Kultúra és bunkóság
Jóformán abban sem értünk egyet, mit is értünk kultúrán. Könyvek, zeneművek, képzőművészeti alkotások sokaságát, vagy idetartozik a nagymama receptje, a köszönés visszaszorulóban lévő szokása, netán egy matematikai képlet is? Zenehallgatás, filmek, könyvek és színház nélkül lehet ugyanis élni, de nem érdemes, mert az a fajta élet más, minőségét tekintve szegényesebb. Maróti Andor könyve a legjobb értelemben vett népszerű tudományos munkák stílusában vezeti végig az olvasót a közösségek egykori kulturális és szokásbeli értékeitől egy sűrűn változó napi divaton át a fogalom szélesebb körű értelmezéseiig, akár az alvás-, a beszéd- vagy a politikai kultúra területére. S mert a fogalom gyökerei társas viszonyainkban keresendők, kínálja magát a kérdés, hogy a szokások felrúgását meddig viseli megengedő türelemmel egy közösség, és mettől kezdve bünteti azt, aki téveszt, vagy már rendet, hallgatólagos megegyezésen nyugvó vagy paragrafusokban is rögzített törvényt is sért.
A könyv legfőbb erénye az, hogy a kultúra fogalmának mindennapi életünkben betöltött szerepét hétköznapi példákkal szemlélteti: egy jelzővel, egy szokatlan hússütési módszerrel, a nyírségi tájszólás egy sajátos hangtorzulási alakjával vagy egy Karinthy-novella tanulságaival. A téma kapcsán nem a tárgyiasult javak birtoklását helyezi előtérbe, hanem a megértésen keresztül a változás szükségességét. Furcsa olvasni erről ma, ebben az árvalányhajas, lenyúlós magyar világban, ahol épp javában áll a bál a film, a színjátszás, az oktatás, a képzőművészetek, a közgyűjtemények, a közszolgálati média, a sajtó szabadsága körül.
Komoly témáról kellemesen oldott olvasmány a kötet. Olvasója nem is érti, hogy bajban lévő kormányok elsőként miért épp a kultúrát szolgáló költségvetési fejezetekhez nyúlnak, ha húzni kell a nemzet nadrágszíján. Illetve érti. Hiszen az önálló gondolkodásra, megújulásra képtelen, bambán a múltba révedő és igénytelen alattvaló minden vezér álma.
(Maróti Andor: A nélkülözhetetlen kultúra. United P. C. Kiadó.)
Berkó Pál
