Az ötödik negyed
A cím afféle játékos utalás a lehetetlenre: hogy a négynegyedes zenedarab után is következhet még valami: illetve következhet-e. A kötet rövid bevezetőjében aztán föl is tevődik a kérdés, lehet-e egyáltalán a zenéről beszélni. Mintha itt, óvatosan, nemleges volna a válasz, vagy legalábbis érzékeltetve lenne, hogy a beszédnek, szükségképpen, megvannak a maga határai, és a zene lényege valahol ezután következne csak.
Ehhez képest a kötet kilenc interjút tartalmaz, olyan beszélgetéseket, melyek a zenéről, a zenészekről, a mai magyar zene, a mai magyar zenész lehetőségeiről szólnak, tehát a kötet léte mégiscsak magában hordja a választ, hogy tudniillik lehet. (Mindazonáltal nem kívánjuk elvitatni a kérdésfeltevés jogosságát: és míg a bevezető inkább filozófiailag vagy művészetelméletileg közelíti meg a kérdést – és mond szelíd nemet –, addig az interjúkban sokkal több a szociológiai elem, az életrajz, a történet, csupa olyan dolog tehát, ami jól elbeszélhető, bár el-eljutunk a zenefilozófia határaira is.)
(És még azt is hozzátehetnénk, hogy a Kortárs Kiadó által gondozott kötet beszélgetései eredetileg egy kávéházi sorozat részeként hangzottak el, melyeknek végén a zenészek (Halper László, Juhász Gábor, Benkő Zsolt, Légrády Péter, Gyémánt Bálint, Pribojszki Mátyás, Vas Zoli, Rieger Attila, Pintér Zsolt) a húrokba csaptak (Pribojszki, gondolom, inkább a szájharmonikájába), így zárva le az évezredes vitát: amiről nem lehet beszélni, arról zenélni kell, ha szabad ily rútul visszaélnünk Wittgensteinnel. (Szerepel még a beszélgetéssorozaton Benkő Imre, úgy is mint fotóművész és apuka.)
Dzsesszről meg bluesról, divatról, tömegigényről, magas- és közepes kultúráról esik szó a Bornemissza Ádám vezette beszélgetésekben, meg persze az elmúlt évtizedekről, a világról, mirólunk.
Nádas Sándor
