Valószínűleg élete végéig kényszergyógykezelés vár az újbudai rendőrgyilkosra

Sz. Szilárd január 13-án Újbudán halálra késelte a 29 éves Baumann Péter főtörzsőrmestert, és két járőrtársát is megsebesítette. A férfit téveszmék gyötrik, ezért – noha a büntetőeljárás még folyamatban van – valószínű, hogy élete végéig kényszergyógykezelés alatt áll majd. 

2023. július 26., 19:06

Szerző:

Sz. Szilárd éppen próbaidőn volt, mert korábban garázdaság és testi sértés miatt felfüggesztett börtönbüntetést kapott. A férfi „hangokat hallott” és úgy érezte, hogy meg kell mentenie a felső szomszédját, egy 84 éves idős nőt, ezért próbálta meg kalapáccsal betörni az ajtaját. A férfi a kiérkező rendőrökre támadt, a 29 éves Baumann Péter főtörzsőrmestert úgy megkéselte, hogy nem tudták az életét megmenteni. A másik két rendőr is megsebesült. „Általában tiszta a lelkiismeretem” – mondta akkor a rendőrgyilkos. Sz. Szilárdot jelenleg az Igazságügyi Megfigyelő és ELmegyógyintézetben (IMEI) vizsgálják, kényszergyógykezelés alatt áll november 10-ig – írja az Index.

Fürcht Pál főügyész szerint a támadó férfi betegségének egyik tünete az irracionális téveszme, ez okozta a gyilkosság éjszakáján is a tragédiát. A büntetőeljárást ezzel együtt le kell folytatni, ha viszont a férfi nem beszámítható, akkor a bíróság felmenti az emberölés vádja alól és elrendelik a tényleges kényszergyógykezelést.

„A kényszergyógykezelt személyek között nincs gyógyult ember, csupán tünetmentes” – nyilatkozta az Indexnek Végh József. A kriminálpszichológus szerint komoly kockázatot jelent, ha a bíróság szabadlábra helyez egy olyan kényszergyógykezelt személyt, aki később elhagyja a gyógyszeres terápiát. „Ennek beláthatatlan következményei lehetnek” – tette hozzá Végh József.

Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet 1896 óta működik a Budapesti Fegyház és Börtön területén. Jelenleg ez az ország egyetlen olyan intézménye, ahol a bíróság által elrendelt és az ideiglenes kényszergyógykezelést végrehajtják, továbbá ott látják el azokat a bv. intézetekből beutalt elítélteket és letartóztatottakat, akiknek pszichiátriai vagy neurológiai problémájuk van. 

„A társadalmi közbeszédben gyakran elhangzik az a kijelentés, hogy az »illető megússza a börtönt, mert kórházba került«. Ez azonban nem fedi a valóságot, hiszen az IMEI a büntetés-végrehajtási szervezet része. Az ottani viszonyok fogva tartási szempontból nem különböznek a normál büntetés-végrehajtási körülményektől” – tájékoztatta szerkesztőségünket a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BvOP) Kommunikációs Igazgatósága.

 

A jelenlegi büntetőjogi rendszerben a kényszergyógykezelés egy határozatlan időtartamú intézkedés. A jogszabály úgy fogalmaz, hogy „addig kell fenntartani a kényszergyógykezelést, amíg az szükséges.” Így az esetleges börtönbüntetés akár kevesebb is lehet, mint az IMEI-ben végzett gyógykezelés. Az elmeállapot kóros voltát igazságügyi elmeorvos állapítja meg. A kényszergógykezelést határozatlan időre rendelik el, felülvizsgálatra félévente van lehetőség. A gyógykezelés megszüntetéséről bíró dönt.

(Fotó: Virágok és mécsesek Baumann Péter szolgálatteljesítés közben elhunyt rendőr fotóinál az újbudai rendőrkapitányságnál tartott megemlékezésen 2023. január 13-án. Január 12-én este három intézkedő rendőrt késsel sebesített meg egy férfi Újbudán, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövést követően lábon lőtte, és elfogták. A három sérült rendőrt, illetve a lábon lőtt támadót kórházba vitték. Baumann Péter, a XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette.
MTI/Lakatos Péter MTI/Lakatos Péter)