Gyöngyösi Levente szerzői estje a Vigadóban
Háromévente jelentkezik szerzői esttel a mai magyar zeneszerzők középgenerációjának egyik legkiemelkedőbb, sokszorosan díjazott alkotója, Gyöngyösi Levente. Idén a Pesti Vigadó ad otthont az eseménynek, melynek súlypontjában ezúttal a vokális művek és a versenyművek állnak.
Elsőnek a zeneszerző nőikari műveiből hallgathatunk meg egy csokorra valót. Túlzás nélkül állítható, hogy latin nyelvű kórusművei, melyek száma mostanra már meghaladta a hetvenet, Gyöngyösi életművének gerincét képezik, és komoly nemzetközi ismertséget szereztek a zeneszerzőnek: rendszeresen rendelnek tőle új műveket az USA-ból, Japánból vagy akár Dél-Afrikából, valamint visszatérő vendége zsűritagként neves nemzetközi kórusfesztiváloknak. Az előadó a Magyar Örökség-díjas nyíregyházi Pro Musica Leánykar, a Kossuth-díjas Szabó Dénes vezényletével.
A 2018-as Fuvolaverseny Ittzés Gergely részére íródott. Ittzés a kortárs fuvolairodalom legjelesebb magyar előadója és nemzetközi hírű propagátora, maga is zeneszerző, akinek úttörő fuvolatechnikai újításait fuvolisták százai használják szerte a világban. E mű lírai középső tételében szintén felhangzik néhány igen érdekes és különleges multifónia (többszólamú játékmód, ami hagyományos technikával játszhatatlan), amelyek üveghangszerű, éteri hangzásukkal földöntúli hatást keltenek. További érdekesség, hogy az I. tétel kadenciáját is Ittzés Gergely komponálta a mű hangvételéhez illeszkedő stílusban.
A 2011-ben bemutatott Zongoraverseny inspirálója Balog József, napjaink legnagyszerűbb zongoraművészeinek egyike, akinek briliáns technikáját végsőkig kihasználja a ma este felhangzó mű, amely Gyöngyösi más műveihez képest modernebb és szélsőségesebb hangvételű. A Bartók- és Sztravinszkij-gyökerekből táplálkozó, sötét és groteszk lelkivilágú nyitótétel meglehetősen próbára teszi az előadó virtuozitását. Az ezt követő lassú tétel szintén szélsőséges abból a szempontból, hogy nincs igazi ritmusa: a szólista akkordjai monotonon következnek egymás után, érzelmi töltésüket a harmónia, a felrakás, tehát az akkordok színe adja. A majdnem lejátszhatatlanul gyors, egy boszorkányszombat extremitását idéző zárótételben a zongorista maga is szinte boszorkánnyá változik, majd egy viharos kadencia után meglehetősen váratlan módon ér véget a mű.
Az est záróprodukcióját egy hosszabb részlet képezi a Bulgakov nyomán készült A Mester és Margarita című opera-musicalből. Ezen újszerű megközelítésű színpadi mű kísérletet tesz a kortárs opera és a könnyűzenei fogantatású musical és/vagy rockopera összeházasítására a komolyzene szemszögéből: a zenekar részét képezi egy ötfős rockzenekar is, és a két, normál esetben egymástól meglehetősen távol álló zenei világ (a kortárs zene és a rock) a lehető legkülönfélébb módokon él egymás mellett, kacérkodik egymással vagy lép frigyre és alkot szoros szimbiózist, olykor akár egy tételen belül. Ezen az estén a mű első négy tétele hangzik fel, neves operaházi énekes szólisták közreműködésével. Az egész este szervezője és kísérője a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar, akikkel a zeneszerzőnek már-már családias a kapcsolata: nemcsak több jelentős művének ősbemutatója fűződik a nevükhöz, de ez évtől kezdve rezidens zeneszerzőként Gyöngyösi is a zenekar állandó művésze. Az est karmestere a zenekar művészeti vezetője, a Liszt-díjas Hollerung Gábor.
