Új földosztás: így gazdagszik a fideszes klientúra
Jól járnak azok, akik állami földekhez jutnak a most folyó pályáztatás nyomán: csupán az uniós támogatási rendszer miatt is szép és biztos jövedelemhez jutnak. Nem véletlen, hogy botrányok sora övezi az új földosztást, amely a klientúra-építést inkább szolgálja, mint a hivatalosan meghirdetett célt, a kis családi gazdaságok támogatását.
A magyar állami tulajdonú termőföldekből 65 ezer hektárt oszt szét a kormány a még tavaly meghirdetett pályázati rendszerben. A nyertesek 20 évre haszonbérbe kapják a földet, méghozzá rendkívül alacsony bérleti díjjal. A Fidesz által kidolgozott és a parlamentben elfogadott vidékstratégia szerint ezzel az agráriumot, azon belül is a családi gazdaságokat kívánják erősíteni. Az agrárszakértők jelentős része szerint ez rossz irány, mivel a kisgazdaságok még a támogatásokkal együtt sem tudnak olyan hatékonyan termelni, hogy az uniós piacon versenyképesek tudjanak lenni a nagyságrenddel termelékenyebb, korszerűbb nagyüzemekkel szemben. A jellemzően néhány, maximum néhány tucat hektárnyi terület egyszerűen kevés ahhoz, hogy kitermelje a piaci versenyhez szükséges eszközök, technológia és termelés költségeit, az önellátásra való berendezkedés pedig aligha lendíti fel a mezőgazdaságot.
A stratégia alapcélja körüli vitát azonban időközben a háttérbe szorította a megvalósítása körül kipattant botrány. Külön bája a történteknek, hogy a bombát az az államtitkár, Ángyán József robbantotta, aki az eredeti anyaghoz a nevét adta. A földpályázatok körüli visszásságok miatt nem csupán lemondott pozíciójáról, de nyilvánosan, konkrét eseteket említve bírálta a földosztás módját. Nem fukarkodott a kemény jelzőkkel: "mohó, zsákmányszerző érdekcsoportokról", "maffiacsaládokról, nagytőkés oligarchákról" beszélt, akik megkaparintják a földet a helyi családi gazdaságok elől. Szerinte éppen az ellenkezője történik annak, amit meghirdettek, és ezt aligha lehet megmagyarázni a csalódott érintetteknek.
Mi is történik valójában? A földpályázati rendszer lényege, hogy egy-egy régióban meghirdetik az állami földeket, és azokra pályázni lehet. Ez elvileg rendben is lenne, a gyakorlatban azonban az egész folyamat áttekinthetetlen és ellenőrizhetetlen. Az első gond az, hogy igazi pályáztatásról szó sincs, mivel a bérleti díj előre rögzített, annak az elbírálása pedig rendkívül szubjektív, ki fog majd jobban gazdálkodni az elnyert földön. A következő visszásság az, hogy a pályázati anyagok nem nyilvánosak, sőt még az értékelési rendszer sem. Az eredmény kihirdetésekor tehát senki nem tudhatja, miért éppen a győztes kapja a földet, és a többiek miért maradtak le. Ángyán ezt úgy jellemezte, olyan az egész, mint a borítékos sorsjegy, lekaparod és ott a szöveg, "nem nyert".
Mindez már önmagában felkelti a gyanút, hogy nem korrekt az eljárás és korlátlanul manipulálható az eredmény. A törvény ugyan rögzít bizonyos betartandó kritériumokat, így például azt, hogy az egy családnak adható haszonbérlet legfeljebb 300 hektár földre terjedhet ki, és hogy előnyben kell részesíteni a helybeli gazdákat. A valóságban azonban nagyvonalúan és célzatosan átlépnek ezeken a korlátokon. Ángyán szerint nem ritka, hogy 1000 hektárnyi föld jut egy kézbe, és a helyi lakosok egy négyzetméterhez sem jutnak, távoli, mezőgazdasággal korábban nem is foglalkozó vállalkozások nyerik sorra a pályázatokat.
A felsorolt, meghökkentő konkrét példák szerint az új földesurak nem véletlenszerűen választódnak ki, rendre a Fidesz holdudvarából kerülnek ki. Az egyik legsikeresebb pályázó például a felcsúti polgármestert adó Mészáros család, melynek feje érdekes módon a kormányfő szíve csücskének számító Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnöke. Ő a feleségével és testvérével együtt cégeiken keresztül mintegy 700 hektárnyi földet nyert el, jórészt Kajászó községnél, ahol annyira sikeres pályázatokat nyújtott be, hogy a nemzedékek óta itt dolgozó helybeliek egy kapavágásnyi területhez sem jutottak. A család ezt kétségkívül látnoki képességével kiérdemelhette, hiszen már a döntés előtt őszi búzával vetette be a pályáztatott szántók egy részét.
Ángyán egyebek mellett egy másik, szerinte jellemző példát is idéz, amikor egy távoli cég nyert nagy területeket a Dunántúlon. A dolog érdekessége, hogy a vállalkozás egy szolnoki ügyvéd, Nyerges Zsolt érdekeltségébe tartozik, akit fideszes körökben sokan még Simicska Lajosnál is befolyásosabb gazdasági háttérembernek tartanak. A földpályázatokat közelről követők szerint jól látható, hogy a kormánypárthoz kötődő klientúra ezt a lehetőséget is jól kihasználja, mások kárára, a gyarapodáshoz. Hogy a meghirdetett célok és a tényleges tettek között ebben az ügyben is kiáltó ellentét van, legfeljebb azokat a gazdákat lepi meg, akik hittek a fideszes ígéretekben, és esetleg még Ángyán exállamtitkárt, bár ez a naivitás az ő pártjában felettébb szokatlan.
Az új földosztás tétje nem kevés, a magyar termőföldek több mint egy százaléka talál 20 évre gazdára. Ennek különösen nagy a jelentősége annak fényében, hogy a külföldiek földvásárlásának moratóriuma jövőre lejár, továbbá az uniós földalapú támogatási rendszer módosul ugyan, de a jövőben is biztos bevételt jelent. Ez utóbbi többszöröse az állam által kért haszonbérleti díjnak, egy 100 hektáros birtoknál önmagában sokmilliós tételt jelent. Hogy a gyakorlatban a kicsik rovására sokszor valójában a fideszes holdudvart gazdagítják tovább, egyebek mellett az is utal, hogy lehetővé kívánják tenni jelzáloghitel felvételét a haszonbérelt földre. Ez egyértelműen a nagyoknak kedvez, mivel a földérték csak az ő esetükben biztosítja jelentős összegű kölcsön felvételét.
A vidékstratégia azt tűzi ki célul, hogy 2020-ra a jelenlegi mintegy 400 ezres agrárfoglalkoztatotti létszám 300 ezerrel bővüljön. A mostani földosztás is papíron ennek elérését, a családi gazdaságok erősítését szolgálná. A gyakorlat azonban egyelőre mást mutat, a 65 ezer hektárnyi föld csaknem felét pedig már kiosztották. A pórul járt gazdákat - akiket az illetékes miniszteri biztos nemes egyszerűséggel hőbörgő veszteseknek minősített - aligha vigasztalja, hogy a 700 ezer fölötti agrárdolgozó eleve irreális cél és gyökeresen ellentmond a korszerű, hatékony gazdálkodás követelményeinek és az európai trendeknek. Ahhoz, hogy az agrárium ennyi embert és családtagjaikat eltartsa, a GDP-n belüli arányát a jelenlegi kb. 3 százalékról a duplájára kellene növelni, amihez viszont elengedhetetlen a piaci versenyképesség ugrásszerű javulása. Ezt viszont éppen a magas foglalkoztatotti létszám költségterhe teszi lehetetlenné, azaz a munkaerő növelésére alapozott termelésnövelés teljes zsákutca.
