Az információk szerint, nem sikerült megállapodnia az Auchannak a dolgozókkal, emiatt sokan felmondhatnak.
Az állampapír után a bankbetét lehet a nyerő befektetés, legalábbis a pénzintézetek ezzel próbálják magukhoz vonzani az ügyfeleket.
Kiderült, hogy a korány legújabb gazdaságpolitikai akcióterve nemhogy a magyar gazdaság egekbe repítésére, de még az elrugaszkodásra sem elegendő.
Nem hozott jelentős változást a forint árfolyamában az éjszaka.
A Temu az európai rendelések jelentős részét helyi raktárakból kívánja teljesíteni, ezzel jelentős mértékben lerövidítve a szállítási időt.
2023. július 5., 16:34
Ellenszavazat nélkül döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa júniusi ülésén a kamatkondíciókról a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint. Az alapkamat 13 százalékon maradt, a jegybank előrejelzése szerint 2023 végére az infláció éves növekedési üteme „érezhetően” 10 százalék alá süllyed.
2023. július 5., 12:59
A kormány extraprofit adókról szóló rendelkezése 2025-től hatályát veszti. Ennek a jelentését, következményeit ismertette dr. Baráti Ákos ügyvéd, adószakértő a Jazzy Business Class című adásában.
2023. július 5., 11:37
A Magyar Közlönyben kedd este olyan határozat jelent meg, ami feltételezi az eddig népszerű kedvezmények gyökeres megváltoztatását is.
2023. július 5., 10:27
Újra 600 forint fölé folyhat őszre a üzemanyag ára, ami januárra 650 forintos átlagárat is hozhat, áll Gazdaságkutató Intézet friss előrejelzésében. Prognózisuk szerint mindez a forint várható zuhanásának köszönhető.
2023. július 5., 07:41
Kedd este után szerda reggel is gyengült a forint árfolyama.
2023. július 4., 18:53
Ismét gyengült a magyar forint a devizapiacon kedden este.
2023. július 4., 13:06
Az első negyedévben 1728 milliárdos mínuszt sikerült összehoznia a költségvetésnek, ami a magyar gazdaság által megtermelt érték közel 10 százaléka.
2023. július 4., 11:17
Minden idők legmagasabb első négyhavi exportteljesítményét állította elő a magyar gazdaság, ennek értéke meghaladta az 50 milliárd eurót, ami 12 százalékos növekedés a tavalyi brutális rekordévhez képest, így újabb nagy csúcsdöntést vetít előre – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
2023. július 4., 10:11
Kiszervezik a kórházi patikákat is.
2023. július 4., 07:49
Szinte változatlanul állt kedd reggel a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Hétfőn közel egy százalékkal gyengült a forint a főbb devizákkal szemben.
2023. július 3., 18:55
Az Eurobarometer új felmérése szerint elsöprő többség áll az uniós fizetőeszköz mögött az eurózónán kívüli országokban.
2023. július 3., 18:37
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2023. július 3., 17:57
Az ukrán kormány szerint az EU középtávú programja mások számára is példa lehet Ukrajna segítésében – hangsúlyozta Szerhij Marcsenko ukrán pénügyminiszter a Financial Timesnak adott interjúban.
2023. július 3., 13:32
A hazai kis- és középvállalkozások (kkv) súlya jelentős a magyar gazdaságban, ők adják a magyar gazdaság gerincét – hangsúlyozta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj nemzeti fordulójának átadásán hétfőn Budapesten.
2023. július 3., 08:09
Gyengült némileg a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2023. július 1., 08:27
A K&H ifjúsági index első negyedéves eredményei szerint a tartalékkal rendelkező fiatalok több mint harmada maximum egy hónapig tudna megélni jövedelem nélkül.
2023. június 30., 17:55
Július elsejétől lehetőség adódik a vásárlással egybekötött készpénzfelvételre, amely havonta legfeljebb két alkalommal, 40 ezer forintot összességében meg nem haladó mértékben teszi lehetővé, hogy a vásárlók készpénzhez juthassanak – hívja fel a figyelmet a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).
2023. június 30., 15:56
A lakossági ügyfelek 2023. július 6-tól 30 százalékkal olcsóbban kapják az áramot és 40 százalékkal olcsóbban a gázt – közölte az osztrák főváros budapesti nemzetközi irodája, a Wien Energie.