Az információk szerint ma Magyarországon nyugdíjba lépők 19,9 százaléka dolgozik, de vannak olyan európai országok, ahol magasabb ez a szám.
Bővült a megőrzendő dokumentumok köre, a jövőben már foglalkoztatási igazolásokat is meg kell őrizni a nyugdíj igényléséhez.
Számos kedvelt és ismert termék mérete csökkent, ami azt jelenti, hogy kevesebbet kapunk ugyanazért az árért. A zsugorítás érinti a teákat, üdítőket és a háztartási kekszet is, ezeket a termékeket ezentúl kisebb kiszerelésben tudjuk megvásárolni.
Már Magyarországon is elérhető a qvik, az az új fizetési mód, amely nagyobb biztonságot kínál a csalók ellen.
Emelkedik a benzin ára csütörtöktől.
2023. július 6., 13:33
Minden szegmensben visszaesett a fogyasztás, hasonló adatok érkeztek, mint a pandémia idején, amikor komoly korlátozások voltak érvényben.
2023. július 6., 12:51
A Magyarország és Omán közötti együttműködés is bizonyítja, hogy a gazdasági növekedés, a gazdaság modernizációja abszolút összeegyeztethető a környezetvédelmi célokkal – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
2023. július 6., 12:14
A Magyar Turisztikai Ügynökség két százalékról tud.
2023. július 6., 10:18
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2023 májusában az ipari termelés volumene 6,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Ez lényegesen kedvezőbb adat, mint az áprilisban látott 8,3 százalékos csökkenés, ráadásul az előző hónaphoz képest az ipar teljesítménye már 1,6 százalékos növekedést mutatott – idézte fel csütörtöki közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).
2023. július 6., 09:36
A kormány a jövő évi költségvetésben továbbra is biztosítani akarja a rezsitámogatást, valamint az ország, a családok, a nyugdíjasok és a munkahelyek védelmét – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára csütörtökön közzétett videójában.
2023. július 6., 07:34
Gyengült a forint csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
2023. július 5., 19:46
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda kora estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2023. július 5., 16:34
Ellenszavazat nélkül döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa júniusi ülésén a kamatkondíciókról a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint. Az alapkamat 13 százalékon maradt, a jegybank előrejelzése szerint 2023 végére az infláció éves növekedési üteme „érezhetően” 10 százalék alá süllyed.
2023. július 5., 12:59
A kormány extraprofit adókról szóló rendelkezése 2025-től hatályát veszti. Ennek a jelentését, következményeit ismertette dr. Baráti Ákos ügyvéd, adószakértő a Jazzy Business Class című adásában.
2023. július 5., 11:37
A Magyar Közlönyben kedd este olyan határozat jelent meg, ami feltételezi az eddig népszerű kedvezmények gyökeres megváltoztatását is.
2023. július 5., 10:27
Újra 600 forint fölé folyhat őszre a üzemanyag ára, ami januárra 650 forintos átlagárat is hozhat, áll Gazdaságkutató Intézet friss előrejelzésében. Prognózisuk szerint mindez a forint várható zuhanásának köszönhető.
2023. július 5., 07:41
Kedd este után szerda reggel is gyengült a forint árfolyama.
2023. július 4., 18:53
Ismét gyengült a magyar forint a devizapiacon kedden este.
2023. július 4., 13:06
Az első negyedévben 1728 milliárdos mínuszt sikerült összehoznia a költségvetésnek, ami a magyar gazdaság által megtermelt érték közel 10 százaléka.
2023. július 4., 11:17
Minden idők legmagasabb első négyhavi exportteljesítményét állította elő a magyar gazdaság, ennek értéke meghaladta az 50 milliárd eurót, ami 12 százalékos növekedés a tavalyi brutális rekordévhez képest, így újabb nagy csúcsdöntést vetít előre – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
2023. július 4., 10:11
Kiszervezik a kórházi patikákat is.
2023. július 4., 07:49
Szinte változatlanul állt kedd reggel a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Hétfőn közel egy százalékkal gyengült a forint a főbb devizákkal szemben.
2023. július 3., 18:55
Az Eurobarometer új felmérése szerint elsöprő többség áll az uniós fizetőeszköz mögött az eurózónán kívüli országokban.