Kényszerű megoldások

Bajnai Gordon szerint négy alappilléren nyugszik válságkezelő tervezete: a gazdaság védelmén, az egyensúlyteremtésen, a gazdaság élénkítésén és a bizalom visszaállításán. De vannak, akik kevesebb pillért látnak. Ha igazuk van, dől az egész felépítmény.

Az első pillér az egyik legfontosabb. A Magyarországon kialakult társadalmi helyzet mindenképp szükségessé teszi, hogy a családok helyzetével kiemelt gondossággal foglalkozzon a kormány. Különösen igaz ez a hátrányos helyzetű rétegek esetében. Fontos, hogy a kormány ebből a szempontból közelítsen minden válságkezelő lépéshez.

Ön nemrég arról beszélt egy előadásában: a magyar válságkezelésnek az a sajátossága, hogy élénkítenie kellene a gazdaságot, ám ezt nincs miből finanszírozni. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Parragh László pedig a minap azt mondta: hatszázalékos gazdasági visszaesés esetén luxus, hogy a válságkezelő program nem tartalmaz konkrét gazdaságélénkítő lépéseket. Parragh szerint valóban százmilliárdokat lehet ugyan spórolni a megszorításokkal, ám azok el fognak folyni, ha nem jut belőlük a gazdaság generálására. Teszem hozzá: civil ember számára mindez nehezen áttekinthető.

Arról van szó: a korábbi évek államháztartási hiányával szemben jelentős mértékű állami kiadásszűkítést kell megvalósítani. Tehát nem olyan pénzekről beszélünk, amelyek meglennének. A százmilliárd megspórolása nem effektív spórolást jelent, hanem százmilliárdos kiadáscsökkentést. Ez a csavar az egészben. Parragh úrnak abban igaza van: nem mindegy, milyen kiadásokra fordítjuk bevételeinket. Itt talán lehetne valamit keresni a gazdaságélénkítés kapcsán. Ám ha megnézzük, milyen kiadáscsökkentő intézkedéseket hajtott végre a kormány, azt látjuk: rákényszerült olyan területek kiadásainak a leszorítására, amelyeket a társadalom nagyon nehezen visel el. A munkavállalói szövetségek, szakszervezetek részéről jelentős tiltakozás van az eddig megszerzett juttatások eltörlése miatt. Itt szóba jöhet nagyon sok minden, a nyugdíjak csökkentésétől a családtámogatások szűkítésén át az utazási kedvezmények megvonásáig. Ilyen helyzetben nem igazán látom, hol vannak azok a százmilliárdok, amelyeket a gazdaság élénkítésére lehetne fordítani.

Miközben Varga István, az új gazdasági miniszter is azt mondta: a válságkezelés egyik fő feladata a munkahelyteremtés, a befektetői bizalom visszaállítása. Hogy miként, azt ő sem árulta el. Ebben a feszült társadalmi helyzetben ezek a megnyilatkozások komolyan vehetők?

A kormány világos és átlátható képet rajzol ezekről az egyensúlyteremtő lépésekről. Másfelől: a társadalomban történt néhány furcsa dolog az elmúlt években. Sokan kaptak és természetesnek vettek olyan szociális juttatásokat, amelyekre nem volt közvetlen fedezet. Ezeknek a visszavonása mindenkinek nagyon fáj. De a magasabb jövedelmű rétegek azért valószínűleg könnyebben viselik. Társadalmi krízist inkább az okoz, hogy mindez komoly megélhetési nehézségekkel jár az alacsonyabb jövedelmű családok esetében.

Világos. De miért nyilatkozik úgy a gazdasági miniszter, mint egy mágus: van varázspálcám, de a csoda mikéntje az én titkom.

Az azért nyilvánvaló, hogy nagyon ésszerű, jó megoldásokat lehet és kell találni például az adózási rendszerben. Történtek is lépések ez ügyben, például az áfa kapcsán. Lehet egyszerűsíteni, szűkíteni más adófajtákat is. Például azokat, amelyek a béreket terhelik, s ez együtt járhat a gazdaságélénkítéssel is. Az adótörvények megváltoztatásához azonban háttértanulmányok kellenek, majd a döntéshozatalhoz konkrét parlamenti támogatás.

Ha jól értem: azért érzékelek maszatolást, mert még senki nem látja igazán a jövőt. Sem az intézkedések hatását, sem a fogadtatásukat.

Mondok konkrétumokat. Most jelennek meg az Ecostat nagy-, közép- és kisvállalati konjunktúra-, valamint a lakossági bizalmi indexei. Ezek fél-, egyéves távlatban jelzik az érintettek jövőre vonatkozó elképzeléseit a gazdasággal, saját helyzetükkel kapcsolatban. Az indexek a vállalkozói körben kedvezőbbé váltak. Nem fokozódik tovább a pesszimizmusuk, úgy tűnik, kezdenek bízni a gazdaság egy-másfél év múlva várható erősödésében. A lakosság körében más a helyzet. Ott az áprilisi index pár százalékponttal rosszabb. Ez a nyilvánosságra került megszorító intézkedések következménye. Persze az majd a parlamentben dől el, hogy ezek miként valósulhatnak meg. Ami pedig az intézkedések hatását illeti: úgy kell most megtenni a kiigazító lépéseket – és ez nagyon nehéz –, hogy az év végén, az új költségvetés tárgyalásánál, a jövő évi adórendszer változtatásánál lehetőség legyen alapokat teremteni a gazdasági növekedés elindulásához.

Ez mit jelent?

Például a foglalkoztatáshoz, a munkanélküliséghez kapcsolódó támogatás átalakítását. Nem biztos, hogy sok tízmilliárd forintot a munkanélküliségi alapokhoz kell pótlólag adni, például a munkaerő átképzésére. Egyszerűbb otthagyni a vállalatoknál, hogy ne legyen létszámleépítés. Ezek kézenfekvő, okos dolgok. Ha a Kereskedelmi és Iparkamara elnöke ilyesmire gondol, akkor nagyon jól gondolja. Ezek lehetnek azok a részei a gazdaságélénkítésnek, amelyek hosszú távú hatásokkal is járnak.

Oszkó Péter pénzügyminiszter is azt nyilatkozta: úgy nem lehet élénkíteni a gazdaságot, hogy ezt nincs miből finanszírozni. Hozzátette: a kormány nem gondolkodik abban, hogy magasabb hiánycélt állítson.

Ezek kényszerű dolgok. Tudomásul kell vennünk: a magyar társadalom már nem engedheti meg magának, hogy olyan pénzt költsön, ami nincs. Ez összefügg a gazdasági bizalom kérdésével is. Ha nincs pénz, az azért nincs, mert már nem ad nekünk kölcsön senki. Nincs már meg az a bizalom, amely a korábbi években megvolt. Nyilvánvaló, hogy az elmúlt hónapokban az utolsó segítségeket kaptuk meg a nagy nemzetközi pénzintézetektől, pénzügyi alapoktól. Egyébként a külföldi befektetői bizalom az általános világválság következtében ilyen alacsony. Ha egy-másfél év múlva lesz gazdasági konjunktúra, akkor számíthatunk arra, hogy Magyarországra is a korábbi intenzitással érkezik külföldi tőke.

A jelenlegi kormány mindenesetre elég faramuci helyzetben van. Sikeres válságkezelésével a közvélemény-kutatások szerint a jövőre nagy eséllyel kormányra kerülő ellenzéknek készíti elő a terepet.

A következő egy évnek arra elégnek kell lennie, hogy az egész magyar társadalom rádöbbenjen: mi a baj a gazdaságban, milyen lehetséges megoldások vannak. Tudomásul kellene venni: ha megdöglik a szomszéd tehene, az az egész közösség vesztesége. Nemcsak az egyik politikai oldalnak, hanem mindenkinek meg kell értenie: csak akkor jutunk előre, ha egy irányba haladunk. És ez nem a politikai szimpátiára vonatkozik. Másfelől igaz, hogy a jelenlegi kormányzat most éppen vesztésre áll. De másnak is ugyanezekkel a nehézségekkel kell megküzdenie, és szigorúan ugyanolyan kényszerű megoldásokkal lehet csak túljutni ezeken.