Rengeteg pénzt lophatnak el a számlájáról, ha ilyen üzenet jött a bankjától
Jelentős mennyiségű pénz tűnhet el egyes bankszámlákról, ha azok tulajdonosai nem elég körültekintőek.
Az internetnek köszönhetően manapság már számos kényelmi szolgáltatás igénybe vehető, ám a pénz, illetve az ahhoz kapcsolódó ügyek esetében érdemes rendkívül óvatosnak lenni, ha az online térről van szó. Bár hatalmas előny, hogy bárhonnan és bármikor hozzáférhetőek a bankszámlák, ám ezt a bűnözők is gyakran kihasználják – derült ki a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság által megosztott történetből, amelyet korábban a police.hu oldalon tettek közzé.
A rendőrség a Mátrix Projekt keretében kifejezetten az interneten elkövetett bűncselekmények felderítésén dolgozik. Ennek kapcsán még pontosabb kép rajzolódott ki arról, hogy a kiberbűnözők milyen módszerekkel dolgoznak. Fontos tudni, hogy az elkövetőknek két célja van: az azonnali pénzszerzés, illetve az adathalászat, amelyből később szintén anyagi hasznuk származik, amennyiben azokat továbbértékesítik olyan hackereknek, akik egy nagyobb támadáshoz készítenek elő egy-egy adatbázist. Bár szinte bármelyik weboldalon veszélybe kerülhetünk, ám kellő felkészültséggel kivédhetőek a támadások.
Pénz vagy adat, egyre megy
Arról már nagyon sokan hallottak, hogy az e-mailben érkező üzenetek gyakran csalóktól érkeznek, akiknek az az egyetlen célja, hogy rávegyék a címzettet arra, hogy megadja a személyes adatait. Ez ugyan egy könnyen felismerhető átverésnek tűnik, ám a gyakorlatban sokszor nagyon nehéz rájönni, hogy az üzenet küldője nem az, akinek kiadja magát. Bár ez is nagy veszélyeket rejt magában, de ma már sokan tisztában vannak azzal, hogy mit szükséges ellenőrizni, mielőtt az ilyen jellegű üzenetekben található linkekre kattintanak.
Azonban a csalók is rájöttek, hogy még meggyőzőbbnek kell lenniük, így ma már az sem ritka, hogy a kiszivárgott személyes adatok alapján üzenetben vagy telefonon keresik meg leendő áldozatukat, akinek sokszor a nevével, címével és egyéb adataival is tisztában vannak, így hitelesebbnek tűnnek, amikor például banki ügyintézőnek adják ki magukat.
Egy ilyen esetről számolt be a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság is: az áldozatot telefonon keresték meg a bűnözők a számlavezető bankja nevében, és azt állították, hogy az ügyfél számlája veszélyben van. Elhitették a sértettel, hogy veszélyben van a pénze, így könnyedén rávették, hogy kétmillió forintot utaljon át egy általuk megadott bankszámlaszámra, amelyről a bűnözők azonnal fel is vették az összeget.
A hatóságok rendszeresen felhívják a figyelmet arra, hogy soha senkinek nem szabad kiadni a bankszámlához tartozó jelszavakat, és amennyiben felmerül a gyanú, hogy a hívó fél nem az, akinek kiadja magát, azonnal meg kell szakítani a hívást. Mint arra a rendőrség külön kitért, biztonsági számla nem létezik egyetlen pénzintézetnél sem, így ilyen jellegű utalásra soha nem kérik az ügyfeleket az ügyintézők, ez mindig legyen gyanús.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock)