Szándékosan elgázolt egy kerékpárost – végleg elvehetik a jogsiját

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2023. november 16-án előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben az ügyészség súlyos testi sértés bűntettével vádolja a terheltet. A vádirat szerint a férfi 2021. október 28-án gépkocsijával forgalommal szemben közlekedett a VII. kerületi Kisdiófa utcában. Amikor a vádlott egy vele szemből érkező kocsi miatt megállásra kényszerült, egy arra járó kerékpáros számon kérte őt az általa veszélyesnek érzett közlekedési helyzet miatt.

2023. november 17., 14:32

Szerző:

Szóváltás alakult ki köztük, amely során a vádlott indulatba jött, és ingerültségétől vezérelve autójával szándékosan a kerékpárosnak hajtott. A férfi leesett a kerékpárról és 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

Az előkészítő ülésen az ügyészség képviselője azt indítványozta: amennyiben a vádlott beismeri bűnösségét a terhére rótt bűncselekményben és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, akkor a bíróság ítélje őt 1 év 8 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra, valamint végleges hatállyal
tiltsa el a közúti járművezetéstől.

A vádlott a bűnösségét csak részben ismerte el, ezért a bíróság a bizonyítási indítványok elhangzását követően tárgyalásra utalta az ügyet.

Az eljárás a vádlott, a sértett és a szakértő meghallgatásával 2024. február 27-én folytatódik.

(Fotó: Merész Márton)