Agyonvert élettársa holttestével aludt egy nagycsécsi férfi

Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki élettársát olyan súlyosan bántalmazta, hogy belehalt sérüléseibe – közölte a törvényszék vasárnap az MTI-vel.

2023. december 10., 16:56

Szerző:

A nagycsécsi férfi vagyoni viszonyai és életkörülményei rendezetlenek voltak, 2010 óta élt élettársi kapcsolatban a sértettel a nő nagycsécsi ingatlanában, az eddigi adatok szerint az ő eltartásában. 

A sértett szerdán az éjszakai órákban érkezett haza munkából, majd a felébredő gyanúsított kiabálni kezdett vele és kérdőre vonta őt egy aznap kapott idézés kapcsán. A nő válaszát a terhelt nem hitte el, ezért mintegy fél órán át ütlegelte.

Ezután a férfi és a nő lefeküdtek, ám hajnalban a férfi észlelte, hogy a mellette fekvő sértett nem lélegzik, azonban a halál megállapítását követően elaludt, másnap a megszokott napi rutin szerint végezte dolgát, délután pedig ismét lefeküdt a sértett holtteste mellé. 

A férfit a délutáni órákban fogták el a rendőrök, miután üzenetváltások és telefonhívások alapján több ismerős is attól tartott, hogy a sértettel valami történhetett – közölte a bíróság. 

A végzés nem végleges.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Fabian Sommer / DPA /AFP)