Szökésben a balkáni drogkartell feje

A drogkartell egyik vezetője a gyanú szerint 200 liter amfentaminolaj, 67 000 extasy tabletta, 200 kg marihuána, 40 kg kokain és 3 kg heroin Magyarországra szállításáért felelős. A montenegrói férfi még szökésben van, keresi a rendőrség. 

2023. december 15., 10:45

Szerző:

Egy nyár elején indult, kábítószer-kereskedelem elleni akciósorozatot fejezett be a napokban a KR NNI Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály győri osztálya. A droggal kereskedő banda a SkyECC titkosított platformot használta.  A gyanúsítottak 2020 nyarától elfogásukig legkevesebb 170 kg marihuánát, 36 kg kokaint vásároltak külföldi forrásokból, amiket aztán Magyarországon értékesítettek. Az EUROPOL 2021 márciusában feltörte és az információk birtokában 100 fővel, összesen 9 helyszínen – Budapest több kerületében, Gyálon, Lajosmizsén, Székesfehérváron és Balatonfenyvesen – hajtottak végre elfogásokat, kutatásokat, valamint vagyonzárolásokat. Lefoglaltak marihuánát, amfetamint, valamint a terjesztéshez szükséges eszközöket, míg vagyonvisszaszerzési eljárás keretében pénzt és nagy értékű gépjárműveket. Emellett bankszámlákat és négy ingatlant vettek zár alá. Az elvont vagyon összértéke közel 240 millió forint. Az akció során összesen hét főt fogtak el a rendőrök kábítószerhez köthető bűncselekmények miatt, de a drogkartell vezetőjét még keresik – írja a police.hu

A nemzetközi nyomozás adatai alapján a bűnszervezet egyik vezetője Nikolic Andrija. A 38 éves montenegrói férfi a gyanú szerint 2019-től a SkyECC titkosított platform használatával legkevesebb 200 liter amfentaminolaj, 67 000 extasy tabletta, 200 kg marihuána, 40 kg kokain és 3 kg heroin Magyarországra szállításáért felelős. A kábítószerért cserébe luxusautókkal fizettek neki a magyar és a külföldi kereskedők. Miután az információk szerint 2023 májusában elhagyta Magyarországot, ismeretlen helyre távozott. Ellene a Budai Központi Kerületi Bíróság európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki 2023. december 4-én.

A lakosságot arra kérjük, hogyha a körözött személyről információval rendelkeznek, értesítsék a rendőrséget.

(Kiemelt képünkön: Nemzetközi elfogatóparancs alapján körözött Nikolic Andrija, 38 éves montenegrói férfi. Fotó: police.hu)