Növekedési kilátástalanság
Legfrissebb kutatásai alapján 2012-re 0,7 százalékos recessziót vár a Pénzügykutató Zrt. – cáfolva a kormány reményeit, amelyek szerint idén 0,5 százalékos lehet a GDP növekedése, és 4,2 százalékos az infláció. A pénzromlás a kutatók szerint valójában 5,5 százalékra várható, miközben folytatódik a háztartások fogyasztásának csökkenése, visszaesik a reálkereset, tovább lanyhul a beruházási kedv. És ez nem a katasztrófa-forgatókönyv: ilyen „könnyen” csak akkor ússzuk meg, ha Magyarország megkapja az IMF–EU-hitelt. Kincstári optimizmust sugall viszont a kormány hétvégén publikált gigadokumentuma, a Nagy Reformkönyv. A különféle elemzések néhány pontjának összevetésére BARÁT JÓZSEF vállalkozott.
2011 az „unortodox” gazdaságpolitika bukásának éve volt – állapította meg a Pénzügykutató sajtótájékoztatóján Neményi Judit, az államháztartás számait elemezve. 2011-ben kiderült, hogy az 500 milliárdos adókiengedés nem növelte a belföldi keresletet, nem élénkítette a gazdaságot. A piac csak rövid ideig hitt a Széll Kálmán terv kiigazító csomagjában, azoknak az intézkedései nem álltak össze egységes rendszerré, a költségvetés számait a szakértők már az elfogadásuk pillanatában is gyanúsnak találták.
2011 egyben a költségvetési szemfényvesztés éve volt a Pénzügykutató elemzői szerint. Igaz, az államháztartás egyenlege a rendszerváltás óta először lehetett pozitív, ám ez egyike azoknak az adatoknak, amelyeket gyorsan porladó eredménynek nevezett a tanulmány főszerkesztője, Petschnig Mária Zita. A 4,1 százalékos többlet forrása a roppant méretű egyszeri bevételek (válságadók, magán-nyugdíjpénztári felhalmozások) bekebelezése volt, amelyek 9,4 százalékkal növelték a GDP-t. Ezek nélkül a 5,3 százalék lett volna a deficit: az Orbán-kormány valójában Brüsszel intelmei ellenére sem engedett a hatalomra kerülésekor eltervezett giga-hiányból.
A tanulmány szerzői a nagymértékű fiskális lazítás, a permanens költségvetés-módosítás és az államadósság-csökkentő kormányzati terv bukásának éveként is jellemezték az elmúlt esztendőt. Valójában nem volt bátor vállalás a Széll Kálmán terv fő hangsúlya, az „államadósság elleni harc”, hiszen fedezetként az állam kisajátította a magán-nyugdíjpénztári vagyont. Mégis: a forintleértékelődés és a növekedés lassulása miatt az államadósság tavaly nominálisan is nőtt! Ez arra figyelmeztet, hogy a legjobb befektetés mégis a bizalomépítés lehetne.
A kormány persze másként látja, legalábbis másképpen kommunikálja az elmúlt esztendőt. Jellemző módon előbb külföldi elemzőknek küldték el, s csak aztán tették fel a kormány honlapjára a hétvégén a Nagy Reformkönyv – A fenntartható fejlődéshez vezető növekedés és foglalkoztatás magyar útja című, 276 oldalas dokumentumot, amely alighanem elképesztő terjedelme miatt marad majd emlékezetes. A tárcák hencegésének bő teret adó – az eddig külön-külön publikált reformelképzeléseket egybegyűjtő – dokumentum a magyar út végcélját igazán nagyvonalúan jelöli meg: legyen Magyarország a válság utáni években „Európa legversenyképesebb gazdasági környezetet biztosító országa”.
Ezt állítólag már meg is alapozta az elmúlt esztendő, hiszen „Magyarország 2011 végére lezárta a 2010 májusában elindított megújulás korszakát, amelynek eredményeképpen Európában szinte egyedülálló módon sikerült csökkenteni államadósságunkat, stabilizálni költségvetésünket”. Szinte már győztünk!
A Nagy Reformkönyv angol nyelvű változatának vívmánya, hogy tartalmaz egy, a fideszes újbeszédben „nemfogalomnak” minősülő szót, és ez az austerity, azaz: megszorítás. A magyar olvasó idegeit azonban megkímélték ettől, és a megfelelő mondatban takarékosságról olvashatunk. Hogy a kormány a „nemmegszorítást” hogyan képzeli el, arról egy másik, kevesebbet reklámozott dokumentumból értesülhettünk. A Nemzetgazdasági Minisztérium legutóbbi – még decemberi – jelentése az Európai Bizottságnak a túlzottdeficit-eljárással kapcsolatban brutális részletességgel taglalja a „takarékossági” intézkedéseket. Megtudhatjuk belőle, hogy idén az adó- és járulékbevételek a GDP százalékában 35,7-ről 38,6-ra futnak fel, a munkavállalói jövedelmek viszont 17,7 százalékról 17,4-re csökkennek, a társadalmi juttatások 18,3 százalékról 17,3 százalékra esnek. Az uniós szakemberek még abba az illúzióba is ringathatják magukat, hogy 12 milliárdocskát azért a rendszámcsere is hoz majd. Megtudhatjuk, hogy mennyivel kevesebb jut oktatásra, egészségügyre, hogy az idős emberek gondozásának feladatából a kormány nagyobb részt akar átjátszani a családtagoknak.
Az sem marad titok, hogy az egészségügyben a „nagy értékű terápiák esetében az állam nem a klinikai vizsgálatokban elért, hanem a valós hazai körülmények között bizonyított eredmények alapján biztosít támogatást”. Jelentsen is ez bármit. Talán leginkább azt, hogy a nemzetközi gyógyítási protokollok nálunk nem érvényesek – hulljon a férgese. Az sem marad titok, hogy a családi pótlékok és az adókedvezmények rendszere úgy adódik össze, hogy egy szegény gyerek az államnak tizenkét–huszonhatezer forintot ér, miközben a gazdag család csemetéje negyvenötezret. Szóval sok mindent meg lehet tudni a jelentésből, csak azt nem, miből lesz itt növekedés.
Itt érdemes egy kitérőt tenni.
Neményi Judit a Pénzügykutató sajtótájékoztatóján Svédország példáján mutatta be, hogy mi kell egy-egy nehéz helyzetbe kerülő ország kibontakozásához. Még a válság sem akadály, működhet fegyelmező erőként, hiszen a sikerhez egyetértésre, elszántságra, fiskális összhangra, szabálykövetésre van szükség. Valamint a reformok koherens rendszerére, működő és valódi nyilvánosságra. De főként növekedésre, növekedésre.
De miből lesz növekedés ott, ahol a fogyasztás nem nőhet, mert a jövedelmek azokhoz vándorolnak, akik már nem tudnak/akarnak (itthon) többet fogyasztani. (Nem esznek meg ebédre tíz szelet rántott húst.) Azoknak meg nem jut bevétel, akiknek elemi szükségük volna bevételre. (Számukra már egy szelet rántott hús is kivételes ünnep lenne.)
Nos, a Nagy Reformkönyv erre is útmutatást ad. Végre új részleteket tartalmaz a Magyar Növekedési Tervből, amelynek decemberi vitaanyagából különösen a kelet-európai banán maradt emlékezetes. Most megtudhatjuk például, hogy az alacsony hozzáadott értékű munkát fel kell váltania a nagy hozzáadott értékűnek. Ennek érdekében csomóponti (hub) gazdaság kialakítására van szükség, amely egyfajta modern borostyánútként működik, és a középkori árumegállítási jog modern változataként értelmezhető. A dokumentum sajátos módon kitörési ágazatként említi a gyógyszeripart, amelyet a leginnovatívabb ágazatnak nevezett.
Azt a szerkesztők nem részletezték, hogy a kormány tavaly (miközben nagyvonalú gesztussal Mol- és Rába-paketteket vett) több mint 73 milliárd különadó megfizetésére kötelezte az iparágat, ami erősen visszavetette kutatási képességét, és több száz jól képzett szakember állásvesztéséhez vezetett. A fő, hogy a gyógyszeripar a jövőben állítólag alulképzett munkanélküli tömegeket hozhat vissza a gazdaságba, és „protézis-nagyhatalommá” is lehetünk.
Hogy miből lesz növekedés? Talán megtudhatjuk a túlzottdeficit-eljárással kapcsolatban áprilisra várható új jelentésből. Vagy nem tudjuk meg, mert a Pénzügykutató munkatársai szerint idén semmiből sem lesz növekedés. Sőt, jövőre, de még 2014-ben sem. Mert ahhoz már most beruházásokra lenne szükség. Egyelőre tehát marad a piacok néhány százalékos zsugorodása, nem oldódnak a munkaerőpiac feszültségei, nő az infláció, kissé csökkennek a reálkeresetek.
És ez a jobbik eset. Ez még nem a szabadesés forgatókönyve, ez akkor érvényes, ha sikerül megállapodni az IMF–EU-hitelekről, és az ország fizetőképes marad. És ha nem lesz IMF-megállapodás? Katasztrófa-forgatókönyvekkel nem foglalkoztunk – mondta erről Lengyel László elnök-vezérigazgató. Még nem.
A magyar gazdaság helyzete és kilátásai 2012.Az cikket teljes terjedelemben elolvashatja a legfrissebb 168 Órában.
