Milliókat csalt ki egy nő, aki covid elleni vakcinát fejlesztő kutatóorvosnak adta ki magát

Hamis banki bizonylatokkal hatásosabb volt a hazugság. 

2022. január 24., 11:06

Szerző:

A Szolnoki Járási Ügyészség csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat egy tószegi nővel. A vádlott 2020 novemberében, Szolnokon, azzal a hamis indokkal kért kölcsönt két helybéli férfitől, hogy a pénzt kutatóorvosi tevékenységére, egy COVID-19 vírus elleni vakcina kifejlesztésére fogja fordítani – olvasható az Ügyészség közleményben.

A közlemény szerint a 31 éves nő 2020 novemberében, Szolnokon, megismerkedett két férfival, akiknek kutatóorvosként mutatkozott be, s valótlanul azt állította, hogy egy COVID-19 vírus elleni vakcina elkészítésén dolgozik, a fejlesztés már végső fázisában van, de annak befejezéshez pénzre lenne szüksége. Az orvosi végzettséggel nem rendelkező nő oly hitelesen adta elő kérését, hogy a két férfi abban bízva, hogy a pénz jó célt szolgál, kölcsön adott neki összesen 3.700.000 forintot. A valós, kizárólag a pénz megszerzésére irányuló szándékát álcázó nő írásba foglalt szerződésben vállalta, hogy a vakcina fejlesztésre kapott kölcsönt 2021. február végéig visszafizeti a két férfinak, de ígéretét a határidő lejártát hónapokkal követően sem teljesítette.

A két férfi végül 2021 júliusában felszólító levélben kérte a pénz visszafizetését. A nő igyekezett továbbra is fenntartani annak látszatát, hogy kutatóorvos, s szándékában áll a kölcsön visszafizetése, de e-mailjeiben, s egy hamis banki bizonylat bemutatásával csak hitegette a sértetteket, pénzüket azonban nem adta vissza.

A járási ügyészség vádiratában – mivel a büntetlen előéletű nő a büntetőeljárás megindítását követően megtérítette a kárt – végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés és pénzbüntetés kiszabására tett indítványt – írja a közlemény.

(Kiemelt képünk: Fotó: Magyarország Ügyészsége)