Koncz Zsuzsa tizedszer az Aréna színpadán

Jövő márciusban ismét a Papp László Budapest Sportarénában lép fel Koncz Zsuzsa. Az Aréna elődjében, a BS-ben adott koncertjeivel együtt ez lesz az énekesnő tizedik koncertje a sportcsarnokban.

2013. június 6., 10:01

Koncz pályafutása 1962-ben, a Ki mit tud?-on kezdődött, aztán énekelt az Omegával, az Illéssel, és rövid időre csatlakozott a Metróhoz is. Az áttörést az Illés zenekarral 1966-ban felvett Rohan az idő című dal (Szörényi Levente és S. Nagy István szerzeménye) jelentette. Sokan úgy tartják, ez volt a magyar nyelvű rockzene első felvétele. Első albuma 1969-ben jelent meg, Volt egyszer egy lány címmel – írja az MTI.

Bródy János a hatvanas évek óta állandó szövegírója, egyben rendszeres zeneszerzője, de készített számos versmegzenésítő lemezt is Arany János, József Attila, Kányádi Sándor és más klasszikus költők műveivel. A nyolcvanas évektől Bródy és Tolcsvay László mellett több más dalszerzővel is dolgozott, köztük van Lerch István, Bornai Tibor, Gerendás Péter, Závodi Gábor és az idén elhunyt Bódi László Cipő is. A szövegírók, költők között megjelent a fiatal generáció: Tóth Kriszta és Karafiáth Orsolya, az ő megzenésített szövegeik legutóbbi, 2010-ben kiadott 37 című lemezén is szerepeltek.

Legnagyobb sikerei: Ha én rózsa volnék, Ég és föld között, Jöjj, kedvesem!, Valaki kell hogy szeressen, Miért hagytuk, hogy így legyen, Ahogy lesz, úgy lesz, Mama, kérlek, Csodálatos világ. Koncz Zsuzsa 2008-ban Kossuth-díjat kapott.

Koncz Zsuzsa Magyarország egyetlen olyan női előadója, aki ennyi nagyszabású koncertet adott.

Utolsó útjára indult az ország véleménydiktátor celEBje, Demény, az imádnivaló, „kötsög” vizsla, akinek mindig mindenről volt véleménye. Magos Judit, aki könyveket írt Deményről, közösséget épített a sajátos karakterű kutyája követőiből, kedden közölte a közösségi médiában, hogy Demény átkel a szivárványhídon.

Életének 82. évében meghalt Lukáts Andor Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes művész, rendező, egyetemi tanár, színházigazgató.