Hiába nőtt 2025-ben a méltányossági nyugdíjemelés jövedelmi határa, a keretösszeg változatlanul szűkös, így a hatszázezer rászorulóból alig néhány ezren juthatnak támogatáshoz.
Az idei balatoni strandszezonban akár 600 000 Ft/hó is összejöhet, ha pultos, szakács, fagylaltárus munkát vállal valaki.
Januárban emelték a nyugdíjakat, de az inflációs adatok alapján nagyobb nyugdíjkorrekcióra lenne szükség, hogy az ellátás megtarthassa az értékét.
Nem mindegy, hogyan vállal nyári munkát a zsebpénzért: egyes foglalkoztatási formákkal akár teljesen adómentesen dolgozhat.
Csütörtöktől drágul a tankolás – a benzin ára 3 forinttal, a gázolajé pedig 7 forinttal emelkedik a benzinkutakon, ami bár nem tűnik soknak, heti szinten is több ezrest jelenthet a családi költségvetésben az üzemanyagár változás.
2012. március 28., 17:32
Békesi László, volt pénzügyminiszter szerint nem fagyasztja be az unió a kohéziós alapokat, és lesz megállapodás az IMF-fel, mert a kormány az utolsó pillanatban ugyan, de lépni fog. Ugyanakkor ezzel a politikával elmarad a nagy gazdasági csoda: stagnáló, leszakadó ország marad Magyarország. HERSKOVITS ESZTER interjúja.
2012. március 28., 16:58
Egyedüli ajánlattevőként a Közgép és a Magyar Aszfalt alkotta konzorcium nyerte meg azt a közbeszerzési eljárást, amit a NIF Zrt. - az Audi gyártókapacitásának bővítéséhez kapcsolódóan - Győr keleti iparterületének körüljárhatóságát biztosító közutak fejlesztésére írt ki.
2012. március 28., 15:45
Magyarországnak olyan gazdaságpolitikát kellene folytatnia, amely megerősíti az országba, illetve a gazdasági kormányzásba vetett bizalmat, biztosítja a fiskális fenntarthatóságot, és javítja a befektetők megítélését az ország iránt – hangoztatta Irina Ivascsenko, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) budapesti képviseletének vezetője kedden Budapesten, az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem tanácskozásán.
2012. március 28., 13:11
Jól járnak azok, akik állami földekhez jutnak a most folyó pályáztatás nyomán: csupán az uniós támogatási rendszer miatt is szép és biztos jövedelemhez jutnak. Nem véletlen, hogy botrányok sora övezi az új földosztást, amely a klientúra-építést inkább szolgálja, mint a hivatalosan meghirdetett célt, a kis családi gazdaságok támogatását.
2012. március 28., 11:54
Egy sor cigány – Huszonnégy mai magyar címmel készített portrékötetet Korniss Péter fotóművész és Závada Pál író. Hivatásukban, életükben sikeres cigány férfiakat és nőket mutatnak be, ám a fényes történeteket olvasva még inkább dermesztő a kilátástalan százezrek sorsa. Mi kellett nekik a sikerhez, és hogyan látják a jövőt? KRUG EMÍLIA írása.
2012. március 28., 11:24
2012. március 28., 11:17
A rendszerváltás utáni hatodik kabinet sokadik rendezési kísérletét látjuk. Az ügynökakták teljes nyilvánosságra hozatalának ügye elpusztíthatatlan téma, húsz év múlva is ad munkát a mohó sajtónak. Annál is inkább, mivel a posztszovjet társadalmak közül egyedül Magyarország képtelen megoldani a lusztráció ügyét. Ezúttal az LMP javaslata vérzett el, tárgysorozatba sem vették. A dologra májusban visszatérnek, mert – ahogy a miniszterelnök mondta – „a szándék egyértelmű, a módszer vitatható”. És azonnal hozzátette: jó lenne, ha a Nemzeti Emlékezet Bizottsága venné kézbe a lusztráció ügyét. A ma még nem létező, ismeretlen összetételű testület feladata lenne, hogy számon tartsa, rendszerezze „a baloldali diktatúrák bűneit”. BUJÁK ATTILA írása.
2012. március 28., 11:11
A rendszerváltás után két évtizeddel ismét szobrokat döntenek Magyarországon. Ezúttal a Fidesz-kormány akaratából. Információink szerint hamarosan a Budapesti Történeti Múzeumot bízzák meg a Kossuth téren álló Károlyi-szobor elszállításával. Felmerült, hogy a Szoborparkba vagy a múzeum egyik helyiségébe, esetleg Siófokra kerül majd az első köztársasági elnököt ábrázoló alkotás. József Attila szobrának sorsáról még nincs végleges döntés.
2012. március 28., 11:07
Ebben a rovatunkban hivatásos közírók és publikáló szakértők fejtik ki véleményüket, gondolják tovább a 168 Órában megjelent valamely témát, kiegészítve vagy vitatva, helyeselve vagy elutasítva. Lapunk fenntartja a rövidítés és szerkesztés jogát, akár egyezik az itt megjelent vélemény a szerkesztőség álláspontjával, akár nem.
2012. március 28., 11:06
Legfrissebb kutatásai alapján 2012-re 0,7 százalékos recessziót vár a Pénzügykutató Zrt. – cáfolva a kormány reményeit, amelyek szerint idén 0,5 százalékos lehet a GDP növekedése, és 4,2 százalékos az infláció. A pénzromlás a kutatók szerint valójában 5,5 százalékra várható, miközben folytatódik a háztartások fogyasztásának csökkenése, visszaesik a reálkereset, tovább lanyhul a beruházási kedv. És ez nem a katasztrófa-forgatókönyv: ilyen „könnyen” csak akkor ússzuk meg, ha Magyarország megkapja az IMF–EU-hitelt. Kincstári optimizmust sugall viszont a kormány hétvégén publikált gigadokumentuma, a Nagy Reformkönyv. A különféle elemzések néhány pontjának összevetésére BARÁT JÓZSEF vállalkozott.
2012. március 28., 08:50
Mai árfolyam-előrejelzés a Forex Szignáltól.
2012. március 28., 08:00
Kissé erősödött a forint szerda reggelre a fontosabb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2012. március 28., 05:28
A helyi gazdák semmit, a felcsúti polgármester több száz hektárt nyert - Mészáros Lőrinc, Felcsút polgármestere és családtagjai több mint 600 hektárt nyertek az állami földek haszonbérbeadásának pályázatán, Kajászón, miközben a helyi gazdák nem nyertek egy négyzetmétert sem.
2012. március 27., 20:38
Divat lett fodrászattal és szépségápolással tevékenykedő céget alapítani, legalább is évek óta nem működött ennyi társaság a piacon. Idén még a tavalyi csúcsnál is többen vághatnak a szépségüzletbe.
2012. március 27., 16:16
A parlamentben tegnap elfogadott telekadó törvény módosítása újabb pénzügyi terheket ró a Budapest Airport vállára, miközben a Malév csődje miatt a budapesti repülőteret üzemeltető vállalat amúgy is a túléléséért küzd, közölte a reptér-üzemeltető.
2012. március 27., 09:22
Mai árfolyam-előrejelzés a Forex Szignáltól.
2012. március 27., 09:09
A március 28-i adás témája az új Nemzeti alaptanterv, az oktatás és a pedagógusok helyzete volt. Meghívott vendégek: Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója és Tollner József, a PDSZ országos választmányának tagja.