Korrupció: elkaptak egy polgármestert

Üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folytat nyomozást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség egy Pest vármegyei polgármesterrel szemben, akit korrupció miatt már ki is hallgattak.

2024. augusztus 8., 14:56

Szerző:

Az elöljáró a gyanú szerint összesen 14 millió forintot fogadott el az önkormányzattal vállalkozási szerződést kötő gazdasági társaságtól – írja az Index. A nyomozó ügyészség korrupció miatt gyanúsítottként hallgatott ki egy Pest vármegyei polgármestert – számolt be közleményében a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön.

Mint írták, a Pest vármegyei polgármester korrupciós kapcsolatot alakított ki az önkormányzattal vállalkozási szerződést kötő gazdasági társaság vezetőjével. A férfi „hivatali helyzetéből adódó lehetőségét kihasználva rendszeres haszonszerzésre törekedve jogtalan előnyt kért a működésével kapcsolatban a cégvezetőtől, aki a vesztegetési pénzt azért adta, hogy az önkormányzat a cégével vállalkozási szerződéseket kössön”.

A polgármester a vállalkozási szerződések megkötéséért a gazdasági társaság ügyvezetőjétől 2020 és 2022 között a saját részére és az általa képviselt helyi sportkör számára milliós nagyságrendű pénzt kért. A közlemény szerint a cégvezető beruházások kivitelezési munkáiban való részvétel reményében tett ígéretet a sportkör támogatására.

A cég összesen csaknem 250 millió forint értékű vállalkozási szerződéseket kötött az önkormányzattal, amiért cserébe a cégvezető 14-15 alkalommal nagyjából 9 millió forintot adott a polgármesternek, és további 5 millió forintot az elöljáró elnöksége alatt álló sportkörnek a labdarúgás támogatására.

A nyomozó ügyészség augusztus 7-én kutatást és lefoglalást végzett a település önkormányzatának polgármesteri hivatalában, illetve az elkövető otthonában. A gyanúsított nem tett vallomást, és szabadlábon védekezhet.

Elítélték költségvetési csalásért, mégis hivatalában maradt Gellénháza jegyzője

Több száz ezer forintot utaltatott át magának az egyik beosztottjával – egy fiktív megbízási szerződés alapján – 2022-ben a Zala vármegyei Gellénháza jegyzőnője. Horváth-Újhelyi Tamara a közös önkormányzati hivatalon keresztül további tíz település hivatali ügyeinek törvényességét felügyeli, ideértve azt a törpefalut is, ahol a férje a polgármester. A bíróság a jegyzőnőt nem jogerősen egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, de továbbra is a hivatalában maradhatott. Az ügyet feltáró alkalmazottját viszont fegyelmivel elbocsátották – írja a 24.hu.

Hivatali visszaélés és költségvetési csalás miatt ítélte el a Zalaegerszegi Törvényszék Gellénháza és további tíz Zala vármegyei falu jegyzőjét. Horváth-Újhelyi Tamara – aki jegyzőként az önkormányzatok törvényes működéséért felel – még 2022-ben több száz ezer forintot osztott vissza magának egy fiktív megbízási szerződés alapján, ám a bíróság elmarasztaló ítélete ellenére a hivatalában maradhat.

Visszautaltatta magának a pénzt a jegyző

A jegyző az egyik beosztottjával a 2022-es országgyűlési választás és a „gyermekvédelmi” népszavazás lebonyolításával összefüggő feladatokra két megbízási szerződést kötött, majd a nagyobb összegű szerződésből a pénz túlnyomó részét visszautaltatta az ügyintézővel a saját bankszámlájára. A jegyző ezért – egyelőre nem jogerősen – egy év szabadságvesztést kapott két év próbaidőre felfüggesztve, valamint egymillió forint pénzbüntetést is meg kell fizetnie. Mivel Horváth-Újhelyi Tamara fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen, az ügy a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik.

A költségvetési csalással érintett összeg önmagában nem túl nagy. A bíróság erről szóló közleménye szerint a jegyzőnő először egy 535 ezer forintról szóló szerződést kötött a beosztottjával a helyi választási iroda tevékenységéből eredő feladatok ellátására. A szerződés lejárta után – közvetlenül a választás előtt – egy újabb megbízási szerződést kötött vele a jegyzőkönyv-vezetői és lebonyolító tevékenység ellátására 60 ezer forintról. Az ügyintézővel – aki az ügy másodrendű vádlottja lett – a jegyző később közölte:

mivel jegyzőként ő a választási iroda vezetője, nem kaphat többet a jogszabályban megállapított díjazásnál, ezért az általa elvégzett plusz munkát úgy kell kifizetni, hogy az ügyintéző visszautalja neki a szerződéses összeg jelentős részét.

A jegyző közvetlen beosztottja az ítélet szerint érdemi munkát nem végzett, de a megbízási díjat kiutalták a számlájára. Az utalást követően a jegyzőnő felhívta őt, és arra kérte, hogy a kapott nettó 373 697 forintból 350 ezret utaljon át neki. A beosztottja ezt az előzetesen megbeszéltek szerint meg is tette.

A feljelentést tevő alkalmazottat kirúgták, egy benzinkúton dolgozik

Horváth-Újhelyi Tamara a gellénházi közös önkormányzati hivatalon keresztül összesen tizenegy településen látja el a jegyzői feladatot a zalai szegek vidékén. A 24.hu által megszerzett dokumentumokból kiderült, hogy az ügyre a falvak egyikében, Csonkahegyháton egy önkormányzati dolgozó figyelt fel. Ő már nem dolgozik a hivatalnál. Hivatali titok megsértése miatt a gellénházi polgármester, Farkas Imre Józsefné kezdeményezésére az időközben első fokon elítélt jegyző indított ellene fegyelmi eljárást.

Az ügyet feltáró ügyintézőt a fegyelmi eljárás végén megfosztották hivatalától.

A 24.hu elérte a kirúgott önkormányzati ügyintézőt is, aki elmondása szerint azóta Ausztriában dolgozik benzinkutasként, és nem is tervez visszatérni a magyar közigazgatásba az eltiltása után sem. A nő a lap kérdésére elmondta, hogy a jegyző pénzvisszautalós tranzakciójára éppen azért derült fény, hogy ő a korlátozott nyilvánosságban megszellőztette a gyanús megbízási díjak összegét. Mint mondta, az ügy másodrendű vádlottja – aki a pénzt a jegyzőnek visszautalta – ekkor üzenetet írt neki, amiben leleplezte a jegyzőnőt. A kirúgott ügyintéző kérésünkre idézte a kollégája üzenetét:

a valóság nem fedi az igazságot, az én jegyzőkönyv-vezetői díjam más pénztárcájában kötött ki.

Miután a közös önkormányzati hivatallal együtt dolgozó csonkahegyháti polgármester, Kustán Gyula tudomást szerzett a gyanús ügy részleteiről, feljelentést tett a rendőrségen. Később, miután a feljelentést a Zala Vármegyei Kormányhivatalnak is megküldték, a gellénházi jegyző önfeljelentést is tett, és a vitatott összeget befizette a költségvetésbe.

Kustán Gyula lapunk kérdésére elmondta, hogy Milejszeg polgármesterével, Fonyadt Róberttel közösen már az ügy korai szakaszában kezdeményezték, hogy a jegyzővel szemben méltatlansági eljárást indítsanak, ezt azonban első körben azzal utasították vissza, hogy a rendőrség még nem ismertette a gyanúsítás tényét. Miután a jegyzőnőt meggyanúsították, és az ügy a NAV nyomozóihoz került, már nem volt akadálya az eljárás megindításának.

A méltatlansági eljárás megindításáról szóló döntést a polgármesterek többsége azonban az erről szóló zárt megbeszélésen 2022 októberében leszavazta. A zárt ülésen Farkas Imre Józsefné gellénházi polgármester azzal érvelt a jegyzője mellett, hogy „amikor a jegyző sorsáról, az ő méltatlanságáról dönteni kell, nem csupán ezt a cselekményt, hanem az elmúlt négy év közös munkáját kell nézni.”

Horváth-Újhelyi Tamarát a 24.hu telefonon érte utol. Arra a kérdésre, hogy a bíróság elsőfokú ítéletének ismeretében megfordult-e a fejében, hogy lemondjon, igennel válaszolt. Érdeklődésünkre, hogy ezt miért nem tette meg, azt mondta:

„Azért vagyok még jegyző, mert a polgármesterek ragaszkodnak a személyemhez.”

Az első fokon elítélt jegyzőnő esetét Kustán Gyula csonkahegyháti polgármester így kommentálta a lapnak: „Jól látszik az ügyben az őszinte megbánás teljes hiánya, miközben a kirobbantott ügy miatti bosszúállás minden lehetséges formája fellelhető. A jegyző csak megrovásban részesült, míg az ügyet kirobbantó ügyintéző olyan fegyelmit kapott, hogy három évig nem helyezkedhet el a közigazgatásban.”

Farkas Imre Józsefné gellénházi polgármester úgy válaszolt, a jegyzőnő ügyében a polgármesterek már meghozták a döntésüket, és „innentől kezdve a bíróság döntésén múlik, hogy hivatalban maradhat-e”. Arra tekintettel azonban, hogy a mandátumából már csak néhány hónap maradt, a gellénházi polgármester az ügy részleteiről nem kívánt nyilatkozni.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Sebastian Kahnert / POOL / AFP)