Lesújtó adatokat közölt a KSH: mélyrepülésben a bolti forgalom

Minden szegmensben visszaesett a fogyasztás, hasonló adatok érkeztek, mint a pandémia idején, amikor komoly korlátozások voltak érvényben. 

2023. július 6., 13:33

Szerző:

Májusban a kiskereskedelem forgalmának volumene 12,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest – közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ez csak minimálisan jobb szám, mint az előző kéthavi, tragikus adatok jöttek a boltokból az egész tavasszal: márciusban 13,1, áprilisban 12,7 százalékkal zuhant a forgalom – írta a hvg. Ehhez fogható visszaesést egyetlen alkalommal láttunk, amióta csak statisztikák készülnek, 2020 áprilisában, amikor a járvány első hulláma alatt állóra fékezett a gazdaság, 12,4 százalékos mínuszt mért a KSH.

Tavaly májushoz viszonyítva az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben a forgalom volumene 7,3 százalékkal kisebb lett. Az élelmiszer-kiskereskedelem 75 százalékát adó élelmiszer jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene 8,2 százalékkal, az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 4,0 százalékkal mérséklődött.

A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene is jelentősen, 10,9 százalékkal csökkent.

Az eladások volumene a gyógyszer-, gyógyászatitermék-, illatszerüzletekben 4,6 százalékkal nőtt, a könyv-, számítástechnika-, egyébiparcikk-üzletekben 5,9, a használtcikk-üzletekben és a textil-, ruházati és lábbeliüzletekben 16-16, az iparcikk jellegű vegyes és a bútor-, műszakicikk-üzletekben 20-20 százalékkal kisebb lett.

 Az árucikkek széles körére kiterjedő, a kiskereskedelmi forgalomból 8,0 százalékkal részesedő csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene 9,3 százalékkal csökkent.

Az üzemanyagtöltő állomások forgalmának volumene 25,9 százalékkal elmaradt az előző év azonos havitól.

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és járműalkatrész-üzletek eladásai 6,9 százalékkal csökkentek. Májusban az országos kiskereskedelem forgalma folyó áron 1514 milliárd forintot ért el.

Az országos kiskereskedelmi forgalom 49 százaléka az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben, 35 százaléka a nem élelmiszer-kiskereskedelemben, 16 százaléka az üzemanyagtöltő állomások üzemanyag-forgalmában realizálódott.

Január-májusban a forgalom volumene 10,8 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 8,0, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 8,7, az üzemanyag-kiskereskedelemben 21,5 százalékkal visszaesett az értékesítés volumene - ismertette a KSH.

(Fotó: Illusztráció, Shutterstock)