Isten a fekete lyukban

Vajon élhető bolygó-e a Föld annak, aki nem tud hazudni, akinek egyedül a logikában van bizalma és Istent a világűrben keresi? A tizenöt éves, autista Christopher élete a „normálisok” szemében vállalhatatlan helyzetek sorozata, de ő kitűnően elboldogul benne. Igaz, nem bírja a barna és a sárga színt, nem tűri, hogy hozzáérjenek, retteg az erőszaktól, és csak egyszer lehet becsapni őt, mert onnantól megszakít minden kapcsolatot azzal, aki hazudott neki. De éli az életét, matekvizsgát tesz, űrrepülést tervez és otthon patkányt tart egészen addig, amíg rá nem borul a hozzá csupán vastag védőrétegen át beszűrődő valóság.

Mark Haddon 2003-ban megjelent regénye a detektívesdit játszó Asperger-szindrómás fiúról azonnal világsiker lett, mert hitelesen szólaltat meg egy teljesen zárt világot. Benne egy tünetcsoport tagjaként kezelt karaktert, s ezzel a hétköznapokban sokszor elviselhetetlen szituációkba avat be s tesz érthetővé. Színpadra vinni mindezt nagy merészség. Olyan terhet tesz a főszereplőre, amit felnőtt színészként majdnem lehetetlen vállalni, és az őt körülvevő emberi stratégiákat is csak különleges eszközökkel lehet megjeleníteni. Kovács Krisztián azonban harmincas színészként is olyan tökéletes autista kamaszt játszik, annyi finomságot visz színpadi jelenlétébe, az okoskodásokba, a menekülésekbe, a fizikai kontaktustól való rettegésbe, és olyan szép eszközökkel formálja a másságot metaforává, hogy mellette minden egyéb csak ráadás.

Puskás Tamás rendezésének feszes szerkezete, a sok helyszínen játszódó jelenetek ritmusa szinte úgy lüktet Christopher körül, mint a kihangosított szívverés. És ebben a lüktetésben minden a helyére kerül. A lelépett anya szerepében Pokorni Lia képes elhitetni a nézővel a szeretet és az önzés egymásra boruló rétegeit, és érthető lesz, hogy a problémás gyerekéért élő apa (Scherer Péter) miért kénytelen a fiúnak a legnagyobb fájdalmat okozni: hazudni. Christopher, aki csak egy kutya halálának okait akarta kinyomozni, végül a saját élete titkát hámozza ki, a néző pedig olyasmit tapasztal meg a fiú révén, amivel ritkán szembesülhet: hogy micsoda nyomorúságos dolog az érzelmek közvetlen átadása, átadhatósága nélkül élni, milyen kínzó tud lenni az a szeretet, amelyben tilos az érintés.

(A kutya különös esete az éjszakában, Centrál Színház)

Götz Eszter