Most nem hangokat hallott, hanem kiosztotta a bírónőt a rendőrgyilkos

Folytatódott, pontosabban folytatódott volna annak a férfi a tárgyalása aki „hangokat hallott” és úgy érezte, hogy meg kell mentenie a felső szomszédját, egy 84 éves idős nőt, ezért próbálta meg kalapáccsal betörni az ajtaját, majd a kiérkező rendőrökre támadt és Baumann Péter főtörzsőrmestert halálra késelte. Most kiosztotta a bírnónőt, mert felidegesítette. 

2023. december 5., 15:59

Szerző:

Sz. Szilárd január 13-án Újbudán halálra késelte a 29 éves Baumann Péter főtörzsőrmestert, és két járőrtársát is megsebesítette. A férfit téveszmék gyötrik. Július végén még arról írtunk, hogy élete végéig kényszergyógykezelés alatt áll majd, azonban a keddi tárgyaláson sem született ítélet. A bírónő elnapolta a tárgyalást, mert a vádlott kiosztotta. A Blikk beszámolója szerint a tárgyalóteremben Sz. Szilárd szemtelen és tiszteletlen volt a bírónővel, mire az berekesztette és elnapolta a tárgyalást. Sz. többször is megpróbálta a bírót kioktatni és utasítgatni próbálta, például, hogy olvassa fel az elmeorvosi véleményt. Megérkezésekor Sz. közölte, hogy kidobta az ügyében keletkezett papírokat, mert annyira felidegesítette magát azokon, amiket olvasott bennük, majd sérelmezte, hogy nem születik ítélet kedden, miközben ő azért jött.

A megsebesített rendőrök vallomást tettek 

Kállai László, az egyik intézkedő rendőr arról számolt be, hogy hívást kaptak, illetve, hogy hárman intézkedtek a helyszínen. Elmondták Sz.-nek, hogy mi a helyzet, és mit kell tennie a béke érdekében. „Először ezt megértette, majd a bilincseléskor változtatott és ellenállt. Leoltódott a villany és ekkor kezdődött a baj. Valahogy elestünk, én a lábánál voltam. Először engem szúrt meg. Azt nem láttam, amikor a társaimat megszúrta. Aztán valahogy kiszabadult a házból. Utánarohantunk, elesett. Ekkor adtam le a végső lövést” – idézte a lap a tanút. Sz. cáfolta a hallottakat, végül azt mondta, nem tud nem haragudni Kállaira – írja a Telex.

„Hallottam a rádióforgalmazásban, hogy történt egy incidens a Lecke utcában. Éreztem, hogy ez komplikáltabb dolog lehet, talán a szakmai segítségemre szükség lesz, ezért útnak eredtem a címre” – mondta a tárgyaláson Dobos László rendőr. A rendőr a helyszínen a két rendőrrel és Sz. Szilárddal is találkozott, illetve az idős hölggyel is, akinek az ajtaját betörte Sz. arra hivatkozva, hogy hangokat hallott. Ezután Sz., Baumann Péter, Dobos és egy ott lakó nő maradtak egy helyen, mert Kállai feljebb ment.

A benyomásairól Dobos azt mondta, érezhető volt Sz.-en, hogy valami nincs rendben vele. Feszengett, de voltak jó pillanatai is. „Kérdeztem tőle, hogy van-e nála bármilyen eszköz. Mutatta, hogy a nadrágjában van egy kés. Már nyúlt is érte. Kértem, hogy ne tegye. Újra odanyúlt, ezért én is odatettem a kezem, ebben a pillanatban Baumann Péter is odanyúlt és elvette. Azt mondta Sz., hogy fél, hogy Baumann le fogja szúrni. Majd lejött az emeletről, Kállai is. Aztán a földre kerültünk, és megszerezte Pétertől a kést. Csak később vettem észre, hogy engem megszúrt. Amikor lefelé rohantam, mondtam is Petinek: »Basszus töki, megszúrtak.« Erre ő: »Laci bácsi, engem is.« Ekkor beszéltem vele utoljára” – idézte még a Blikk a tanút. Sz. szerint Dobos nem mondott igazat, és megjegyezte ironikusan a lap szerint, hogy „igazi akcióhősök ezek a rendőrök.” A tárgyalást nem sokkal ezután napolták el.

Januárban a Lecke utcában halálra késeltek egy rendőrt. Az ügy előzménye az volt, hogy a 35 éves Sz. Szilárd üldözéses téveszméi miatt nem létező hangokat hallott a felette lévő lakásból, és azt hitte, veszélyben van az élete. A férfi dörömbölni kezdett a lakás ajtaján, és miután nem engedték be, egy betonbontó kalapáccsal elkezdte beütni az ajtót. Ekkor hívták ki a rendőrséget.

Sz. Szilárd  január 12-én éjjel késsel szíven szúrt egy 29 éves rendőrt, Baumann Pétert, aki ebbe bele is halt, másik két rendőrt pedig megsebesített. Arra a kérdésre, hogy mit érez a gyilkosság után, Sz. csak annyit válaszolt: „Általában tiszta a lelkiismeretem!”

(Kiemelt képünk illusztráció: Bírói kalapács. Fotó: KTSDESIGN / SCIENCE PHOTO LIBRARY / KTS / Science Photo Library via AFP)