Húszperces taps búcsúztatta Alföldiéket

Mintegy húszperces tapssal búcsúztatta a közönség a Nemzeti Színház Alföldi Róbert nevéhez fűződő korszakát a társulat utolsó előadásán. A Mephisto végén a darabban játszó színészek mellett a társulat többi tagja, köztük Alföldi Róbert igazgató is meghajolt a színpadon.

2013. június 23., 17:04

Az Index beszámolója szerint Nemzeti Színház törzsközönsége meglepetéssel készült: a taps leállt, a nézők „Köszönjük!„ feliratú papírokat emeltek fel, a balkonról három transzparenst lógattak ki a köszönjük felirat mellett a darabból vett idézetekkel: „jog az élethez és a szabadsághoz”, valamint „To Be, Or Not To Be" felirattal, és élő trombitaszóval, az Il silenzioval búcsúztak a társulattól. A szűnni nem akaró tapsnak a vasfüggöny leeresztése vetett véget.

Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház jelenlegi igazgatója június 30-ig vezeti a színházat, július 1-jétől Vidnyánszky Attila veszi át a teátrum irányítását.

Utolsó útjára indult az ország véleménydiktátor celEBje, Demény, az imádnivaló, „kötsög” vizsla, akinek mindig mindenről volt véleménye. Magos Judit, aki könyveket írt Deményről, közösséget épített a sajátos karakterű kutyája követőiből, kedden közölte a közösségi médiában, hogy Demény átkel a szivárványhídon.

Életének 82. évében meghalt Lukáts Andor Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes művész, rendező, egyetemi tanár, színházigazgató.