Diktatúra vagy nem?

Örömmel fogadtam Sándor Zsuzsanna nagyszerű interjúját Krémer Ferenccel (Lakájos diktatúra, 2012. március 21.), már csak azért is, mert mindig nagy élvezettel olvasom az interjúalany kiváló írásait a Galamus-csoport honlapján is. Krémer Ferenc ebben az interjúban nagyon egyszerűen megvédi azt a véleményét, miszerint az Orbán-rendszer diktatúra. Egyszer talán megérne egy cikket az is, hogy a kor változásával hogyan változik a diktatúrák képe, módszertana. Szögesdrót és deportálás nélkül is létezik diktatúra, amelynek lényege ugyanaz, csak alattomosan és lassan öl. Manapság olyan diktatúrák kiépülésére számíthatunk, amelyek megtévesztik a demokratákat, a demokráciákat, mert mellőzik azokat a direkt, durva módszereket, amelyeket a múlt század első felében megismerhettünk. Krémer Ferenc pontosan utalt ennek lényegére.

Ha pedig a 168 Óra közölte ezt az okfejtést, feltételezhető, hogy nem áll messze ettől a véleménytől. Legalábbis nem annyira, mint majdnem egy évvel ezelőtt (Ennyi. június 6.), amikor Mester Ákos ugyanerről a véleményemről azt írta, hogy túlzásokba esem, „túlmozgom a szituációt”. Egészen pontosan attól a mondatomtól határolódott el egyebek mellett, hogy „Orbán Viktor egy merőben új típusú fasiszta államot hoz létre”. És bár jelezte, hogy vannak vészjósló jelek, de, mint írta: „Aki úgy hiszi, hogy Orbán és csapata egy fasiszta állam megteremtését készíti elő, nem tudja, mit beszél, nem tudja, mi az igazi fasizmus. Összetéveszti a kíméletlenséget az embertelenséggel; a látszatdemokráciát az aljas diktatúrával; a tekintélyelvű, álkonzervatív pöffeszkedést a nyilas rémuralommal.”

Változatlanul úgy gondolom, hogy az Orbán-rendszer nem látszatdemokrácia, hanem egy aljas diktatúra, amelynek nem szükséges kíméletlennek lennie, ha nem muszáj, és nem kell megismételnie a nyilas rémuralmat, noha még ez sem kizárt. A lényeg abban van, amit Krémer Ferenc is elmondott: elveszik az alapvető jogokat, kiszippantják a levegőt, uralják az élet minden területét, megtörik, megalázzák, szolgasorba kényszerítik, gazdaságilag és morálisan lassú halálra ítélik azokat, akiket ideológiai rendszerük ellenségnek tekint. Másfajta diktatúrák épülnek ebben a században, különösen az Európai Unió árnyékában, mint a harmincas években. Az ellenállás hiánya nem is teszi szükségessé azoknak az eszközöknek a használatát, amelyek egyébként már a rendelkezésükre állnak.

Tudom, hogy kívülről és egy valódi demokrácia közegéből más a rálátás a hazai viszonyokra. Ezért megértek egyfajta fáziskésést, és örömmel látom: már a 168 Órában is beszélnek arról, hogy az Orbán-rendszer diktatúra. Annak ellenére, hogy a tavaly júniusi helyzethez képest jelentős tartalmi különbségről nem nagyon beszélhetünk. Szívem szerint azt kívánnám, hogy Mester Ákosnak legyen igaza, de attól tartok, nem így lesz, amiről nem ő tehet. Abban bízom, hogy idővel átértékelődik az a véleménye, hogy „az amúgy is a kissé ideggyenge társadalmat távolról beriadóztatni több mint ostobaság. Felelőtlenség”. Jelenleg inkább úgy látom, hogy a riadóztatás túl gyenge volt, és ennek következményei egyelőre beláthatatlanok. Ma komoly aggodalomra ad okot, hogy az Orbán-kormány esetleg ki akarja vezetni Magyarországot az Európai Unióból, hogy „szabadságharcát” sikerre vigye, és ehhez a többség támogatását is megnyerje. A szándék innen így látszik. Ebben az esetben a diktatúra megszabadul az egyetlen féktől, amely ma még kordában tartja.

Bartus László