Az információk szerint ma Magyarországon nyugdíjba lépők 19,9 százaléka dolgozik, de vannak olyan európai országok, ahol magasabb ez a szám.
Bővült a megőrzendő dokumentumok köre, a jövőben már foglalkoztatási igazolásokat is meg kell őrizni a nyugdíj igényléséhez.
Számos kedvelt és ismert termék mérete csökkent, ami azt jelenti, hogy kevesebbet kapunk ugyanazért az árért. A zsugorítás érinti a teákat, üdítőket és a háztartási kekszet is, ezeket a termékeket ezentúl kisebb kiszerelésben tudjuk megvásárolni.
Már Magyarországon is elérhető a qvik, az az új fizetési mód, amely nagyobb biztonságot kínál a csalók ellen.
Emelkedik a benzin ára csütörtöktől.
2023. június 8., 19:27
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére.
2023. június 8., 09:56
A bankoknál több mint 60 százalékkal kevesebben igényeltek eddig babaváró hitelt, ami 90 milliárd forinttal kevesebb kihelyezést jelent.
2023. június 8., 09:35
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 21,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt 12 hónapban a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább.
2023. június 8., 08:50
A magyarok imádják az áruhzáláncot. Az ország történetében először generált ezer milliárd forint fölötti forgalmat kiskereskedelmi cég.
2023. június 8., 07:51
Minimálisan, pár fillérrel mozdult csak el a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2023. június 7., 19:36
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2023. június 7., 18:38
A magyarok mindössze negyven százaléka rendelkezik félmillió forintos vagy annál nagyobb megtakarítással vagy befektetéssel, míg a lakosság negyede számít arra, hogy a közeljövőben növelni tudja ezeket – derül ki az Impetus Research 2023. tavaszi felméréséből.
2023. június 7., 15:04
Az alapkamat marad 13 százalékon.
2023. június 7., 14:44
A Központi Statisztikai Hivatal mérései alapján 8,3 százalékkal csökkent az ipari termelés áprilisban.
2023. június 7., 14:18
Marad a repülőjegyek után fizetett sáp, de az ideiglenesnek kikiáltott Revolut és a Wise utáni illeték is állandósul az új adótörvénycsomag elfogadásával.
2023. június 7., 11:39
Egyszerre kell majd befizetni az egész évre vonatkozó gépjárműadót, ha a parlament elfogadja a Pénzügyminisztérium beadványát.
2023. június 7., 07:39
Továbbra is egyéves csúcs közelében a forint.
2023. június 6., 18:57
A jövedéki adó emelésével egy doboz cigaretta 200-250 forinttal lesz drágább jövő januártól.
2023. június 6., 15:02
Benyújtotta az adótörvényeket kedden a kormány, amely szerint az üzemanyag jövedéki adószintjét az uniós minimumhoz igazítják. Marad a családi adókedvezmény, a négygyermekesek, a 30 év alatti anyák és a 25 éven aluliak adómentessége.
2023. június 6., 13:50
A hulladkgazdálkodási rendszer átalakítása miatt úniós irányelv alapján Magyarországon is bevezetik a kiterjesztetett gyártói felelősségi rendszert (EPR), amely a termékek csomagolását szabályozza. A következő hónap elején életbe lépő változás jelentősen növelheti az élelmiszerárakat.
2023. június 6., 11:28
A svéd Spotify zenei streaming szolgáltató mintegy 200 munkahelyet szüntet meg a podcast részlegénél – közölte a vállalat hétfőn.
2023. június 6., 08:40
A veszteség fő oka az infláció, de a zuhanás így is igen nagy mértékű.
2023. június 6., 07:37
Ismét 370 forint körül az euró.