Az információk szerint ma Magyarországon nyugdíjba lépők 19,9 százaléka dolgozik, de vannak olyan európai országok, ahol magasabb ez a szám.
Bővült a megőrzendő dokumentumok köre, a jövőben már foglalkoztatási igazolásokat is meg kell őrizni a nyugdíj igényléséhez.
Számos kedvelt és ismert termék mérete csökkent, ami azt jelenti, hogy kevesebbet kapunk ugyanazért az árért. A zsugorítás érinti a teákat, üdítőket és a háztartási kekszet is, ezeket a termékeket ezentúl kisebb kiszerelésben tudjuk megvásárolni.
Már Magyarországon is elérhető a qvik, az az új fizetési mód, amely nagyobb biztonságot kínál a csalók ellen.
Emelkedik a benzin ára csütörtöktől.
2023. június 28., 15:52
Egyre óvatosabbak és megfontoltabbak a hiteligénylők, ma már kevesebben vennének föl kölcsönt, mint egy éve – közölte az OTP.
2023. június 28., 15:38
Az osztrák gazdaság erőteljes növekedés után 2022 közepén stagflációba süppedt, de az enyhülő árnyomásnak és a nemzetközi fellendülésnek köszönhetően 2023 végére a feldolgozóipari termelés fellendülhet, és a gazdaság növekedésnek indulhat – állapítja meg két osztrák gazdaságkutató intézet, a Wifo és az IHS szerdán publikált legfrissebb növekedési prognózisában.
2023. június 28., 14:48
Tovább nőtt az Európai Unióban az illegális cigarettapiac tavaly, a hamisított termékek fogyasztási listáját Franciaország vezeti, de Magyarországon is emelkedett az illegális cigarettaforgalom – derül ki a KPMG éves tanulmányából.
2023. június 28., 13:47
Pénteken a benzin és a gázolaj ára is jelentősebben csökken a hazai benzinkutakon.
2023. június 28., 12:30
Borítékolható volt, hogy a két kedvező konstrukció szigorítását követően azok életbelépéséig rástartolnak a jogosultak. Nagy Márton gazdasági miniszter egy rádióinterjúban elejtette, mi is a kormány szándéka mindezzel.
2023. június 28., 12:11
A GKI előrejelzése szerint 19 százalékos inflációval számolhatunk.
2023. június 28., 07:50
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2023. június 27., 18:50
A NAV adószakmai szóvivője ugyan elbukott a NAV nyomtatványok kitöltése közben, de a diákmunka nem bonyolult és számos előnnyel jár.
2023. június 27., 18:38
Vegyesen alakult kedden a forint árfolyama a bankközi devizapiacon a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest.
2023. június 27., 15:38
Két újabb kínai vállalati beruházásról született megállapodás összesen 35 milliárd forint értékben, és a kormány célja, hogy továbbra is Magyarország legyen a kínai cégek első számú beruházási célpontja a térségben – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a kínai Tiencsinben.
2023. június 27., 13:43
Június közepétől folyamatosan küldi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a gazdálkodóknak az értesítést az adószámla-egyenlegről; értesítést csak az kap, akinek legalább egy adónemen ötezer forintnál több tartozása vagy ezer forintnál több túlfizetése van – hívta fel a figyelmet az adóhatóság keddi közleményében.
2023. június 27., 11:38
2024-től új program váltja a Családi Otthonteremtési Kedvezményt a városokban, miután a kormány döntése alapján ez már csak a kis falvakban igényelhető. Az egyelőre nem tisztázott, hogy milyen konstrukcióval váltanák ki mindezt.
2023. június 27., 07:49
További erősödéssel nyitott kedd reggel a magyar fizetőeszköz a nemzetközi piacokon.
2023. június 26., 19:00
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2023. június 26., 14:28
Az energiaügyi miniszter nem akart egyértelműen nyilatkozni azzal kapcsolatban, hogy terveznek-e 6-7 év múlva is orosz gyártású technológiát vásárolni.
2023. június 26., 11:56
Valószínűleg napok kérdése és kitör az újabb felvásárlási láz.
2023. június 26., 11:10
A jegybank a 2023. július 1-jétől kezdődő kockázatviselésekre vonatkozó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifáját vizsgálta.