Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.

2010. május 12., 11:12

A Bankszövetség elnöke az reggeli műsorában azt mondta, a tartósan fizetőképtelen adósokon a bankrendszer nem tud segíteni, esetükben kormányzati beavatkozás kellene. Erdei Tamás egy állami követeléskezelő szervezet létrehozásával rendezné a fizetésképtelenné vált lakáshitelesek helyzetét.

2010. május 12., 11:12

A legutóbbi napokban közzétett gazdasági mutatók egybehangzóan azt mutatják, hogy szó sincs vészhelyzetről, ahogy azt a Fidesz képviselői állandóan ismételgetik. Éppen ellenkezőleg: a hazai folyamatok jobban alakulnak a vártnál, ami biztató a jövőre nézve, és jó alapot adhat a strukturális reformok megkezdéséhez.

2010. május 11., 15:44

A mezőgazdasági termelők és a számukra terméket vagy szolgáltatást kínálók egyre inkább a friss információkat nyújtó agrárportálok szolgáltatásaira támaszkodnak – derül ki a Farmit.hu online agrárportál és az AgroStratéga közös felméréséből. Az online kommunikációs csatornák szerepének növekedését mutatja az is, hogy a lista elején álló tíz szakmai információforrás típusból hat ezek közé sorolható.

2010. május 11., 12:12

Az euró sikertörténet volt egészen idáig; túlélte az első tíz évét, ami egy új pénznemnél kritikus időszaknak számít - így reagált Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanár azokra a napokban felröppent vélekedésekre, amelyek az euró esetleges megszűnését is felvetették a görög pénzügyi válság kapcsán. Az ötszáz milliárdos pénzügyi csomag részleteivel kapcsolatban még lát nyitott kérdéseket. A magyar belépést az euró-övezetbe azonban bizonyára komplikáltabbá teszi a görög válság. Bod Péter Ákos hétfőn este nyilatkozott a .

2010. május 10., 13:25

Bár az euró támogatását célzó példátlan nagyságú mentőcsomag híre enyhítette a pánikot a pénzpiacokon, a hangulat továbbra is ideges és kiszámíthatatlan. A bizonytalan légkör jelentősen korlátozza az új magyar kormány mozgásterét is: a költségvetési lazítás ebben a helyzetben több mint kockázatos, és nagyon sokba kerülhet nekünk.

2010. május 10., 05:14

Sok százmilliárd forintos költséget jelentene a devizaalapú hitelek átváltása forinthitelre, ami az árfolyam- illetve a kamatkülönbségből adódna; a kérdés az, hogy az állam, a bankok vagy a hitelfelvevők viselik-e a költséget - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az MTV A szólás szabadsága című vasárnap esti műsorában. Az adásban elhangzottakat az MTI szemlézte.

2010. május 9., 22:08

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa jóváhagyta vasárnap a Görögországnak három év alatt nyújtandó 30 milliárd eurós készenléti hitelkeretet. Az összeg része annak a 110 milliárd eurós keretnek, amelyet az eurózóna országai és az IMF együtt biztosítanak a fizetésképtelenség határára jutott Görögországnak. Az euróövezeti országok vezetői már szombati brüsszeli munkavacsorájukon véglegesen jóváhagyták az országcsoportra eső 80 milliárd eurós keretet.

2010. május 7., 18:40

"Nagy örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy egy európai civil szervezet, amely tíz ország szakértőiből és újságíróiból áll fel, Magyarország erőfeszítésit ilyen kedvezően értékelte. Ez az előző agrárkormányzat elvitathatatlan eredménye, valamint sikeres európai integrációnk egyik mutatója" - mondta Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti delegációjának vezetője, az EP Mezőgazdasági Bizottságának tagja, a farmsudsidy.org civil szervezet agrártámogatásokról közzétett elemzése kapcsán.

2010. május 7., 17:49

Nem érzik magukat megbecsültnek az amerikai munkavállalók - A Cornerstone OnDemand munkavállalói attitűdvizsgálata szerint az amerikai dolgozók több mint fele érzi úgy, azonos beosztásban dolgozó kollégáik jobban megbecsülik őket, mint feletteseik, vagy a cégvezetők. Ugyanakkor úgy látják, a pozitív értékelés jelentős ösztönzést jelentene munkájukban.

2010. május 7., 12:21

Ki kell nyitni a kisebb családi gazdaságokban termelt élelmiszerek előtt a piacot, ez fontos törekvése lesz a hamarosan felálló új kormánynak - mondta a Duna Televízió Hattól nyolcig című reggeli műsorában Font Sándor, a Fidesz agrárpolitikusa, országgyűlési képviselő. A Fidesz-KDNP kormány a hazai élelmiszereket feldolgozó üzemek és üzemláncok létesítését is tervezi

2010. május 7., 08:30

A területfejlesztési törvény jó, de annak rossz szabályozásából, valamint rövidtávú és hibás alkalmazásából eredő eredménytelenség jól kimutatható azokban a térségekben és megyékben, ahol a Jobbik előretört – véli Forman Balázs, a Corvinus Egyetem oktatója, aki szerint nem díszburkolatú főterekre és fesztiválokra kell költeni a fejlesztési pénzeket.

2010. május 6., 20:47

Történelmi nap volt a csütörtöki a világhálón: életre keltek az első nem latin betűs hivatkozási címek. A webcímeket kezelő ICANN nonprofit szervezet tavaly októberben döntött arról, hogy a megfelelő átalakítások után a latin betűkön kívül más írásrendszerekkel is meg lehet adni a honlapok elérési útvonalát. Az ICANN határozata - mint ahogy azt sokan várják - a világháló negyvenéves történelmének egyik legnagyobb változását hozhatja, amelynek köszönhetően drámaian nőhet az internetfelhasználók száma - írja az MTI.