Örkény outdoor
Ha valamit, hát ezt tényleg Szentendrére teremtette az ég. Jelzésszerű, kevés díszlet, minimális jelmez, összesen öt színész, egy kombiautóban elfér az egész produkció. (Na jó, a másikban meg mennek a zenészek, a súgó – beszélő szerepe van a darabban! – meg a Mácsai rendező úr.)
Három óra magas művészet és felhőtlen szórakozás együtt – mi, ha nem ez a nyári szabadtéri színház definíciója. Nem csoda, hogy zsúfolásig megtelt a Városháza udvara, bőven lett volna igény még néhány előadásra. (Hogy miért csak egy volt, arra a kérdésemre az illetékes szomorúan sóhajtott, és bal kezének hüvelykujját a mutatóujjhoz dörzsölte, a hagyományoknak megfelelően. Bizony, nem lehet nem észrevenni, hogy a recesszió a kultúrának e régóta erős bástyáját is megingatta – látszik ez az idei kínálaton is, de látszik elsősorban a városon magán: mintha szép csendben visszaszürkülne a hatvanas évekbe.)
Szentendrén ez is hagyomány egyébként, hogy a bemutatók mellett (melyeket aztán ősztől láthatunk itt-ott, kőszínházakban) a szezon egyik sikerdarabját is kihozzák: ez volt most a Tóték, az Örkény Színház idei bravúrja (márciusban mutatták be), amely a regényváltozat részleteinek dramatizálása oly módon, hogy mindenhol megmarad az eredeti szöveg, a szereplők tehát narrátorok is egyben. Ez egy igazán gyümölcsöző ötlet, és sok minden következik belőle – mindennél erősebben jelen van a prózaíró, megmenekül számos fontos mondat, gondolat, mely a „hagyományos” drámában elvész: mi meg csak bámulunk, milyen erős, milyen aktuális író ez az Örkény százegy évesen is. És ez a helyzet teremt egy játékstílust is, a szereplők ki-be járnak az alakokba/ból, és nagyon élvezik ezt a remek lehetőséget. Egyedül a dalbetétek indokoltságán lehet elmerengeni, de most ne tegyük ezt se: az elemlámpával előadott lírai mars mégiscsak a darab egyik csúcspontja.
Ez az előadás nem a démonikus hatalom rombolásáról szól, hanem arról, hogy az irracionális világ hogyan tesz tönkre mindent és mindenkit: Epres Attila őrnagya ugyanolyan szorongó kisember, mint Csuja Imre Tótja, és akár a többiek, áldozatok valamennyien. Igazi jutalomjáték ez, mind az öt színész (a fentieken kívül Pogány Judit, Takács Nóra Diana és Ficza István) lubickol a szövegekben, és ezernyi apró trükkel, játékkal teremti meg nekünk az igazi színházi élményt.
Jolsvai András
