Megszólalt a Magyar Nemzeti Bank az inflációról: ideje volt közbelépni

A kamatemeléssel kapcsolatban is megszólaltak. 

2022. június 16., 12:27

Szerző:

Az egyhetes betéti kamat szükséges mértékű emelésével reagál az MNB a kockázatokra, ez volt az indítéka a csütörtöki 50 bázispontos emelésnek is -–mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke egy háttérbeszélgetésen csütörtökön Budapesten.

    Kiemelte:

a jegybank várhatóan megemeli inflációs előrejelzését júniusi Inflációs jelentésben az előző, márciusi jelentésben szereplő, 7,5-9,8 százalékról.

 Szükséges, hogy az egyhetes betét hozamát a swappiaci hozamok is lekövessék, az MNB ezentúl még erősebb hangsúlyt fektet erre a területre - jegyezte meg.

(Kiemelt képünk illusztráció: Pesti Hírlap archív)

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.