Színházterápia Magyarországon

Szalay Kriszta darabja sci fi, vígjáték és dübörgő rock and roll buli egyszerre. Célközönsége a középiskolás korosztály, de tizenkét éves kortól százhúszig bárkit szíven üthet ez a mélyértelmű, mulatságos tanmese.

Egy távoli planétáról űrnagykövete érkezik a Földre. Küldetésének célja: bolygónk megmentése. Ugyanis megsemmisülés vár az emberiségre, ha nem tudja bebizonyítani, hogy képes még emberi érzésekre: szolidaritásra, érdek nélküli együttlétre. Vagyis a GRAMP-re (Groups And Many People)

Szirupos űrsztori is lehetne ez, ha a jámbor ufó pechére nem pont Magyarországon landolna. A híres magyar pesszimizmussal és acsarkodással egy földöntúlinak sem könnyű megküzdenie. Szerencsére segítőtársakra talál a fiatalok közt, s a történet vége happy and.

A szigorúan politikamentes darabot az elmúlt évek egyik legsúlyosabb belpolitikai válsága után írta a színésznő. Őt is megdöbbentették a 2006-os utcai zavargások, a tomboló, autókat, kukákat gyújtogató fiatalok. Úgy érezte, a politika áldozatai ezek a gyerekek, a kallódás kétségbeejtő tévutakra sodorta őket. Pedig lehet, hogy csupán értelmes célokra, befogadó közösségekre lenne szükségük.

Ezt kereste Szalay Kriszta is világéletében. Született vezetőalkat, irányító személyiség, de ha kell, alázatos csapatjátékos is. Sosem bírt tétlenül üldögélni, s arra várni, hogy majd mások megoldják a bajokat. A fontos kérdések számára úgy kezdődnek: mi az, amit én tehetnék? Életfilozófiája lett: minél többet ad valaki, annál gazdagabb.

Az idén ötven éves színésznő annak idején tanítóképzőbe járt, pszichológus akart lenni. A főiskola mellett egy evangélikus szeretetotthonban dolgozott, agykárosultakat, értelmi fogyatékosokat gondozott. Magatehetetlen felnőtteket pelenkázott, down kóros gyerekek csüngtek rajta. Gyakran hatvan ápolttal volt egymaga, mégis imádta a munkáját. Az otthon szörnyű légkörét, az egészségesek közönyét azonban képtelen volt elviselni. Még a saját tanítóképzős évfolyamtársai is azt kérdezték tőle: „Hogy bírod ezeket a nyomorék hülyéket ölelgetni?” Amikor a pszichiátriai osztályokra vitte a betegeit, elborzadva látta, milyen embertelenül bánnak velük ott is. Ezért mondott le a pszichológus pályáról: nem akart beleroppanni.

Kriszta színészi tehetségét egyik főiskolai tanára fedezte fel, s az ő tanácsára próbálta meg a színművészetit. Elsőre felvették Kazimír Károly osztályába, ahol 1988-ban diplomázott. Játszott a Katona József Színházban, majd a Vígszínházhoz szerződött. Sínen volt a karrierje. Bár mindig úgy érezte: a színpad számára nem elég.

Közben férjhez ment Cserna Antal színészhez, és három gyerekük született. A középső kislányuk betegen: egy orvosi műhiba miatt súlyos idegrendszeri sérüléssel. Az orvosok közölték: a gyermekük nem fejleszthető. Legfeljebb négy-öt éves koráig élhet.

De Kriszta és Antal nem voltak hajlandóak lemondani a kicsiről. Természetgyógyászokhoz vitték, rengeteget foglalkoztak vele otthon is. És a gyerek állapota fokozatosan javulni kezdett, 12 éves korára pedig teljesen meggyógyult. Felnőtt lányuk ma már szintén színészi pályára készül.

Kriszta saját történetük alapján írta meg az „És a nyolcadik napon” című darabját. Ez ugyan egy down-kóros kisfiú és családja kapcsolatát meséli el, de üzenete mindannyiunkhoz szól: az élet terheit feladatként kapjuk. Azáltal válunk többé, ha nem menekülünk el a feladataink elől, és megértjük sorsunk tanításait. Az előadása egyedülálló színháztörténeti vállalkozás lett, ugyanis a színésznő egy down kóros kisfiúval játszott a színpadon. Egy downos alapítvány segítségével találta meg őt. A sérült fiú három nap alatt megtanulta a szerepét. Az előadást Cserna Antal rendezésében 2005-ben mutatták be a Thália Stúdióban, s évekig játszották nagy sikerrel.

Az előadás kapcsán rengeteg szakmai fórumra meghívták Krisztát, szülők keresték meg: adjon tanácsot nekik, miként neveljék fogyatékos gyerekeiket. A családoknak a társadalmi izolálódás, az elmagányosodás volt az egyik legsúlyosabb gondjuk.

Kriszta tapasztalataiból is tudta: az előítéletek leginkább a félelmekből adódnak. Arra gondolt, közelebb kellene hozni egymáshoz az egészségesek és a betegek világát. Ezért találta ki a Kapcsolda programot, amelyet öt évvel ezelőtt a Közgazdasági Politechnikumban indított el. A diákok száz fogyatékos kortársukat hívtak meg az iskolájukba, s két napon át vendégül látták őket. Minden beteg gyerekre két egészséges kamasz vigyázott. A programot a Mosolyország Alapítvánnyal közösen szervezték, s az eseményről riport is készült. Az egyik lakni srác azt nyilatkozta: „Az embernek van egy dobozkája, amelybe rendes körülmények közt, mondjuk, másfél köbméter szeretet fér bele. Mi pedig kaptunk körülbelül kétmillió köbméternyit. A sérült gyerekek sokkal több szeretetet képesek adni, mint az egészségesek.”

A Kapcsoldához azóta 98 budapesti és vidéki iskola csatlakozott. Ezek a fiatalok már nem fognak félrefordulni, ha fogyatékost látnak az utcán.

A találkozások, a közösség gyógyító erejéről szól Szalay Kriszta második darabja, a GRAMP is. Négy évig pályázott vele, míg végül 2010-ben egyszer bemutathatta a Bábszínházban. Pedig az előadás vége valószínűleg színházi Guiness rekord lett: fővárosi és vidéki iskolákat kapcsoltak össze az interneten, s ötezer magyar diák énekelt együtt élőben a világhálón. A produkcióban többek közt Cserna Antallal, Torres Danival amatőr középiskolások szerepeltek. A közönség kivetítőn nézte a körkapcsolásos közös éneklést. Katartikus hatása volt az ötezer fős virtuális kórusnak.

Visszhangra azonban nem talált a honi sajtóban. S bár Kriszta tavaly újra szerette volna színpadra vinni a darabot, hiába pályázott, sehol nem kapott lehetőséget.

A budaörsi gimnázium volt az egyetlen, aki mellé állt, s az idei tanévzáró előtt az iskolában ismét bemutatták az előadást. Igaz, most az internetes körkapcsolás elmaradt: nem sikerült támogatókat szerezni hozzá.

A budaörsi suli több tanulója részt vesz a játékban, és szeptembertől vándorútra indulnak az előadásukkal. Erre fordítják a kötelező ötven órás társadalmi munkájukat. Olyan szegény településekre mennek el, ahol nemhogy színházra, de buszjegyre se futja a helyieknek. Társadalmi szolidaritásból is nekik jut a legkevesebb.

Szalay Kriszta szeptembertől a pesti Magyar Színház tagja lesz. Sok év után szerződik újra társulathoz. Ám mozgalmár álmait sem adja fel. Tervezi, hogy összehoz egy internetes világkórust magyar és külföldi fiatalokkal. A digitális térben az esély is határtalan. S ha képesek lennénk túllépni kicsinyes korlátainkon, nem maradna néma a világ.