Ibsen a nappaliban

Elegáns kerti szoba virággal és zöld növényekkel. Az üvegajtók a verandára nyílnak, remek a kilátás a fjordra és a távolban magasodó hegyekre. Napsütéses a reggel, a vánkosok puhán sorakoznak a kanapén. Rita Almers szőkén és gömbölyűen kicsomagolja a bőröndöt.

Így indul Ibsen Kis Eyolf című darabja. A Tűzoltó utcába is erre a drámára jöttünk, igaz, most Szerelem a címe. Szürke padlószőnyeg borítja a tükrös próbatermet, az ablakon bebámul a ferencvárosi éjszaka. Tétován közelítünk a középen téglalap alakban elrendezett széksorhoz, hiszen olyan intim a levegő. A sarokban lévő tévében egy Columbo-film megy, Rita Almers pedig meztelenül nyomkodja a távirányítót. Akinek nem jut szék, a fal melletti párnákon foglal helyet. Aztán feláll közülünk Alfréd, azaz Tomi, csak úgy farmerban, pólóban, és beszélni kezd feleségéhez. Nem sokáig zavar minket, hogy nincsenek díszletek vagy bútorok, és az sem, hogy élesen világít a tornatermi neon. Röpke forróságot érzünk csak, mint amikor hőemelkedése támad az embernek. Hiába, fülledt családi drámába csöppentünk. A lélektani dráma Ibsené, az érzelmi felfordulás a miénk.

A férj, Alfred Almers hathetes távollét után tér haza szép és gazdag feleségéhez (Sárosdi Lilla), sánta, beteges kisfiához (Eyolfot Erdős Bence játssza), valamint a velük egy házban élő féltestvéréhez, Astához, akit Kiss-Végh Emőke alakít. A darab elején még elhangzik a mű szereplőinek eredeti neve, de később a színészek csak a saját nevükön szólítják egymást. Most mi is így teszünk. Az idillt megmérgezik a múltban gyökerező és fokozatosan napvilágra kerülő titkok. Tomiról kiderül, hogy tehetetlen író, aki hiába utazott el, nem kezdte el regényét, de még egy verset sem írt. Alkotótábor helyett Bécsben mászkált a felesége pénzén. Fojtogatja a házasság, és lelkifurdalása van, amiért nem szereti eléggé fogyatékkal élő fiát. Az okos szemű, bicegő Bencéről megtudjuk: csecsemőként leesett a pelenkázóasztalról, miközben szülei a padlón szeretkeztek. A baleset tette nyomorékká. A tizenkét éves Bence látszattörődésben részesül, gyakran gondol a halálra. Rita úgy érzi, eleget gondoskodik fiáról, és Tomi szerelmét hiányolja. Fodrászhoz megy, kitakarít, vacsorát főz, friss ágyneműt is húz, és felcsattan, amikor férje elhúzódik az öleléstől. Mert Tomi inkább Emőkével érzi jól magát. Netán vérfertőzés áll a háttérben? Nem, ez nem igaz. Később egy levélből kiderül: más anyától és más apától származnak. Emőke mégis úgy véli: a pénz miatt, meg amúgy is, Tominak Lilla mellett kell maradnia. Közben becsönget Terhes Sándor, a patkányirtó. Nézi kicsit a Columbót, majd szörnyű hírt közöl a családdal. A kis Eyolf (Bence) meghalt. Beevezett a folyón, és vízbe fúlt. A szereplők menekülnének, új életet is kezdenének, de a háromszögből végül csak Emőke lép ki.

A Dollár Papa Gyermekei társulat olyan természetességgel adja elő a jeleneteket, mintha csak egy reality show-t látnánk a kerületből. Csörög a mobiltelefon, sok az improvizáció, korhű a vulgáris szókincs. Tragikomikus így kukkolni egy családot, mosolygunk is sokat, de az eredmény megrázó. A színpadiasság teljes hiánya felerősíti a drámát.

– Mindig a legrégebbi fordítását vesszük elő az adott Ibsen-darabnak – meséli Ördög Tamás rendező és Alfred Almers egy személyben –, és abból készítünk egy erősebb átiratot. Ami nagyon Norvégiához kötődik, például a fjordok vagy a rénszarvasok, azt átírjuk magyar sajátosságokra, vagy egyszerűen töröljük. Menet közben aztán kihagyunk vagy beleírunk kisebb történeteket, de nagyon sokáig az eredeti szöveggel dolgozunk. Amikor közeledik a bemutató, elkezdjük lecserélni a művet a saját szavainkra. Ezt azonban már nem rögzítjük. Megadjuk a szabadságot magunknak, hogy az előadás alatt tudjunk reagálni. Mindegyik produkciónk más.

– A lakás, az otthon nyelvén beszélünk – folytatja Kiss-Végh Emőke. – Az ibseni helyzeteket és jellemeket megpróbáljuk a saját személyiségünkhöz illeszteni, és belülről, magunkból előhozni a reakciókat. Alapvetően kétféle színészi megoldás létezik: az egyik a kaméleon típus, aki belebújik más bőrébe, és a másik, aki mindig magából meríti az odaillő vonásokat. Mi az utóbbi módszerrel dolgozunk.

Tamás és Emőke 2009-ben végeztek a Kaposvári Színművészeti Főiskola (ma egyetem) színész szakán, Mohácsi János osztályában. Már az első hónapokban egymásra találtak (őket sem kerülte el a szerelem), a harmadik évben önálló produkcióval rukkoltak elő. Ahogy közeledtek a diploma felé, nyilvánvalóvá vált, hogy a májusban végző ötven vidéki és pesti színészből jó, ha tizenöten el tudnak helyezkedni kőszínházakban. Valamit lépni kellett.

– A magyar színészképzéssel még mindig az a baj, hogy csak egy irányt mutat – magyarázza Tamás. – Elvégzed az egyetemet, és vagy bekerülsz egy színházba, vagy nem. A képzés csak arra készít fel, hogy bekerülsz. Külföldön sokkal gyakoribb, hogy már a tanulmányok ideje alatt projektekben dolgoznak, és olyan gyakorlati dolgot is kérnek a diákoktól, hogy saját erőből valósítsanak meg egy-egy előadást.
A lakásszínház Tamás ötlete volt. Mindig is vonzódtak Ibsen lélektani realizmusához, az emberi kapcsolatok boncolgatásához – és például a Hedda Gabler lakásban játszódik. Milyen hatást lehetne vele elérni egy igazi lakásban? A színészpárnak volt egy tizenkét négyzetméteres garzonja a Nyugatinál. A nagy asztalt tízen ülték körül, három színész, a többi a közönség. Az előadás zavarba ejtően, de sikerrel működött. Az egyik este Dollár papa gyermekei címmel futott. Az interneten ragadt rajtuk a név, és egyáltalán nem bánták. Aztán 2010-ben meghívta őket a Klauzál téri Skandináv Ház. Itt egy irodában játszották Ibsent egy évadon keresztül. Olyan dollárpapásan.

Borozgatás közben

A munka során remek vendégszínészekkel dolgoztak. Így került a képbe Sárosdi Lilla, Terhes Sándor, Tóth Máté vagy Erdős Bence. És akkor, gondolták, tesznek egy kísérletet. Feltették honlapjukra az „Ibsent a nappalimba!” mondatot, és felhívták a színházszeretők figyelmét, hogy megrendelhetik Hedda Gablert a saját lakásukba.

– Nem tudtuk, mi lesz. Mi is meglepődtünk, amikor az első napokban három megrendelő is jelentkezett, ráadásul ismeretlenek. Ma már több mint száz lakásban adtuk elő a darabot.

A legtöbb lakásszínház hagyományos módon nyújtja az előadást. Egy fix lakásban berendeznek egy kis nézőteret, miniszínpad és függöny is van, a különböző produkciók pedig váltják egymást. Dollár Papáék ezt másképp csinálják. Ők lakásként használják a lakást, semmin nem változtatnak. Mindig új környezettel találkoznak, de az előadás bárhol megél. Panelban, garzonban, kertvárosi családi házban, vagy akár a nyóckerben, egy gangos bérházban. Játszottak egyetemistáknak, színházrajongó negyveneseknek, Rákospalotán pedig több hatvanon felüli nézőnek. Hívják őket születésnapra, baráti összejövetelre, leánybúcsúra. Tamásék e-mailen egyeztetnek a házigazdával, nem tartanak előzetes terepszemlét, mindössze félórával a program előtt érkeznek a helyszínre.

Mivel nem megy le a függöny, és a színész nem tűnik el a zárszó után, általában oldott hangú beszélgetés alakul ki a szereplőkkel. Borozgatás közben a nézők gyakran megkérdezik: milyen érzés ilyen közelségben játszani (sokkal nehezebb), és ki találta ki ezt az egészet? Egyszer egy idősebb úr kifejtette, hogy bár neki nagyon tetszett ez a modern feldolgozás, de egy bizonyos történet már túl sok volt, ilyen nem fordulhat elő az életben. Tamás csak mosolygott. Minden történet Ibsené volt ugyanis, ezt az egyet merítették a való világból.

Színpadi álmok

Tamás és Emőke elvégezték a színháztudomány mesterszakot a Károli Gáspár Egyetemen, és színész mesterséget tanítanak a Keleti István Művészeti Iskolában. Fontos a biztos egzisztencia, ám nem akarják feladni színpadi álmaikat. Persze filmezni is szeretnének, de hát nincs túl sok casting.

Másik helyspecifikus darabjuk: Bovaryné monodrámája a Je Suis Belle ruhaszalonban. A darabot Emőke adja elő a Párisi Udvarban egy tervezői asztalon a próbababák és a nézők szeme láttára. Tamás rendezőként alakít. Aztán mindketten játszanak a Krétakör Korrupciójában, valamint Schilling Árpád A Párt című rendezésében.

Tavasszal ismét önálló bemutatójuk lesz, Strindberg váltja Ibsent a Trafó stúdiótermében.