a külföldi tanulással összeköthető ajánlatok iránt. Ahogy a helyzet fokozódik az utcákon, úgy élénkül az érdeklődés is biztosítóknál.
2012. december 14., 21:56
A közmédia, elsősorban az MTVA működése körül tartósan kialakult, és az „elmúlt hetekben egyre aggasztóbbá váló állapotok miatt” az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának sürgős összehívását kezdeményezi Mandur László, a bizottság szocialista tagja.