Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.

2022. június 16., 12:46

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) szerint Parragh László katát illető nyilatkozatai ellentétesek az MKIK alapszabályával és kizárólag az ő személyes nézeteit tükrözik. A BKIK átalakított formában tartaná meg a katát, négy csoportba sorolva a vállalkozásokat, és online konzultációban kéri ki az érintettek véleményét – olvasható a szervezet közleményében.

2022. június 16., 10:16

Erősödött a forint, miután a korábban meghirdetett és alkalmazott gyakorlattal és a várakozásokkal is ellentétben 50 bázisponttal 7,25 százalékosra emelte az egyhetes betétre meghirdetett kamatát a csütörtöki tenderen a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

2022. június 15., 10:19

A Nyári diákmunka program 2013 óta futó kezdeményezés, amely elsősorban bértámogatással ösztönöz a középiskolások, egyetemisták vakációs foglalkoztatására. A fiatalok szerdától regisztrálhatnak az idei kiírásra, a 25 év alattiak idéntől szja-mentes munkavégzésük után járó keresetükből még több pénzt tarthatnak meg, költhetnek saját céljaikra – hívta fel a figyelmet szerdai közleményében a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).