Kívül a parafa szobán

Ha már muszáj valahonnan származni – márpedig muszáj –, akkor csakis jó családból érdemes. Mondjuk afféle világnagyságéból, mint Molnár Ferencé és a szép/okos Vészi Margité (akinek felváltva udvarolt Ady és Molnár, Itáliában pedig Puccini). Közelebbről pedig: Sárközi Györgytől és Molnár Mártától. Az ismeretségi kör minőségét bemutatja e kurta s hiányos névsor is: Babits, Kosztolányi, Móricz és Márai, Lesznai Anna, Darvas Lili, Ferenczi Béni és Borsos Miklós, Illyés Gyula, Németh László, Erdei Ferenc, Bibó István, Király Béla (exvezérőrnagy/exkertész/exprofesszor szerepben) és még sokan mások, jelesek.

Igaz, jó családnak sok az ága-boga. Szinte áttekinthetetlen rokoni háló fogja össze, eligazodni sem könnyebb, mint annak idején a Budapest-térkép gyanánt szolgáló Burda-szabásmintán (copyright: Sándor György humoralista).

Fejében hordta a hozományát Sárközi Mátyás, ez a húsz se fiatalember, amikor ’56 novemberében nekivágott a világnak. Anyja itthon maradt. Legendás, érzékeny, integer, kemény jellemű, munkabíró, lelkes és ironikus, bölcs és fantasztikus asszony, az élő remekmű, aki egy szoba-konyhában is tudott „szalont”, nonstop fogadónapot, menedékházat tartani. S közben virágnyelven tudósítani Londonyországba szakadt, védtelenné vált fiát (akit szintén megforgatott az élet): éppen mi történik errefelé, a maga mögött hagyott országban.

A Tamperdü című kötet a parafával szigetelt szoba csendes zugában, menedékében író Proustot idézi, pontosabban: Az eltűnt idő nyomában című, nagy regényciklust. Ahogyan ott a teába mártott Madeleine-keksz íze nyomán felidéződik a gyerekkor, itt, a könyvben is elkezd működni a rejtélyes, reflexív emlékezet, egybekötve a szabadon asszociálható múltidézést e francia mintán a magyar elbeszélő irodalom élvezetes anekdotizmusával. S repetitíve kikerekíti a memoárt.

(Sárközi Mátyás: Tamperdü. Az elvesztett Zugliget nyomában. Kortárs Könyvkiadó.)

Erdélyi S. Gábor