Az elmúlt hónapokban a forint erősödött mind a dollárral, mind az euróval szemben, és ez közvetlenül csökkentette az üzemanyag-import költségeit. Emellet a brent olaj világpiaci ára is csökkent, s e két hatás eredményeképpen a benzin literenkénti ára átlagosan 7 forinttal csökkent, így tartósan 590 forint alá került, míg a dízel ára is egyre inkább megközelíti ezt a szintet.

2009. május 11., 07:15

- A magyar acélipari termelés a válság miatt a felére zuhant úgy, hogy a három legnagyobb termelő üzem közül a diósgyőriben teljesen leállt a termelés, míg Dunaújvárosban és Ózdon csökkentették a kibocsátást - írja hétfői Napi Gazdaságra hivatkozva az MTI.

2009. május 11., 06:15

- Sok magyarországi szállodánál, egyebek mellett az áfa emelésének hatására, szeptemberre valószínűsíthető a fizetésképtelenség - írja szakértőkre hivatkozva hétfői számában a Napi Gazdaság. Az újság cikkét az MTI szemlézte.

2009. május 10., 11:08

A Bajnai-kormány válságkezelő programja kapcsán rendre megfogalmazódó kritika: a megszorításokon kívül nemigen tartalmaz olyan elemeket, amelyek az élénkítést szolgálnák. Márpedig szakértők szerint enélkül nem szerezhető vissza a magyar gazdaság iránti bizalom, értelmét veszíti a spórolás. A Kormányzati Gazdaság- és Társadalomstratégiai Kutató Intézet, az Ecostat főigazgatója szerint ennél árnyaltabb a kép. SZTANKAY ÁDÁM interjúja.

2009. május 10., 05:15

Évi 27 millió tranzakció kezelésére alkalmas kártyaközpont kialakítására és a kapcsolódó szolgáltatásokra írt ki tárgyalásos közbeszerzést a Magyar Posta Zrt. Beszerzési és Ellátási Szolgáltató Központja - a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

2009. május 9., 09:01

A követelés vásárlók töredék áron jutnak hozzá a bedőlt lakáshitelek fedezetét jelentő ingatlanokhoz. Az árveréseken 50-60 százalékos értéken találnak gazdára – ha gazdára találnak – a piacra dobott lakások – sorolták az árverésekkel kapcsolatok tapasztalatokat a szakemberek lakáshitelezésről szóló konferencián

2009. május 8., 14:05

Megkönnyebbülésre még nincs okunk, de óvatos derűlátásra már igen: a világban mutatkozó kedvező jelek már nálunk is érzékelhetőek. A recesszió hatásának neheze még előttünk van, de úgy tűnik, a válság állását Churchill klasszikussá vált, az El Alamein-i csata után elhangzott mondásával jellemezhetjük a legjobban: ez ugyan még nem a vég kezdete, de bizonyosan a kezdet vége.

2009. május 8., 07:22

Téves adatot adott meg, és ezért a befektetők előtt a valósnál kockázatosabbnak állította be Kelet-Európát a Nemzetközi Valutaalap (IMF), amely csütörtökön megkezdte a felülvizsgált adatok publikálását. A szervezet a feltörekvő piaci országok tartalékaihoz képest felhalmozott külső adósságát számolta el - adta hírül az InfoRádió.

2009. május 7., 23:08

Ez a hétvége Bécsben a galériáké: ötödször rendezik meg a Vásárvárosban a kortárs művészeti vásárt. A Viennafair súlypontja Közép-Kelet-Európa, ez az a terület, amellyel a bécsi művészeti vásár a nyugat-európai és a tengerentúli gyűjtők különleges érdeklődését magára vonja, hiszen nekik viszonylag kevés a lehetőségük a régióban jelentkező fiatal tehetségek megismerésére.

2009. május 7., 08:47

- A forint szerdán gyengült az euróhoz képest a megelőző napok erős drágulása után. A befektetők óvakodnak az üzletkötéstől az Európai Központi Bank kamatdöntése előtt, illetve azelőtt, hogy nyilvánosságra hozzák az Egyesült Államokban a bankok felülvizsgálatának, vagyis a "stressztesztnek" az eredményét - olvasható a DowJones szakértőkre hivatkozó értékelésében. A hírügynökség szerint nem várható a forint további, 280/euró alá történő erősödése, a magyar valuta rövid távon várhatóan a 282-286 sávban mozog majd.

2009. május 7., 05:25

- A katasztrófa előtti utolsó pillanatban érte az építőipart a parlamentben hétfőn megszavazott mentőcsomag, mivel a szektor kibocsátása a harmadik éve zsugorodik, a termelés a hét évvel ezelőtti szintre zuhant vissza - írja a Világgazdaságot szemlézve az MTI.

2009. május 6., 22:09

Elsősorban két adat hatására több mint 4 százalékkal drágult a határidős nyersolaj jegyzése a vezető nemzetközi olajpiacokon -- közölte az MTI. Az egyik tényező az amerikai magánvállalatok munkahelyeinek leépítéséről szólt áprilisról és azt tükrözte, hogy a munkahelyek csökkentése márciushoz képest jelentősen, a várakozásoknál jobban lelassult. A másik adat az amerikai heti kereskedelmi tartalékadatok közül a benzintartalék csökkenéséről szólt.

2009. május 6., 14:22

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) valószínűleg kielégítőnek tartja majd a Bajnai-kormány kiadáscsökkentő csomagját az IMF és az Európai Unió küldöttségének soron következő budapesti tárgyalásán, amelyen megvitathatják a korábbi megállapodásban szereplőnél valamivel nagyobb költségvetési hiány engedélyezését - jelentette szerdán szakértőkre hivatkozva a Reuters.

2009. május 6., 14:13

Bár idén a Magyarországról induló működőtőke-kivitel várhatóan nem fogja elérni az elmúlt évek átlagát, középtávon évente 2-3 milliárd euró körüli magyar tőkekivitelre számít a gazdasági tárca - mondta Garamhegyi Ábel, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium szakállamtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

2009. május 6., 13:14

A Magyarországon is erősen érdekelt izraeli Teva Pharmaceutical Industries gyógyszergyárcsoport, a világ vezető generikus (utángyártott) gyógyszergyártója kedden 451 millió dolláros adózott eredményt jelentett az első negyedévről, ez több mint háromszor nagyobb az egy évvel korábbi 139 milliónál.

2009. május 6., 13:14

Miközben az egész médiát rendkívül súlyosan érinti a válság, az ORTT több tagja a viszonylag legkedvezőbb helyzetben lévő két nagy kereskedelmi csatornát kívánja támogatni a koncessziós díjak csökkentésével. Döntés erről kedden még nem született, de a javaslatot rövidesen újra tárgyalják. A valóban nehéz helyzetbe került médiumok megsegítéséről szó sem esik.