Botrány Felcsúton

A helyi gazdák semmit, a felcsúti polgármester több száz hektárt nyert - Mészáros Lőrinc, Felcsút polgármestere és családtagjai több mint 600 hektárt nyertek az állami földek haszonbérbeadásának pályázatán, Kajászón, miközben a helyi gazdák nem nyertek egy négyzetmétert sem.

2012. március 28., 05:28

Az esetre az LMP-s Szabó Rebeka hívta fel a figyelmet az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága ellenőrző albizottságának ülésén, szerdán. „Az a Búzakalász 66 Kft. nyert, amiről pontosan tudjuk, hogy Felcsút polgármesterének az érdekeltsége.”

A cég ügyvezetője Mészáros Lőrinc, aki egyben az Orbán Viktor által alapított Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnöke is. A cég tulajdonosa pedig a Mészáros család építőipari vállalkozása, a Mészáros és Mészáros Kft, amelynek tulajdonosai a polgármester és felesége. A cég Kajászón 50, Fejér-megyében pedig összesen több mint 410 hektárnyi állami földet kapott haszonbérletbe. Mészáros Beatrix, a polgármester felesége további 94 hektárt nyert Kajászón, míg a polgármester testvére, Mészáros János Válon gazdálkodhat egy 140 hektáros állami táblán húsz évig - írta az

ATV.

Szabó Csaba, a Vidékfejlesztési Minisztérium miniszteri biztosa a vesztesek hőbörgésének tulajdonította a gazdák felháborodását. A bizottsági ülés másnapján Fazekas Sándor, vidékfejlesztési miniszter is védelmébe vette a földosztásokat.

A kajászói családi gazdálkodók nagyon berágtak a történtek miatt. A mostani döntés értelmében ugyanis húsz évig új haszonbérlőik kaszálhatnak majd a földeken.

„Nagy megdöbbenéssel vettük tudomásul, amikor megérkeztek az elutasító határozatok, hogy kajászói ember egy négyzetméter területhez nem jutott hozzá a saját falujában. Holott mindannyian családi gazdálkodók vagyunk, mindannyian ebből a tevékenységből élünk, tehát főállásban végezzük mindannyian” – nyilatkozta az ATV Szabad szemmel című műsorában Böcsödiné Csányi Zsuzsa családi gazdálkodó.

A kajászói gazdák nagy része több generáció óta gazdálkodó családokból származik. Az őket ért igazságtalanság ellen a leghatározottabban felszólaló Böcsödi család például legalább hat emberöltő óta szánt és vet a most mintegy ötven hektáros családi földön.

A Böcsödi család térképére egyre több rajzszög került fel. Minden egyes jelzés a Mészáros család által megnyert, vagy megpályázott földet jelöl. Olyan földet is találtak, amelyre még ki sem hirdették a győztest, Mészárosék mégis bevetették őszi gabonával. Elég biztosak lehetnek a pályázatuk sikerében, ha ilyen bizonytalan helyzetben is vállalták a bevetés költségeit – állítják a helyiek.

A Mészáros család mellett a felcsúti labdarúgó akadémia egyik főtámogatója, a Flier család is jelentős földekhez jutott Fejér-megyében. Tagjai külön, név szerint is ki vannak emelve az Akadémia honlapján. 310 hektárnyi állami földet nyertek el Fejér-megye több településének környékén - írta az ATV hírportálja.

A termőföldről szóló törvényben szereplő meghatározás szerint a családi gazdaság legfeljebb 300 hektár lehet. A Mészáros család most 644 hektárnyi földet kapott húsz évre. Vagyis az állami termőföld pont nem a kis és közepes családi gazdaságokat, hanem egy kialakuló, Fidesz-közeli mezőgazdasági óriásvállalkozást gazdagíthat majd.

Mivel az ATV stábja Mészáros Lőrincet sem telefonon, sem az irodájában, sem az otthonában nem tudta utolérni, megpróbálta megkeresni testvérét, Mészáros Jánost, aki közel 140 hektárt nyert az állami pályázaton.

Mészáros azonban szomszédjain keresztül csupán annyit üzent, hogy nem kíván a kamera elé állni. Így továbbra sem tudható, hogy mit tervez a Mészáros család az állami pályázaton nyert több mint hatszáz hektárnyi földjével.

Az Origo.hu információi szerint Mészáros Lőrinc családi cégének eredetileg az építőipar a szakterülete. A földpályázatokon nyertes Búzakalász 66 Kft.-t csak tavaly februárban alapították.

Az állami föld-pályázatok nem csak az eredményüket, de formájukat tekintve is furcsák. A bérleti díjat ugyanis a pályázatban megszabták, így senki nem licitálhatott a többiek fölé. Így az állam is kevesebb bevételhez jut a földek bérbe adásából. Ráadásul ezekre a földekre akkora, úgynevezett területalapú támogatás jár minden évben, hogy abból vígan kijön a bérleti díj többszöröse is. A győztesek tehát duplán jól jártak. Csak a családi gazdálkodók maradtak hoppon.