Kaszált a gyógyszergyár

A Magyarországon is erősen érdekelt izraeli Teva Pharmaceutical Industries gyógyszergyárcsoport, a világ vezető generikus (utángyártott) gyógyszergyártója kedden 451 millió dolláros adózott eredményt jelentett az első negyedévről, ez több mint háromszor nagyobb az egy évvel korábbi 139 milliónál.

2009. május 6., 13:14

A nettó bevétel 3,147 milliárd dollárra ugrott az egy évvel korábbi 2,572 milliárdhoz képest, főleg versenytársa, az amerikai Barr Pharmaceuticals tavaly nyári felvásárlása nyomán. Az MTI azt írta: a beszámolóban ettől függetlenül is kiválónak minősítették az évkezdetet, nagy reményekkel az egész évre nézve.

Az elmúlt hónapokban a forint erősödött mind a dollárral, mind az euróval szemben, és ez közvetlenül csökkentette az üzemanyag-import költségeit. Emellet a brent olaj világpiaci ára is csökkent, s e két hatás eredményeképpen a benzin literenkénti ára átlagosan 7 forinttal csökkent, így tartósan 590 forint alá került, míg a dízel ára is egyre inkább megközelíti ezt a szintet.