Drámai adatokat közölt a Gazdaságkutató Intézet

A GKI előrejelzése szerint 19 százalékos inflációval számolhatunk.

2023. június 28., 12:11

Szerző:

Nem változtatott gazdasági előrejelzésének fő megállapításain a Gazdaságkutató Intézet (GKI) júniusban: továbbra is az idei GDP 0,5 százalékos visszaesésére számít, sőt az ennél is nagyobb csökkenés veszélyét csak a mezőgazdaság prognosztizáltnál is gyorsabb bővülése akadályozhatja meg.

A hvg.hu összefoglalója szerint a GKI továbbra is a fogyasztói árak 19 százalék körüli idei emelkedését jelzi előre (a kormány továbbra is 15 százalékos inflációs előrejelzés alapján dolgozik), de a korábban gondoltnál lényegesen nagyobb esélyt ad az év végi egy számjegyű infláció, s ezzel a valamivel 19 százalék alatti átlagos áremelkedés elérésének.

Az EU-transzferekkel kapcsolatban pedig mind általánosabb vélemény, hogy erre idén már legfeljebb minimális mértékben kerül sor, sőt a magyar kormányzat valós megállapodási készsége is kétségessé vált.

Egyúttal a forint vészes gyengülése – például túlzott sebességű kamatcsökkentés vagy az EU-tárgyalások megszakadása esetén – a kamatcsökkentési folyamat leállításához, egészen szélsőséges esetben újabb szigorításhoz is vezethet – figyelmeztet összefoglalójában a portál.

(Kiemelt kép: hatósági áras finomított napraforgó-étolaj a fővárosi Corvin Plaza üzletében 2022. február 1-jén. Fotó: MTI/Balogh Zoltán)