Kontrabethlen

Szolgál néhány meglepetéssel a Rubicon című történelmi magazin idei hetedik száma is. (Ez, a meglepetés, önmagában persze nem meglepetés: a Rubiconra többek között ezért kell figyelni.) A tematikus szám első része Bethlen Gábor életművét veszi górcső alá – pró és kontra. A meglepetés egyfelől az, hogy mindkét álláspontot ugyanaz a történész képviseli (helyesen: ismerteti), a másik, hogy ez a történész Romsics Ignác, aki ugyan visszatérő szerzője, sőt húzóembere a lapnak, de akitől eddig elsősorban a huszadik századra vonatkozó írásokat kaptunk. Romsics most félezrednyit hátralépett az időben, bizonyítva egyfelől, hogy univerzális tudású történész, másfelől pedig megfelelő modellt találva valódi mondanivalója kifejtéséhez.

A Bethlen Gábor-i életmű ugyanis különösen alkalmas arra, hogy a histórikus bemutathassa: ugyanazokat a tényeket lehetséges homlokegyenest másképpen magyarázni. Ha valaki fontosabbnak tartja a keresztény Európa értékeit, mint a viszonylagos nemzeti függetlenséget, Bethlent gátlástalan törökbérencnek látja csak, de akinek a Habsburg-ellenesség ab ovo érték, aki a vallásháborúkban nemzeti szabadságharcot is lát, s akinek különösen fontos a „belső béke”, a tudományok felkarolása, annak Bethlen – értelemszerűen – a magyar történelem egyik legragyogóbb alakja lesz.

Példaértékű, ahogy Romsics vezeti olvasóját a tények labirintusában. (És ha az nem volna elég nekünk a véleményalkotáshoz, ott van még a történettudomány változó ítélete a kortársaktól napjainkig.) Az út végén megállapíthatjuk: nincs egyetlen megoldás. De – és ez itt a legfontosabb felismerés – mindez a tények világos és egyértelmű áttekintése után történik. Csak így van értelme. Az nem kérdés, hogy Bethlen miről tudott és miről nem, hogy milyen volt a formális viszonya a portához, és hogy milyen titkos ajánlattal kereste meg Bécset.

Romsics persze Bethlenről ír, de Horthyról, Kádárról is beszél: hogy a lehetséges konszenzus a tények tudomásulvételével kezdődik. Meg a történettudomány is.