Vádat emeltek a kerékpárosok közé hajtó férfi ellen

Közúti baleset gondatlan okozása miatt vádat emelt a Győri Járási Ügyészség az ellen a férfi ellen, aki balesetet okozott tavaly nyáron a felnőtt országúti kerékpárbajnokság pannonhalmi körversenyén.

2023. október 17., 11:24

Szerző:

A vád szerint a 66 éves férfi a júniusi verseny ideje alatt a részleges rendőri zárás ellenére autójával felkanyarodott a versenypályának kijelölt útszakaszra. Az élbolyt felvezető motoros rendőr fény- és hangjelzést, valamint kézjelzést is adott a sofőrnek, jelezve, hogy húzódjon le az út jobb oldalára – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség kedden az ügyészség honlapján.

A vádlott azonban ehelyett bekanyarodott balra, egy kapubejáróba, közben az élbolyban haladó négy versenyző utolérte őt; a kerékpárosok sebessége elérte az óránkénti 45-55 kilométert.
Az autó a négy kerékpáros elé kanyarodott, akik már nem tudtak megállni, a gépkocsi hátuljának ütköztek.

A balesetben egy versenyző súlyos, egy másik könnyű sérüléseket szenvedett, a kerékpárokban pedig jelentős anyagi kár keletkezett.

A közlemény szerint a vádlott a közlekedése során megszegte a KRESZ rendőri jelzésekkel és bekanyarodással kapcsolatos szabályait.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Jon Delorme / Pexels.com)